Bivalyerős, természetes házi keverék megfázásra: gyorsan elűzi a betegséget
Ahogy utolér bennünket az ősz, egyre könnyebb megfázni. Betegség esetén azonban nem kell azonnal a gyógyszeres szekrénybe nyúlni.
Az ősz első felében azért könnyű megfázni, mert a napos és borongósabb, szelesebb időszakok akár egyetlen óra leforgása alatt is válthatják egymást, az évszak vége felé pedig az egyre nyirkosabbá váló, esős, ködös idő miatt fordulhat elő könnyebben betegség.
Érdemes mielőbb megkezdeni az immunrendszer erősítését, fokozott támogatását, illetve jó, ha az ember ismer egy-egy házi praktikát is a megfázásos tünetek otthoni kezelésére. Kár azonnal a gyógyszeres szekrény felé venni az irányt, ha a konyhában is találni pár csodaszernek beillő gyógyírt.
Nagyanyáink is tudták
Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, a citrom, a méz, a fahéj és a fokhagyma amilyen egyszerűen beszerezhető dolgok, olyan fantasztikus segítségnek bizonyulnak, ha valaki megfázott a családban. Kisgyerekeknek, felnőtteknek, időseknek egyaránt adható bármelyik, a garanciájuk pedig, hogy nagyanyáink is, sőt még az ő felmenőik is ismerték és alkalmazták ezeket megfázás ellen.
Hogyan segítenek?
Nagyanyáink tapasztalatból, hallomásból, régi népi gyógymódokból tudták, mi segíthet a náthás betegen, ma azonban már alkalmunk van alaposabban tájékozódni a hatóanyagokat illetően.
A méz antiszeptikus hatású, ásványi anyagokban és vitaminokban - például B, C - gazdag. Olyan enzimeket tartalmaz, melyek baktériumölő hatásúak, ezáltal a méz segít kiűzni a szervezetből a betegséget. A fahéj szintén antibakteriális hatású, a fokhagyma ugyancsak antibakteriális és gombaölő, nyákoldó, immunerősítő flavonoidforrás, tápanyagtartalmát nézve pedig B- és C-vitamintartalma is magas. Végül a citrom, mint ismeretes, igen magas C-vitamintartalma miatt lehet jó segítség a megfázás kezelésében.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Házi keverék megfázásra
A nagyanyáink által is ismert négy igen hatásos fegyvert, a citromot, a mézet, a fahéjat és a fokhagymát kétféle keverékben lehet egyesíteni, melyek a nap különböző szakaiban alkalmazva segíthetnek lerövidíteni a megfázásos időszakot, illetve enyhíteni a tüneteket.
Mézes-fokhagymás keverék
Ahány gerezd fokhagyma, annyi teáskanál méz kell a keverékhez. A gerezdeket fokhagymanyomón átnyomva pépesíteni kell, és hozzákeverni a mézet. Egy-egy kiskanállal, nem azonnal lenyelve, hanem legalább pár másodpercig szopogatva, lassan kell fogyasztani belőle 2-3 alkalommal naponta. Ezt a keveréket inkább nagyobbacska gyerekeknek érdemes adni, tekintettel a intenzívebb ízre, de a méz mennyisége igény szerint fokozható.
Citromos-fahéjas-mézes keverék
Egy nagyobb vagy két kisebb citrom kifacsart levét negyed teáskanál fahéjjal és egy evőkanál mézzel kell elkeverni. Az arányokat tartva többet is elkészíthetsz előre. Egy-két kiskanálnyi mennyiséget, lassan szopogatva pár óránként kell belőle fogyasztani. A keverékbe a citrom rostját is belekaparva még hatásosabb lehet a megfázás elleni keverék.
Természetesen, ha a baj nem múlik, vagy komolyabbra fordul, orvosi vizsgálatra, általa felírt gyógyszerekre lehet szükség, és a házi módszerek csak kiegészítő segítségként alkalmazandók tovább.
OLVASD EL EZT IS!
- iskola
- immunrendszer