Nem fura, csak introvertált a gyerek: ezek a legfontosabb jellemzőik a pszichológus szerint
Sok szülő aggódik, ha gyermeke visszahúzódóbb társainál, pedig ettől még sikeres felnőtt válhat belőle.
Bizonyára mindenki arra vágyik, hogy csemetéje boldog, elégedett felnőtté cseperedjen. Olyanná, aki jól boldogul az életben, és egyedül is képes megállni a lábán. Így érthető módon kiskorától kezdve árgus szemekkel figyelik, hogy vajon rendelkezik-e a boldoguláshoz szükséges tulajdonságokkal.
Olykor azonban kiderül, hogy a kicsi sokkal szívesebben eljátszik egyedül, a saját kis világában, mint egy gyerekcsapattal az udvaron. Visszahúzódó természete miatt a szülőket hatalmába kerítheti az aggodalom, hogy vajon mi lesz így vele a későbbiekben? Szerencsére legtöbbször az égvilágon semmi gond nincs vele, egyszerűen csak introvertált.
Dr. Marti Olsen Laney pszichológus, a The Hidden Gifts of the Introverted Child könyv szerzője szerint az introvertált gyermekekben olyan fontos tulajdonságok is megtalálhatók, melyektől sikeres felnőttekké válhatnak. Sőt, a felnőttek is sokat tanulhatnak tőlük.
Rendkívül gazdag a belső érzelemviláguk
Valahányszor feltöltődésre vágynak, az introvertált gyerekek másokkal szemben inkább a maguk társaságát választják. Ahogy Laney fogalmaz, ez az ő kis belső kertjük, távol a külvilágtól, ahol jobban koncentrálhatnak, és kifejezésre juttathatják legmélyebb gondolataikat, érzéseiket. Míg egy extrovertált a közösségből energiát nyer, addig az introvertált személyiségtípus talán legfontosabb jellemzője éppen az, hogy kifejezetten élvezi az egyedül töltött időt.
Az élet mélyebb értelmét keresik
Előfordulhat, hogy már egészen kiskorukban olyan nehéz kérdések foglalkoztatják őket, mint a halál vagy az újjászületés. Ez nem véletlen, hiszen az introvertált gyerekekben született kis detektív lakozhat, akit erős vágy hajt a világ, egyúttal az emberek alaposabb megismerésére.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bár a halállal kapcsolatban nagy a kísértés, hogy a szülő a végsőkig kerülje a témát, pszichológusok szerint fontos, hogy az elmúlással kapcsolatos kommunikációra hasonló szabályok vonatkozzanak, mint a legtöbb hétköznapi szituációra. Vagyis a legfontosabb az őszinteség, az érthetőség, illetve a részletekbe bocsátkozás elkerülése. Utóbbi ráér, ha a gyermek már nagyobb lesz, és képes megérteni a rák vagy mondjuk a szívroham jelentését.
A saját útjukat járják
Ahogy említettük, az introvertált gyermekek belső érzelemvilágukból táplálkoznak, vagyis rendszerint saját értékrendjüket követik. A szakember úgy véli, hogy a szülők sokat profitálhatnak ebből a jellemvonásból, hiszen kevésbé valószínű, hogy a gyerkőc követi a tömeget, és a csapatszellem miatt valami butaságot csinál.
Egész lényükkel odafigyelnek a másikra
Időnként a felnőtteket is meglepheti, milyen részletességgel emlékszik a gyermek egy-egy korábbi beszélgetésre. Ez nem véletlen, hiszen az introvertált személyiségek kiváló hallgatóságot jelentenek, és meglepően hosszan, őszintén képesek odafigyelni beszélgetőpartnerükre.
Bár eleinte visszahúzódóak, és az átlagosnál több időbe telhet, mire kényelmesen érzik magukat mások társaságában, ha egyszer valakit a bizalmukba fogadnak, utána remekül elbeszélgetnek. Ugyancsak pozitív jelzőjük, hogy a felszínes csevegés helyett a mélyebb társalgást kedvelik.
Fáradhatatlanok és szenvedélyesek
Ha valami felkelti az érdeklődésüket, az introvertált gyerekek teljesen belefeledkezhetnek szeretett tevékenységükbe. Legyen szó sportról, olvasásról vagy bármilyen más témáról, ők szinte egész életükben az úgynevezett flow élményt keresik, miközben őszintén élvezik, amit csinálnak. Magyarán, ez is nagyszerű tulajdonság, hiszen a szenvedély az élet bármely területén kimagasló eredményhez vezethet.
Gyönyörű anya-lánya tetoválások
Vannak, akik imádják a tetoválásokat, mások idegenkednek a gondolattól, hogy egy végleges mintával díszítsék bőrüket. Akik azonban varratnak magukra tetoválást, sokszor nem egyszerű esztétikai szempontok alapján választanak motívumot, hanem valamilyen érzelmi töltés, jelentés, szimbolika alapján.
8 gyönyörű anya-lánya tetoválás, ami nemcsak szép, de jelképezheti az örök köteléket
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- gyereknevelés
- sztereotípia
Ezért kell komolyan venni a gyerek fájdalmát: érdekes kutatás készült
- takarítás
- nevelés