1 millió forint járhat a kihívást teljesítőknek – Ma indul a Millió lépés az iskoládért

Március 24-től június 8-ig tart az 5. Millió lépés az iskoládért.

Millió lépés az iskoládért, 2025

Március 24-én indul az 5. Millió lépés az iskoládért kihívás. Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programjának tavaszi fordulója június 8-ig tart. A résztvevők 11 héten keresztül a mozgás mellett a testsúlyukra is odafigyelhetnek a „Lendülj formába!” kihívás részeként. Emellett 100 iskola ismét nyerhet 1-1 millió forintot sporteszközök vásárlására; a program indulása óta tehát összesen már 500 oktatási intézmény részesülhet a nyereményben.

5. Millió lépés az iskoládért

A Millió lépés az iskoládért kampány a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szervezésében az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával ebben az évben már 5. alkalommal indul el. A játékban való részvételhez az ingyenes, MillióLépés applikáció letöltése szükséges.

Révész Máriusz, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Aktív Magyarországért felelős államtitkára kiemelte, hogy a Millió Lépés kampány fordulóról fordulóra sokat tesz azért, hogy korosztálytól függetlenül mindenki megtapasztalja a mozgás élményét. „Az iskolákban tanuló gyerekek csaknem 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Az aktív, sportos életmódot Magyarországon is vonzóvá és általános gyakorlattá kell tenni, hogy ez megváltozzon. A készülő Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégiában szerepel az a gondolat, hogy minden iskolában legyen sport- vagy mozgásnagykövet, akár iskolai jóllét- (well being) felelős”  hangsúlyozta Révész Máriusz.

Millió lépés Lendülj formába

Lendülj formába!  fókuszban a testsúly és az egészség

A résztvevők nemcsak lépéseket gyűjthetnek az iskolák számára, hanem csatlakozhatnak a „Lendülj formába!” kihíváshoz is, ami a testsúly és az egészség kapcsolatára hívja fel a figyelmet. Magyarországon az emberek kétharmada túlsúlyos, negyede elhízott, ami Európában az egyik legrosszabb adat. A gyermekeknél is aggasztó a helyzet: náluk minden negyedik túlsúlyos, a férfiak egészségi mutatói pedig ezen a területen is kedvezőtlenebbek, mint a nők esetében. A közösségi játék ismeretterjesztő formában arra is rávilágít, hogy a túlsúly összetett betegség, amelynek a kezeléséhez érdemes szakértő segítségét kérni.

„Az elhízás nem csupán esztétikai, hanem komoly egészségi probléma is. Testsúlyunkat és izomzatunkat gyermek- és felnőttkorban egyaránt befolyásolhatjuk, ha tudatosan teszünk érte. A tavaszi program játékos formában segít megérteni az egészségtudatosság fontosságát, mert az egészség a legjobb formánk!”  emelte ki dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének stratégiai vezetője és orvosigazgatója.

A résztvevők az applikációban kialakított felületen hetente rögzíthetik testsúlyukat és derékbőségüket is, a változást grafikusan nyomon követhetik a BMI-indexükkel együtt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az így keletkező anonim, aggregált adatokból országos szinten is látható lesz, hogy nemenként és korcsoportonként hány kilót égettek el a játékosok, hány centivel lettek karcsúbbak, és hogyan változott a BMI-indexük. A „Lendülj formába!” program a tavaszi fordulót követően is működik, így a változás egész évben követhető lesz.

A Millió lépés az iskoládért programba a regisztráció és a versenyen részvétel is díjmentes, a csatlakozáshoz a MillióLépés applikáció az alábbi felületekről tölthető le: Google PlayApp Store

Millió lépés – a legnagyobb hazai szabadidős program története

A Millió lépés kihívás eredetileg a szervátültetettek és szimpatizánsaik számára indult, hogy a Covid-időszak alatt is mozgásra ösztönözze őket. Az első Millió lépés az életért program 2021 őszén kezdődött A vese útja néven, a veseátültetés történetét járva be virtuálisan. A második kihívás a szívátültetés 30. évfordulójára, 2022 őszén A szív útja nevet viselte, és már 6500 főt ért el. Ekkor jött az Aktív Magyarország Program megkeresése, hogy indítsanak egy iskoláknak szóló kihívást is. Azóta a kihívás Magyarország legnagyobb szabadidős programjává nőtte ki magát, amelyben a nők ugyan aktívabbak, de a gyerekeknél nincs különbség a nemek részvételi arányaiban.

A magyar tanítónő videója tarol a TikTokon: „Minden iskolába kellene ilyen tanár”

Az órák közti tízperces szünetben táncol, ugrabugrál a gyerekekkel.

Elolvasom

(Borítókép: Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük