Két fiú mellé szerettek volna egy kislányt, négyes ikreik születtek - Tündéri fotókon a babák
Az egypetéjű négyes ikerlányokat szüleik sem tudják megkülönböztetni.
A texasi Mercedes és Jonathan Sandhunak május elsején születtek négyes ikreik. A hír már önmagában sem mindennapi, de ha még hozzátesszük, hogy a lányok orvosi beavatkozás nélkül, természetes úton fogantak, valamint hogy egypetéjű négyes ikrekről van szó, egyértelmű, hogy szenzációról beszélünk. A babák természetesen kis súllyal születtek, és végül csak júliusban mehettek haza a koraszülöttosztályról.
Egypetéjű négyes ikrek születtek Texasban
Mercedes és Jonathan Sandhu gondoltak rá, hogy két fiuk mellé jó lenne még egy kislány, de nem voltak komoly családtervezésben, hiszen kisebbik fiuk még egyéves sem volt, mikor megfogantak a babák. Az orvosok szerint körülbelül 1 a 15 millióhoz az esélye az egypetéjű négyes ikrek születésének. Annyira ritka, hogy az orvosi szakirodalom nagyjából 72 ilyen esetet tart számon.
Hannah Grace-t, Lucy Marie-t, Rebecca Claire-t és Petra Anne-t otthon a két testvérük, a négyéves Luke és a húsz hónapos Aaron várta. Annak érdekében, hogy ne keverjék össze a lányokat, a Sandhus házaspár a lányok bokájára névvel ellátott szalagot tett, melyeket még a kórházból való hazaérkezésüket követően is hordanak.
A szülők aggódtak, hogy veszik majd a nagy tesók az akadályt, de szerencsére meglepően jól fogadták a négyes ikreket. „Luke minden reggel leszalad a földszintre, hogy megnézze a lányokat. Kézbe akarja venni őket, és segíteni akar az etetésben” - meséli az édesapa. Jonathan azt mondja, hogy Aaron, aki novemberben lesz kétéves, „aggódik, amikor meghallja a babák sírását, ilyenkor finoman megveregeti a hátukat, hogy megpróbálja megnyugtatni őket”.
A négyes ikrek a terhesség 29. hetében születtek császármetszéssel. A legkisebb baba Petra volt, aki alig 1 kg-ot nyomott, de a legnagyobb súllyal született Hanna is csak 1,2 kg volt. Mára azonban már mindannyian 6 kg felett vannak, és az alábbi videó tanúsága szerint jól érzik magukat a bőrükben.
Egy kisbabás család havi pelenkaadagja a Sandhu babáknál egy hét alatt elfogy. És persze felfoghatatlan mennyiségű fagyasztott anyatej és tápszer is kell a kicsiknek. Az alábbi fotókon egy kis ízelítő mindebből.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Csak 288 ilyen gyereket ismer a tudomány: az egypetéjű négyesiker-fiúk természetes úton fogantak
Mintha káprázna a szemed, ahogy a fotóikat nézed.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- ikrek
- ikrek közötti kapcsolat
Nem hinnéd ezekről a babákról, hogy ikrek: egyikük kétszer akkora volt születésükkor
- ikrek
- mesterséges megtermékenyítés