5 szórakoztató elfoglaltság gyerekeknek, ami sokáig leköti őket: a szülők is nyugalomban lesznek
Ha egy kis nyugalmat szeretnétek, a gyerekek pedig unatkoznak, vessétek be ezeket a játékokat.
Hatalmas élmény kisgyerekként átélni először az újévi ünnepséget, a nagy nyüzsgés, a tűzijáték minden gyerkőcöt felvillanyoz. De a délutáni órákban nem mindig egyszerű megtalálni azt az elfoglaltságot, ami nemcsak leköti a gyereket, hanem szórakoztatja is.
Némely ötletes időkitöltő játékkal a szülők is hasonlóképpen élvezhetik a várakozás idejét a gyerekekkel, az alább látható listából biztos megtaláljátok a legmegfelelőbbet - de akár többet is kipróbálhattok.
Ünnepi sógyurmázás
A sógyurma talán a legegyszerűbb kreatív játék, aminek alapanyagai szinte minden konyhában megtalálhatók. Mindössze két bögre lisztre és egy bögre sóra lesz szükség, amihez nagyjából háromnegyed bögrényi vizet kell adni. Amikor összegyurmáztad az elegyet pogácsatészta keménységűre, az így kapott masszából szinte bármit készíthettek - az ünnepek alatt miért is ne lehetne cuki szerencsemalacot vagy lóherét formálni belőle?
Tedd be a kész alkotásokat 120 fokosra előmelegített sütőbe, amiben két óra alatt megszilárdulnak. A gyerekek nagyon fogják élvezni a kreatív játékot, két évnél idősebbeknek ajánlott, de a sütési folyamatot leszámítva a gyurmázással négy-öt éves kortól egyedül is elszórakozhatnak.
Krumplinyomda
A krumplinyomdához csak egy-két krumplira van szükség, attól függően, mennyi nyomdát szeretnél készíteni. Vágd ketté a burgonyát, majd a közepébe szúrj egy sütikiszúrót. Ahol véget ér a fémes része, ott vágd el a krumplit, és húzd le a szeletet - ennek a közepén is ott fog díszelegni a minta, akár ezt is felhasználhatjátok később.
Ezután húzd ki a sütikiszúró formát is, és már a kezedben is tartod a krumplinyomdát. Add oda a kicsiknek, akik temperafestékkel vagy akvarellel kifesthetik, és ezzel lenyomatokat készíthetnek üres papírra, szintén akár már kétéves kortól játszható játék, órákra leköti a kicsiket.
Festés celluxra
Nem igényel sok kézügyességet, hogy látványos festményeket készítsetek közösen a gyerekkel. Cellux segítségével készítsd el a kívánt mintát, ami lehet akár egy helyes csillag, de valamilyen nonfiguratív alakzat is remekül mutat.
Ehhez legalább hat csík celluxszal ragassz le akvarell-lapokat átlósan, keresztbe vagy párhuzamosan, ahogy jobban tetszik, és add oda a kicsinek, hogy a körülötte lévő, szabadon hagyott részeket kifesthesse. Amikor elkészült, óvatosan húzd le a celluxot. Ha nem szeretnél akvarellpapírt venni, akkor sima papírra is ragaszthatsz festő ragasztószalaggal mintákat, ezek is egyszerűen lejönnek. Nagyjából hároméves kortól már lehet ilyet játszani, garantáltan sokáig elbíbelődnek vele.
Sóval festett tűzijáték
Mindenki várja az éjfélkor felvillanó színpompás tűzijátékok, de gondoltad volna, hogy akár otthon is készíthettek sóból saját gyártású tűzijátékokat papírra? Folyékony ragasztóval húzz pár csíkot egy vastagabb papírra, majd hintsétek be sóval a ragacsot, utána rázzátok le a felesleget róla.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezután vízbe csepegtess festéket, hogy megszínezze, és ebbe mártsátok az ecseteiteket, és kezdődhet a varázslat: a só magába fogja szívni a vizet, így elég csak hozzáérinteni a tűzijáték nyúlványaihoz, hogy egy csapásra a megfelelő színűvé változzanak. Szülői felügyelet mellet akár igazán kicsik is szórakozhatnak vele, már két-három éves korban is, hatéves kortól akár egyedül is játszhatják.
Újévi visszaszámoló óra
Papírtányérból, ragasztóból saját gyártású újévi órát is gyárthattok. Színes papírból vágjátok ki az óra számait, ezt helyezzétek fel a papírtányérra, azaz a „számlapra”, majd egy félbevágott parafa dugót rögzítsetek a közepére. Amikor megszilárdult, az óra mutatóit, amik lehetnek két egyszerű fekete kartonból készült hosszúkás téglalapok, vagy akár fekete nyilak is, gombostűvel tűzd fel a dugóra. Egyre kevesebb gyerek tudja leolvasni az analóg órát, de ezzel játékosan megtaníthatod neki az időt is, miközben várjátok az éjfélt. Hét-nyolc éves korban kitűnő játék, ekkor már tompa végű ollóval egyedül is kivághatják a számokat és ragaszthatnak is.
Visszaszámolás előbb a gyerekkel
Ha már a visszaszámolásnál tartunk, nem minden szülő szeretné, hogy a gyereke éjfélig fennmaradjon, de az élményből sem zárnák ki. Számukra létrehoztak olyan felületeket, ahol több órával a tényleges újév előtt „átléphettek” a gyerekkel a 2022-es évbe. A Netflixen elérhető korai visszaszámolás, de akár a YouTube-on is található olyan videó, ahol a visszaszámolást követni lehet. Boldog új évet mindenkinek!
Hihetetlen, de ezek a játék konyhák kartondobozból készültek
Szuper kis játék konyhákat mutatunk, amiket fillérekből elkészíthettek.
Hihetetlen, de ezek a játék konyhák kartondobozból készültek: 8 szuper ötlet, amit te is megcsinálhatsz
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- kreativitás
- gyerek