A nepáli gyermekistennők, a kumárik: az első menzesszel szolgálatuk véget ér, lábuk nem érintheti a földet
Istenségnek kijáró tisztelettel övezik a kiválasztott kislányokat Nepálban.
Délkelet-Ázsiában, Nepálban a buddhisták és hinduk körében is él még az a sok ezer éves hagyomány, mely szerint a kiválasztott kislányokat istenségnek kijáró tisztelettel övezik. A kumárik szolgálata akár már négyéves korban kezdődik, az első menzesszel pedig véget ér. Addig is számos tradíciónak kell eleget tenniük a hívő lakosság irányába.
A Katmandu-völgyi gyermekistennőt kumárinak nevezik, amely nepáli nyelven annyit jelent: szűz leány. A kiválasztott gyermeknek különleges képességeket tulajdonítanak, úgy hiszik, amellett, hogy kapcsolatba tud kerülni az égiekkel, a jövőt is megjósolja. A buddhisták főistennőjük, Vadzsradéví, a hinduk pedig Durgá istennő földi másaként tisztelik a kiválasztott kislányokat, akiket ezáltal mindenki felett álló istennőként kezelnek.
A kumárik kiválasztása
Amikor egy kumári szolgálata véget ér, öt vadzsracsarja - szertartást mások számára végrehajtó - pap választja ki a következő jelöltet, akinek 37 pontból álló kritériumnak kell megfelelnie. Olyan gyerekre eshet a választás, aki magasabb kasztból kerül ki, aki sosem volt beteg, nem folyt vére, fogai tökéletes állapotban vannak, de a horoszkópját is megvizsgálják, hogy az a lehető legjobban illeszkedjen egy uralkodóéhoz. Miután a papok kiválasztották a leányzót, még meghökkentőbb teszten kell átmennie, bizonyítva bátorságát.
A "fekete éjszakán" 108 kecskét és bivalyt áldoznak fel főistennőjüknek. A fiatal jelöltet beviszik egy gyertyákkal kivilágított helyiségbe, ahol az állatok levágott feje mellett maszkos férfiak táncolnak. Úgy hiszik, amennyiben a jelölt valóban rendelkezik isteni tulajdonságokkal, akkor a rituálé alatt nem mutat félelmet. Utolsó tesztként egy éjszakát kell eltöltenie az állatok maradványai között, ahol bátorságáról tehet tanúbizonyságot.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az elszigetelődés évei
A fiatal kumári kiválasztása után elkezdődnek az elszigetelődés évei. A gyermekistennő az elkövetkezendő időszak alatt külön kumáriházban lakik. A családja csak nagyon ritkán látogathatja őt, a játszótársakat pedig szintén szigorú protokoll szerint válogatja ki a papság. A palotát csak ünnepségek alkalmával hagyhatja el, és akkor is körbehordozzák a mozgó trónján. Lába sosem érheti a földet, így cipőt sem hord, legfeljebb piros ruhájához illő piros színű zoknit viselhet. A kumárikat a palota személyzete öltözteti, sminkeli, és minden játékot megkap, amire csak vágyik.
A kumári szolgálata az első menzesszel ér véget
A kumári kiválasztása négy-hét éves kor között zajlik, és az első menstruációig tart, leteltével helyére új gyermekistennőt jelölnek ki. Ekkor a lány visszaköltözhet a családjához, és ott folytathatja életét, ahol abbahagyta. Már ha tudja, hiszen sok kumárinak gondot okoz a családba és a társadalomba, a hétköznapi életbe való visszailleszkedés. Van olyan lány, aki később sem hajlandó a földre érinteni lábát, de van olyan is, aki egyetemre jár, és bankárnak készül.
Az élet kumáriként a nyugati társadalmak számára bizonyára kicsit szürreálisnak tűnhet, de azok szerint, akik ezt átélték, inkább kiváltságnak tekintették, mintsem kötelességnek. Sok családnak nem voltak meg az anyagi feltételei ahhoz, hogy biztosítsák kislányuk felhőtlen gyermekkorát, aki kiválasztásával a palotától viszont mindent megkaphatott, amire csak vágyott.
Legutóbb 2020. december 19-én történt ilyen választás, Karshanab istennő lett az új kumári Rujan istennőt váltva.
Ilyen gyereknek lenni a világ különböző pontjain
A képek amellett, hogy bemutatják a világ legkülönbözőbb országaiban, kultúráiban élő gyerekek életét, szinte szavak nélkül mesélnek: boldogan, elégedetten láttatják még a legszegényebb gyerekeket is.
Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!