Lemondott örökbe fogadott gyerekéről a YouTube-sztár, szerinte túl sok nehézséggel jár a gyereknevelés
A történet rámutat arra, milyen felelősséget jelent az örökbefogadás.
Myka Stauffer és férje, James mindketten influencerek, akik 2017-ben négy közös gyermekük mellé örökbe fogadtak egy akkor két és fél éves kínai kisfiút, a sajátos nevelési igényű Huxley-t. Az autista kisgyermek örökbefogadásáról és az első találkozóról is megindítóan számoltak be követőiknek, az elmúlt években számos videó készült a népes család mindennapjairól, örömeiről és a megpróbáltatásokról.
Pár hónapja azonban Huxley eltűnt a családi videókból: a házaspár beismerte, hogy lemondtak a kisfiúról, és továbbadták egy másik családnak, mert sokkal nehezebb volt vele az élet, mint gondolták.
A kisfiú után már a rendőrség is nyomoz
A 32 éves családanyának népes rajongótábora van a YouTube-on: csatornáját több mint 700 ezren követik, ahol gyerekneveléssel, az anyasággal és családdal kapcsolatos tartalmakat gyárt. A páros legutóbbi videója azonban minden biztosítékot kivert: ágyon ülve, kézen fogva, könnyes szemmel jelentették be, hogy továbbadták, és új családra bízták a kisfiút, ahol állításuk szerint sokkal jobb helye lesz, mint náluk volt, és bár szeretik, és mindent megtettek érte, amit egészségügyileg csak lehet, úgy érzik, ők ketten kevesek a kisfiú speciális igényeinek kielégítésére. A Sun információi szerint a négyéves kisfiú azóta eltűnt, a rendőrség nyomoz az ügyben, de mivel egy folyamatban levő esetről van szó, nem árulhatnak el további részleteket.
Az internetezők kifejtették felháborodásukat a történtek miatt: a gyermek nem egy árucikk, amit ha megunnak, lecserélnek vagy lepasszolnak. A rajongók kétségbe vonják a pár etikusságát, hiszen évekig szerepeltették a kisfiút a videóikban, ezzel a húzással is látogatókat szereztek maguknak, és úgy viselkednek a gyermekkel, mintha csak egy márkanév volna, amiből az évek alatt "megszedték magukat."
Az influencerpárnak az utóbbi időben nemcsak népes rajongótábora csappant meg, de a szponzorok is elfordultak tőlük. A videó alatt Myka néhány kommentárra is reagált, amikből érdekes dolgok kerültek ki: bár a videóban elmondja, ötszáz százalékosan kudarcot vallott anyaként, végül nem azért mondtak le a kisfiukról, mert autista volt. A Perezhilton idézi, olyan "ijesztő" dolgok történtek az otthonukban, amiért féltették a vér szerinti gyermekeiket, ezért hozták meg a döntést arról, hogy jobb lesz, ha Huxley egy másik családhoz kerül. Az eset azért különösen visszatetsző, mert többen figyelmeztették előre a házaspárt, hogy ne fogadják örökbe a kisfiút, mert nem tudják, mivel néznek szemben. A nő erről több vieóban is beszél, akkor még lesöpörve a kétkedők érveit.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezzel szemben a pár ügyvédje a Buzzfeednek azt nyilatkozta, Myka és férje az örökbefogadás óta orvosról orvosra jártak, és mindent megtettek a kisfiúért, az egészségügyi szakemberek egy idő után azt javasolták a párnak, hogy a kisfiúnak jobb helye lesz egy másik családban.
Hogy hol van a kisfiú, azt jelenleg nem lehet tudni, a hatóságok nem tudnak róla, ami több, mint ijesztő.
Az örökbefogadás felelősséget jelent
A történet rámutat arra, milyen felelősséget jelent az örökbefogadás. Egy másik életről való gondoskodás kötelezettségekkel is jár, akár egészséges, akár sajátos nevelési igényű gyermekről van szó, minden árva védelmet, szeretetet, törődést igényel. Sok örökbe fogadó szülő talán nincs is tisztában az örökbefogadás felelősségével, egy ilyen fontos, életre kiható döntés előtt pedig érdemes annak feltérképezése, hogy valóban képesek lesznek-e egy hátrahagyott gyermek felnevelésére.
Ezért is oszlanak meg a vélemények arról, hogy Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár javaslata szerint egyszerűbbé és gyorsabbá tenné a gyerekek örökbefogadását, miszerint az újonnan jelentkező szülőknek már nem lenne kötelező a negyvenórás tanfolyam elvégzése, és egyszerűbb lenne az örökbe fogadó szülők alkalmassági vizsgálata is.
A szabadaHang petíciót indított a kormány tervezett, az örökbefogadással kapcsolatos törvénymódosításának egy pontja ellen, a leendő örökbe fogadó szülők által elvégzendő tanfolyam kötelezőségének eltörlése ellen. Többen, köztük ismert emberek - többek között Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián, Röghrig Géza - videóban mondják el, miért kellene kötelezővé tenni továbbra is a tanfolyamot, megvédve több ezer gyereket, épp megszülető vagy átalakuló családot - ennek fontosságát pedig a fenti történet is alátámasztja.
13 gyermeket fogadott örökbe az árvaházból a pár
Az orosz pár már korán tudta, hogy segíteni szeretnének az árvaházba került kicsiknek. Vér szerinti kisfiuk mellett 13 örökbe fogadott gyermeket nevelnek.
13 gyermeket fogadott örökbe az árvaházból a pár: „nem a génekben, a szeretetben hiszünk”
Nézegess képeket!
ElolvasomBorító-és ajánlóképek: Instagram/Myka Stauffer, Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- történet
- down-szindróma