Mennyibe kerül ma Magyarországon gyereket szülni?
Ennyibe kerül ma egy gyerek.
Sokan azt vallják, ha egy gyerek szerető családba születik, akkor voltaképpen mindene megvan, de ez természetesen nincs így. Minden szülés jár bizonyos költségekkel, akár a terhesgondozásról, akár a szülésről, akár a baba fogadására való felészülésről van szó.
Gyakorló anyukákat kérdeztünk meg arról, hogy körülbelül milyen összegre saccolnák a kiadásokat egy újszülött kisbaba születése és gondozása kapcsán. Négy édesanyától jött válasz, akik mind készségesen beavattak minket az apró részletekbe. Következzenek a válaszok a számok tükrében!
A várandósság
A várandósság a nők életének egyik legszebb időszaka, legalábbis abban az esetben, ha az anyagiak nem terhelik meg túlzottan az újdonsült szülők pénztárcáját. Ennek kapcsán rögtön azt szerettük volna az édesanyáktól megtudni, hogy az orvosi vizsgálatok milyen összeget kívántak a kilenc hónap alatt. A válaszok, ahogyan arra számítottunk is, eléggé megosztóak lettek, ugyanis az anyukák egy része magánorvost választott, míg volt, aki a sima állami rendelés mellett döntött, így a költségek is eszerint alakultak.
A legalacsonyabb összeg 30 ezer forintra rúgott, míg a legmagasabb kiadás 300 ezer forintot jelentett. Az érdekesség az, hogy mindkét véglet ugyanazokat a vizsgálatokat tartalmazta: terhesgondozás, genetikai vizsgálat, ultrahangok, vitaminok -, de attól függően, hogy vidéki vagy fővárosi orvosnál, magán- vagy állami rendelésen vett részt az anyuka, ekkora különbségekkel lehetett számolni.
Ha átlagolnánk a kapott válaszokat, akkor azt mondhatnánk, hogy magánorvos mellett 125 ezer, míg állami rendelésen olyan 70-80 ezer forint körüli az az összeg, amit ebben a szakaszban rá kell fordítani a babavárásra.
A szülőszoba
Érthető módon a szülés kapcsán még szélsőségesebb a helyzet, mert rengeteg tényező befolyásolhatja ezt az időszakot. Míg volt, aki szülész-nőgyógyászt fogadott, olyan is akadt, aki szülésznőt is külön fizetett, sőt, volt, aki vállalta, hogy éppen az aktuális ügyeletes orvos lássa őt el.
Elvileg azok számára, akik szakrendelésen vesznek részt és kórházban hozzák világra gyermeküket, a szülésnek térítésmentesnek kellene lennie, valójában azonban ez senkinek nincs ingyen. Némi pénzt már szokássá vált adni, sajnos kényszerű szokássá, ha valaki igazán gondos ellátást és odafigyelést szeretne kapni. Mindezt már-már elévárják az orvosok és az ápolók - tisztelet a ritka kivételnek.
Mindennek tükrében elmondható, hogy az orvosok nagy átlagban 100 ezer forint környékén vállalják a szülés lebonyolítását, a szülésznők ennek egy részéért, 20-30 ezer forintért dolgoznak. Attól függően, a megkérdezett anyukák kinél szültek, ilyen összegek körül mozogtak a szülés kiadásai. Maga a kórházi tartózkodás többeknél semmilyen kiadást nem jelentett, de volt, aki a nővérek segítségét pénzben köszönte meg, ez átlagban 10 ezer forint volt.
Szóba jöhetnek nem várt kiadások is. Az egyik megkérdezett kismama például hangsúlyozta, hogy a kórházi kórterem állapota minősíthetetlen volt, így kénytelen volt külön szobát igényelni - ebben egyébként a tüdőgyulladása is szerepet játszott, ezért el kellett a többiektől különíteni -, ami szintén több mint 100 ezer forintba került nekik.
Komplikációk és extra költségek nélkül tehát, egy sima állami kórházban nagyjából 120 ezer forintot jelent a szülés és az azt követő lábadozási időszak, de ha bármilyen szövődmény felmerül, ez az összeg akár meg is duplázódhat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kezdetek
Végezetül arra szerettünk volna választ kapni, hogy a már világra jött újszülött ellátásához mire van elengedhetetlenül szükség, és ez pénzben kifejezve mit is jelent. A válaszok nagyon érdekesen alakultak, itt szinte teljesen felcserélődtek a szerepek. Aki az állami orvost választotta, minimális költségek mellett, az a kisbaba ellátását sokkal magasabb összegre becsülte, mint az, aki akár több százezret is otthagyott a vizsgálatokra.
Azt persze hozzá kell tenni, hogy az anyukák - főleg azok, akik már többgyerekesek, vagy a családjukban, baráti körükben akad pici baba - sok mindent kaptak ajándékba vagy kölcsön, így nem volt rá szükség, hogy újonnan megvegyék, így ilyen esetben nyilvánvalóan kisebbek a költségek.
Amit mindenki egyöntetűen megnevezett mint fontos kelléket, az a kiságy, a babakocsi, a ruhák, a pelenka és különböző krémek, babakozmetikumok voltak. Többen említették az autósülés és babahordozó fontosságát, de a kád, az orrszívó és a tápszer is előkelő helyen végzett, utóbbi arra az esetre, ha valakinek nem lenne, vagy nem lenne elég teje. Mint lényeges pluszról azért a légzésfigyelő készülékről, illetve a bébiőrről is említést tettek az anyák, de volt, aki a játékokat, illetve az oltásokat is idesorolta.
Ha nincs tejed
Nincs tejed? Videónkban hasznos tippeket találsz, hogyan serkenthető a tejelválasztás, egy próbát megér.
A megnevezett összegek is eszerint alakultak, csupán egyetlen édesanya saccolta 50 ezerre az újszülött fogadását, a másik három 200-200 ezer forintot szavazott meg a kezdőcsomagra. Fontos azonban még egyszer leszögezni, hogy a fentiek tükrében ez a kiadás nagyon széles skálán mozoghat.
OLVASD EL EZT IS!
- szoptatás
- első év