Lázcsillapítás gyerekkorban: csak ebben az esetben szükséges a hazai szakemberek szerint

Önmagában még a 39°C-os láz sem indokolja a lázcsillapítást.

Lázcsillapítás gyerekeknek
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A lázas gyerek mindig családi aggodalomra ad okot, hiszen a megemelkedett testhőmérséklet egyértelműen mutatja, hogy a kicsi szervezete valamilyen betegséggel küzd.

Azt azonban érdemes tudatosítani, hogy a hőemelkedés és a láz egy jel, soha nem a probléma oka. Mint ahogyan arról sem szabad megfeledkezni, hogy a láz a szervezet öngyógyító folyamatának része.

Lázcsillapítás gyerekkorban

Ha a lázmérő higanyszála 38°C fölé szökik, sok szülő ma is automatikusan nyúl a lázcsillapítóért. Évtizedek alatt bevésődött rutin ez, melyet nehéz felülírni, pedig ma már mind a nemzetközi, mind a hazai szakemberek egyetértenek abban, hogy a lázat nem kell gondolkodás nélkül csillapítani. 2011-ben a magyar Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium is kiadta új irányelvét, melyben egyértelműen leírja, hogy a láz pusztán azt jelenti, hogy az immunrendszer magasabb fokozatra kapcsol, a lázas állapot pedig segít a szervezetet megbetegítő kórokozók gyorsabb elpusztításában.

A lázat nem egy bizonyos hőmérséklet felett kell csillapítani, minden esetben egyéni mérlegelésre van szükség. Tehát, ha a lázmérő 38 vagy akár 39°C-ot mutat, de a gyerek pihen, alszik, vagy játszik odabent a szobában, és nem különösebben rossz a közérzete, láthatóan nem szenved a láztól, nem levert, felesleges rögtön lázcsillapítót adni neki. Ilyenkor tanácsos kicsit várni, hagyni, hogy az immunrendszer dolgozzon, és csak akkor adni gyógyszert a gyereknek, ha a későbbiekben romlik a közérzete.

Az idő előtt megkezdett lázcsillapítással épp az ellenkező hatás érhető el: a szervezet öngyógyító folyamatait lelassítja, ráadásul feleslegesen terheli a májat, vesét. Ha a gyerek ébren van, természetesen fontos, hogy minél több folyadékot igyon, ha azonban alszik, nem szabad felébreszteni csak azért, hogy megmérd a lázát, vagy lázcsillapítót adj neki. Ilyenkor hagyni kell, hogy kiizzadja magából a betegséget.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A hűtőfürdőt felejtsd el!

A hűtőfürdő vagy a priznic - a gyerek hideg vizes lepedőbe vagy törölközőbe csavarása - sokáig bevett gyakorlat volt 39-40°C feletti láz esetén. Ma már a szakemberek egyetértenek abban, hogy a fizikális lázcsillapításnak ez a módja kerülendő, amennyiben a gyerek fél tőle, kellemetlen számára. Az olyan, magas lázzal kapcsolatos tévhitek, mint hogy a fehérjék kicsapódnak, megterheli a szívet és károsítja az agyat, mind ez idáig semmilyen bizonyítékot nem nyertek. Ha a kicsi magas lázzal szívesen játszik a langyos vízben, alkalmazható a hűtőfürdő, de egyéb esetben többet árt, mint használ, inkább csak a beteg gyerek felzaklatására szolgál, tovább rontja a közérzetét.

Lázas csecsemő?

A fenti szabályok kisgyerekkortól felfelé értendőek, a csecsemők esetében azonban a lázat jóval komolyabban kell venni. Három hónapos kor alatt a 38°C-os, hat hónapos kor alatt a 39°C-os láz igen határozott figyelmeztető jelzés, esetükben ez az állapot mielőbbi orvosi kivizsgálást igényel.

Ilyen négy gyerekkel az élet: a magyar édesanya megmutatta

Az anyaság minden mozzanatáról, öröméről és nehézségéről is készített illusztrációkat a magyar édesanya.

Ilyen az élet négy gyerekkel valójában: Cecília őszinte rajzokon mutatja meg a valóságot

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük