Kétszer esett teherbe egy hónap alatt a 39 éves édesanya: a szuperfetáció ritka, de létező jelenség

Rebecca Roberts kisfiával volt várandós, amikor három hét különbséggel megfogant a kislánya.

Kétszer esett teherbe Rebecca szuperfetáció
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagyon ritka, de néha előfordul, hogy egy ikerpár két tagja nem ugyanabban az időben fogan meg. Ezt a jelenséget az orvostudomány szuperfetációnak nevezi, amelynek lényege, hogy egy újabb petesejt termékenyül meg azután, miután a méhben van már egy megfogant embrió, így az állapotos kismama pár héten belül újból teherbe esik. 

A jelenség az állatvilágban gyakran előfordul, például a mezei nyulaknál vagy borzoknál, embereknél azonban nagyon ritka, hogy valaki úgy essen teherbe, hogy már eleve állapotos. 

A szuperfetációról

A terhesség létrejötte során a szervezet olyan hormonokat bocsát ki, amelyek lehetővé teszik, hogy ne következzen be újabb peteérés, azaz a terhesség alatt megszűnjön a menstruáció. Az állapotos nő szervezetében fokozatosan kialakul a nyákdugó, ami védi az embriót a külső fertőzésektől és a spermiumok bejutásától. Szuperfetáció akkor jöhet létre, ha ez a hormonális hatás, illetve a nyákdugó kialakulása nagyon lassan történik, pár héttel ismét peteérése lesz a nőnek, hímivarsejttel találkozva pedig beágyazódik, így ismét állapotos lesz. 

Rebbecca és ikrei.
Rebbecca és ikrei.
Fotó: Swns / Northfoto

Kétszer esett teherbe a 39 éves édesanya

Rebecca Roberts, a brit édesanya épp kisfiával, Noah-val volt várandós, amikor három hetes különbséggel megfogant kislánya, Rosaline. 

A 39 éves kismama a 12. heti ultrahangvizsgálaton vett részt, amikor az orvos egy újabb magzatot pillantott meg a monitoron. Rebecca és férje nagyon meglepődtek, amikor látták, hogy egy baba helyett kettő fejlődik a nő méhében.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Nagyon aggódtunk a második baba miatt, aki értelemszerűen sokkal lassabban fejlődött, mint a három héttel idősebb testvére. 25 éves praxisom alatt egyszer sem találkoztam a jelenséggel, és magamat okoltam azért, hogy nem vettem észre korábban a másik ikerpárt. De amikor láttuk, hogy a második embrió mindig három héttel volt lemaradva a fejlődésben az elsőtől, ekkor jöttünk rá, hogy ez egy különleges terhesség - mondta Rebecca szülészorvosa, dr. David Walker a Todaysparent.com-nak. 

tk3s swns rare twins 0012
Fotó: Swns / Northfoto

 A jelenség önmagában azért is csodálatos, mivel Rebbeca és férje régóta termékenységi problémákkal küzdött, így lehet, hogy a gyógyszerek, a mesterséges megtermékenyítés, valamint a meddőségi kezelések is növelhették az esélyét a szuperfetáció bekövetkezésének. 

Rebecca 33 hetes terhes volt, amikor a kis Rosaline köldökzsinórjában nem volt megfelelő az áramlás, ezáltal a tápanyagellátás, így nem fejlődött tovább. A kiírt időpont előtt, 2020. novemberében mindkét baba megszületett, Noah két kilóval, Rosaline pedig csupán egy kilóval jött a világra.

Ma már mindkét baba szépen fejlődik.
Ma már mindkét baba szépen fejlődik.
Fotó: Swns / Northfoto

Azóta mindkét baba szépen fejlődik, az édesanya szerint pedig már most látszik, milyen különleges kapcsolat van közöttük. 

- Amikor egymás mellé fektetjük őket a játszószőnyegen, egymásra néznek, kinyújtják a kezüket, megérintik egymást, és egymással beszélgetnek - árulta el a boldog édesanya a lapnak, aki saját Instagram-oldalán is beszámolt különleges terhességéről.  

Mindenki meghatódott az ultrahangon: így élnek az ikrek a pocakban

Ha két lurkó növekszik a pocakban, az ő kis életükből különösen érdekes látni néhány pillanatot. A következők igazán cukik voltak: mit csinálnak az ikerbabák odabent?

Mindenki meghatódott az ultrahangon: így élnek az ikrek a pocakban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borító- és ajánlóképek: Northfoto

Ezt is szeretjük