Milyen küldetéssel született a gyerek? Neve elárulja
Ezoterikus tanok szerint az ember keresztneve meghatározott küldetéssel párosul.
Amikor nevet választottál gyermekednek, valószínűleg abból indultál ki, mennyire tetszik az adott keresztnév csengése, passzol-e a vezetéknévhez. Az ezoterikus tanok szerint azonban minden egyes névhez meghatározott küldetés kapcsolódik.
Ha júniusban volt a kicsi névnapja, és kíváncsi vagy, milyen életfeladatot kapott a nevével, keresd meg, szerepel-e listánkban.
Tünde - június 1.
Küldetése az emberekről való gondoskodás. Az ehhez szükséges erős és határozott jelleme már gyermekként megmutatkozik. Vonzza az olyan szituációkat, ahol másoknak nyújthat segítséget. Érdemes azonban arra nevelned, hogy ne essen át a ló túlsó oldalára: ne hagyja, hogy kihasználják.
Cintia - június 6.
Küldetése, hogy gondoskodó anyává, feleséggé váljon. Ahhoz, hogy ezt teljesíthesse, meg kell tanulnia, hogy valódi értékek alapján tudjon dönteni, és ne a külső, a látszat legyen a kiindulás pont.
A párkapcsolatban azt a tárat keresi, aki - anyagi és lelki értelemben - biztonságot teremt számára, illetve közös gyerekeik számára.
Róbert - június 7.
Életfeladata a béke és a nyugalom megteremtése - szűkebb és tágabb környezetében egyaránt. Már egészen kicsi korában felfigyelhetsz arra, hogy gyakran vállal vezető szerepet a kortárs csoportokban. Kerüli a konfliktushelyzeteket, egyszerűen mindent alárendel a célnak, amely nem más, mint a harmónia, a jólét megteremtése.
Leila - június 21.
Feladata, hogy szenvedélyét megfelelő keretek között tartva hasznára váljon a körülötte lévőknek. Mivel sokszor megesik, hogy nem vesz tudomást a realitásról, és jellemző rá az érzelmi végletesség, ennek a küldetésnek a teljesítése nem megy majd könnyen. Ám amennyiben a családja támogatja, a belőle áradó energiákkal képes beragyogni környezete hétköznapjait.
Még több keresztnév!
Ha nem találod meg gyermeked nevét a listában, vagy nem ebben a hónapban van a névnapja, akkor kattints az alábbi dobozra, és nézelődj tovább!
Iván - június 24.
Küldetése a győzelem. Már egészen kicsi korában megmutatkozik céltudatossága: amit a fejébe vesz, és igazán akar, azt többnyire véghez is viszi.
A későbbi küzdelmek során megmutatkozik majd ösztönös, egyenes személyisége. Bár emiatt olykor megbánthat másokat, pozitív vonása, hogy ha céljai elérése érdekében támad, azt mindig nyíltan teszi.
László - június 27.
Feladata, hogy bölcsességével, magabiztosságával segítse a körülötte élőket. Szereti és idővel el is várja majd, hogy felnézzenek rá. Saját erőből, tudása felhasználásával valósítja meg álmait. Ha kitűz maga elé egy célt, azt szívvel-lélekkel próbálja elérni. Emiatt számos esetben kerül majd olyan helyzetbe, ahol másokat vezethet, esetleg a sorsuk felett dönthet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- életfeladat
Miért született a családba a gyermeked? Életszáma elárulja
- ékszer
- életfeladat
Mi a sorsútszámod? Így vonzd be életedbe a pozitív energiákat
- sors
- kisgyerek