Mondatok, amiket ne mondj a gyerekednek: annyi mindent elcseszhetsz, legalább ezt ne!

"És ha neked az Anikó azt mondja, hogy ugorj a kútba, akkor beleugrasz?" - kérdezte tőlem a nagymamám. Erre a mondatra minden esetben egy szemforgatás volt a válaszom - amikor nem látta - és egy vállrándítás. Nem ugrottam volna bele a kútba, az viszont jó lett volna, ha a mama elmondja, amit valóban gondol, és nem ilyenekkel jön, mert akkor tudtam volna, mi baja valójában. "Tanuld meg fiam, inkább kettő legyen, de az normális!" - mondta anyám sokkal teátrálisabban, mint azt el lehet képzelni. Na jó, ez kivételesen bejött. 

Mindannyiunk életében vannak mondatok, amiket utáltunk, unalomig hallgattunk, és amik egy életre megsebeztek minket. Mondatok, amikről megfogadtuk, hogy mi sosem mondjuk majd a gyerekeinknek. Aztán vagy elfelejtjük, milyen mérgezőek ezek, és a fájdalmat is, amit okoztak, vagy azon kapjuk magunkat, hogy már kimondtuk őket, és gyötör a bűntudat miattuk. 

Amit elkezdtél, azt fejezd is be!

Hallottam párszor gyerekként ezt a mondatot, és úgy csapódott le bennem, a kitartás mindenképpen érdem, akkor is, ha közben rosszul érezzük magunkat, ha valamire igent mondtunk, akkor az kőbe vésett igen marad, és vért izzadva, fogcsikorgatva is végig kell csinálnom, mert ha nem, azt jelenti, hogy feladtam, és feladni valamit gyengeség, puhányság, a gyenge jellem ismérve.

Felnőttként már másként látom. A kínlódás nem erény, szenvedni nem kell, fenntartani egy helyzetet, csinálni valamit, amiben nem találok örömöt, nincs sikerélmény, sőt, sorozatos kudarcra vagyok ítélve, ott lenni, ahol nem érzem jól magam, részt venni valamiben, ami csak kényszer, az nem jó. Kényszerhelyzetben nem születhet jó teljesítmény, nincs lehetőség arra, hogy kibontakozzunk. Megfelelésből, félelemből talán ideig-óráig, de hosszú távon senki nem tud úgy helytállni, hogy közben utálja az egészet, és csak muszájból csinál valamit. Sehol nem kell ott maradni, ahol nem jó, semmit nem szabad erőltetni, ami kényszer. Nem kell befejezni semmit. Se a homokvárat a strandon, se egyetemi képzést, se az asztali futó hímzését. És ez még véletlenül se jelenti azt, hogy csak azt teszem, amihez kedvem van.

Minden férfi disznó! Minden férfi ugyanolyan!

Mióta láttuk a Két éhes olasz című sorozatot, azóta nem téma, hogy nincsenek fiús és lányos színek, köszönhetően Gennarónak, aki babarózsaszínű, orgonalila és strandkorlátkék ingben parádézta végig Olaszországot. De nincs fiús és lányos játék sem. Játék van, a csúzli, a távirányítós autó és a markoló mellett jól megfér a Lego Friends is. Nincs kínai kisfiú meg etióp kislány, csak gyerekek vannak. És ez így van jól, a nők kezébe való a csavarhúzó, a férfiak meg nem bénák, ha copfot kell csinálni, csak gyakorlatlanok.

Nem csak azért gondolom, hogy a fenti és ehhez hasonló - Egyet tanulj meg, ha szülsz, magadnak szülsz! vagy Apád egy villanykörtét sem képes becsavarni! - mondatok károsak, mert az általánosítás nem helyénvaló, mert a gyerek mindent a szülei példáján keresztül tanul meg, hanem mert alapjaiban rengetik meg egy lánygyerek bizalmát, és ágyaznak meg annak, hogy férfiakra és nőkre ossza a világot, és ne azt lássa, ami valójában van: elsősorban emberek vagyunk. És hogy alapjaiban rengetik meg a világképét, és zavarják össze. Ha minden férfi disznó és hülye, akkor apa és a nagypapa is? Meg a Zoli tanító bácsi is? Mire erre a felismerésre jut, már késő. Nem, nem minden férfi disznó. A férfiakkal az égvilágon semmi baj nincs. Ha valamivel baj van, azzal a világgal, amiben együtt élünk, és amit mi magunk teremtettünk ilyennek, amilyen. Vannak köztünk ilyen és olyan meg amolyan emberek, ennek viszont semmi köze ahhoz, hogy férfiak vagyunk-e vagy nők. És ha már itt tartunk: nem minden nő kurva, és nem minden nyugdíjas banyatankos boszorkány, akinek kutyaszart kéne tenni a postaládájába. És vannak audisok, akik indexelnek.

Nem ettél semmit! 

Amikor egy gasztrorovatnál dolgoztam, azt mondtam, az egész rovatot meg lehetne tölteni két témával: mit főzzek holnap, és mit egyen a gyerek? Minden anya álma, hogy a gyereke „jó evő” legyen, ehhez viszont kerülni kell néhány mondatot. Jó sokat, hoztam is belőle egy csokorra valót. 

Addig nem állsz fel az asztaltól, amíg meg nem eszed!

A gyerek nyilván nem fogja megenni, már csak dacból sem. Az evés nemcsak létfenntartás, hanem élvezet is, ne fosszuk meg ettől a gyereket, és ne büntessük az asztalnál!

Amit kimertünk, azt meg kell enni!

Nem, nem kell. Annyit kell enni, amennyi jólesik, és nem annyit, ami a tányérban van. Ha a gyerek már nagyobbacska, engedjük meg neki, hogy szedjen egyedül, a kisebbeknek pedig mondjuk azt, jó étvágyat, ha megetted, és kérsz még, szívesen szedek neked újra!

Na, ki lesz az angyal? (Ki lesz a győztes?)

Az evés nem lóverseny. Éppen elég felnőtt eszik rohanvást, hatalmas falatokat alig megrágva netezés, olvasás vagy tévénézés közben. Ez nem evésélmény, ez rossz szokás, aminek gyomorfájdalmak és elhízás a vége. Ne szoktassuk erre rá a gyereket!

Ez neked ebéd volt? Pfff, nem ettél semmit!

A negatív minősítés a gyerek egész lényére hat, ezeket a mondatokat nem úgy éli meg, hogy azt kritizáltuk, amit tett, hanem úgy, hogy őt magát, a személyét érte bántás. Nem fogja érteni, azt szűri le belőle, hogy ő maga nem jól csinált valamit.

Ha megeszed az ebédet/vacsorát/főzeléket, akkor kapsz édességet!

A desszert nem jutifalat, nem kell kiérdemelni, pláne nem evéssel. A desszert egy fogás. Ráadásul olyan fogás, ami nem feltétlenül szerepel mindennap a menüben. Ha helyén kezeljük a desszertet, és nem csinálunk belőle ikont, a gyerek is a helyén tudja kezelni.

Tessék megenni, nagyon egészséges! Edd meg, mert ebben sok a vitamin!

Meg kell enni, mert ez tele van egészséges anyaggal, amire szüksége van a szervezetednek! Ilyet mi nem eszünk, mert ez full szénhidrát, és semmi értelme!

Bla bla bla, blablablablabla. Ennyit ért meg belőle. Egy négy-öt éves gyereknek fogalma sincs, mi az a tápanyag, a lassan felszívódó szénhidrát, a kalória. Nemcsak ismeretlen fogalmak, lehet, hogy ijesztő is neki. Nem kell az evést érthetetlenné tenni számára. Amit nem értünk, nem szeretünk, lehet, hogy tartunk is tőle.  

Amíg az én házamban laksz! Amíg az én kenyeremet eszed!

Azt hiszem, ez az egyik legártalmasabb mondat, amit a gyerekünknek mondhatunk. A szemére vetni a kiszolgáltatottságát, a függését, és ezzel visszaélni az egyik legnagyobb bűn, amit szülő a gyereke ellen elkövethet. Ezek a mondatok aláássák az önbecsülését, megrendítik benne azt, hogy egy közösség - a származási családja - teljes jogú tagja. Ez a közösség a szeretet, a biztonság, az elfogadás forrása kell, hogy legyen. Egy gyereknek azt kell éreznie, jó, hogy van, és a legjobb helyen van a családjában, nem azt, hogy feltételekhez, kritériumokhoz van kötve a szeretet, és valamilyennek kell lennie annak érdekében, hogy a családban helye legyen. Egy ilyen kijelentés nem más, mint a hatalommal való visszaélés. A szülői - nemes értelmében vett - hatalmat és tekintélyt nem fitogtatni kell. Persze ha az a cél, hogy gyerekünk felnőttként azzal küzdjön nap mint nap, hogy nem elég jó úgy, ahogy van, és azt szeretnénk elérni, hogy megfelelési kényszere legyen, ne tudja megkülönböztetni a saját céljait és vágyait a mi elvárásainktól, akkor mondogassuk bátran!

Bármi lehet belőled! Tanulj, hogy legyen belőled valaki! Mindent elérhetsz, ha nagyon akarod! Az álmok valóra válnak!

Ezt én is hallottam nemegyszer, igaz, akkoriban még élénken élt anyám generációjának emlékeiben a munkás-paraszt-értelmiség szentháromság. Most már más a helyzet, köszönjük, nincs szükség több büfé-ruhatár szakos diplomásra.

Szóval, én nem mondom a gyerekemnek, hogy tanuljon, mert az nem garancia, hogy legyen belőle valaki. A tudás, az ismeretek megszerzéséhez nincs szükség iskolákra, elit egyetemre. Inkább arra biztatom, hogy legyen kíváncsi, érdeklődő, legyen nyitott a világra, legyenek kérdései, ne féljen a változástól. Ne információt halmozzon, hanem gyakorlatiasságra tegyen szert, legyen rugalmas, spontán, és tudja, mit akar!

Nem mondom neki, hogy bármit elérhet, mert ez egyszerűen nem igaz, és én nem akarom hamis illúziókba ringatni. Még akkor sem, ha a lánygyermekeket most divat ezzel trenírozni az életre. Annak sem látom értelmét, hogy kivételes, különleges életpályákról meséljek neki, hogy olyan egyedi sorsokat állítsak számára példának, amik megismételhetetlenek. Ne a kirívó esetek legyenek számára az általános mérce! Arra biztatom, hogy találja meg, mi érdekli, hogy ő maga legyen saját maga számára a mérce, és ne a külvilágban keresse a boldogságot, ne tárgyakat halmozzon fel, ne külső sikerekben keresse az elismerést.

Fájdalom, de nem minden álom válik valóra. Nem fejben dől el minden, és a szerelem nem győz le minden akadályt. De erre majd rájön ő maga. És elég, ha én akkor ott leszek mellette.

Annyi minden van, amit szülőként el tudok cseszni. Legalább ezeket ne!

Fotók: Getty Images Hungary

És azt tudod, mit jelent a kortárs-orientáció, és miért veszélyes a gyerekekre?

• gyereknevelés
• szülő gyerek viszony
• szülő
• szülői hatás
• nevelés
• Gyerek