
Így fejleszd a gyerek hatodik érzékét
Ha a belső hangjára hallgat, nem lesz kiszolgáltatva a külvilágnak.

A hatodik érzék jelentőségével nem mindig vagyunk tisztában - holott sokszor jobb, ha a lelkünktől kérünk tanácsot kívülállók helyett, akik esetleg nem is ismerik személyes körülményeinket.
A gyerekek pedig különösen hátborzongató megérzésekre képesek, és mivel gátlástalanul hangot is adnak nekik, gyakran korholjuk őket élénk fantáziájuk miatt. Pedig éppen ennek a különleges képességnek köszönhető, amikor elkerülik a veszélyt, illetve helyesen döntenek. Érdemes tehát fejlesztened gyermeked hatodik érzékét - most azt is megtudhatod, hogyan.
Bátorítsd megérzései követésére!
Ha a lurkó nem akar a barátainál aludni, mert rossz érzése támadt ezzel kapcsolatban, ne erősködj, hogy nem lesz semmi baj, hanem fogadd el a döntését. Bátorítsd akkor is, ha mások lekicsinylik vagy kigúnyolják csemetéd efféle, látszólag minden alapot nélkülöző kijelentéseit.
Erkölcsi kérdésekben mindig arra kérd, éljen a "ne tedd azt, amit helytelennek érzel" elve szerint. A helytelen tetteket minden esetben kényelmetlen érzés kíséri, amit tudatosítani és méltányolni kell.
Játékos gyakorlatok
Az alábbi gyakorlatoknak nagy hasznát vehetitek a hatodik érzék fejlesztésében - miközben játszotok is egy jót.
Tegyük fel, hogy porontyod nem tudja eldönteni, melyik könyvről írjon dolgozatot. Kérd meg, hogy csukja be a szemét, majd képzelje el, amint először az egyikről, majd a másikról számol be. Ha a hatodik érzéke segítségével dönt, többször választ helyesen, mint helytelenül, és a sikerből arra következtet, hogy rábízhatja magát a belső hangra.
Eldöntendő kérdések megoldásánál kérheted arra is, hogy vizualizáljon behunyt szemmel egy labdát. Azután felteheti a kérdést. Ha a labda felfelé indul, a válasz igen, ha lesüllyed, a válasz nem.
Több rövid válaszra esélyes kérdés esetében kérd azt, hogy figyelje meg, melyik válasz jut az eszébe, amikor tapsolsz. Azután tedd fel a kérdést, majd számolj hangosan: egy, kettő, három, négy, öt - és taps. Az első képet villámválasznak nevezzük - a kicsi hatodik érzéke alighanem ezt a megoldást javasolja.
Amikor a kérdés összetettebb választ igényel, kérd meg a gyerkőcöt, hogy feküdjön le és csukja be a szemét. Néhány mély, lassú lélegzetvétel után fess elé békés környezetet, például egy csodaszép tengerpartot vagy egy virágos rétet. Ha ellazult, kérd meg, hogy képzeletben ereszkedjen le néhány lépcsőn, amíg egy hosszú folyosóhoz nem ér. A folyosó két oldalán rengeteg ajtó van - az egyik ajtó mögött található a legjobb megoldás. Menjen a gyerkőc képzeletben ahhoz az ajtóhoz, és nyissa ki. Amikor megtette, kérdezd meg, hogy mit lát az ajtó mögött.
Tagadhatatlanul kell némi türelem, mire mindez összejön, de az a cél, hogy lurkó megértse, az intuíció valódi, erős és hasznos dolog.
Játék a megérzéssel - az egész családnak
Van olyan intuíciós játék, amely az egész családot elszórakoztathatja. Ilyen például a színmintakészlet, amikor felváltva kell tippelni a színekre. A tapasztalatok szerint kezdetben senki nem teljesít többet 50%-nál, de - bármilyen hihetetlenül is hangzik - gyakorlással nagymértékben javul az eredmény. Ugyanezt lehet játszani sok minden mással is - például a gyerek kitalálhatja, hány kutyával találkoztok séta közben.
Intuíciós napló
Ha gyermeked már nagyobbacska, intuíciós napló segítségével rendszerezheti és értelmezheti a megérzéseit. Írja le az őt érő benyomásokat, így jobban megfigyelheti az agyán átcikázó apró jeleket. Ráadásul, miközben írásba foglalja azokat, önkéntelenül is a részletekre, például anyagokra, illatokra, színekre, összetettebb érzésekre fog összpontosítani.
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
A nap vagy a hét elteltével átnézheti, hogy melyik úgymond sejtelme vált valóra - és egyre inkább ki fog tudni igazodni intuitív jelrendszere napszakra, helyszínre, étkezésre vagy hangulatra jellemző megnyilatkozásai között. Rövid időn belül biztonságosabban mozog majd az igazi jelek és a vaklármának bizonyuló megérzések között is.

Dr. Elisa Medhus írása átfogó kézikönyv, mellyel becsületes, intuitív és önálló gondolkodóvá nevelhetjük gyermekeinket, akik nemcsak az eszükre, hanem a szívükre is hallgatnak.
Kiadja az Édesvíz Kiadó.
A könyv ára 2468 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
OLVASD EL EZT IS!

- kisgyerek
- gyereknevelés
3 önkéntelen szülői hiba, ami kiöli a gyerekből az empátiát

- kisgyerek
- gyereknevelés