Miért hazudnak gyakran a kisgyerekek? Nem mindig szándékosan füllentenek
A gyerekek sok esetben még máshogy érzékelik a valóságot. A füllentések révén tanulnak is, de ez nem azt jelenti, hogy rájuk kell hagyni őket.
A kisgyermekes szülők gyakran találkozhatnak a jelenséggel, hogy csemetéjük a képükbe hazudik. Emblematikus példa a csokis száj vagy a kézben szorongatott zsírkréta esetén a csokievés vagy a fal összefirkálásának letagadása. Hiába vannak első pillantásra is egyértelmű „bűnjelek”, a kicsik teljes meggyőződéssel vallják ártatlanságukat.
A legkisebbek, óvoda előtt állók vagy épp óvodáskorúak esetében erősnek is tűnhet a hazugság kifejezés, hiszen a tett hátterében az esetek túlnyomó többségében semmi szándékoltság sincs. Minden gyermek füllent olykor-olykor, és bár ez a fejlődés normális részét képezi, természetesen nem bátorítandó cselekedet, mivel könnyen rossz szokássá válhat.
Hazugság gyermekkorban
Vágyak és fantázia
Szakértők szerint a legelső füllentések 2-3 éves kor környékén kezdődnek, és jellemzően a fenti példákhoz hasonlóan a csibészségek elfedésére irányulnak. A tagadásban sokszor az is benne van, hogy érzékelik, hogy rossz fát tettek a tűzre, és az ő szemszögükből nézve azzal, hogy azt mondják, nem ők a tettesek, mintegy varázsütésre meg is oldódik a helyzet. Ekkor még nem foglalkoznak azzal, hogy mit gondolhat a másik, tudatosságról szó sincs.
Óvodáskorban jellemző, hogy a fantáziájuk szülte történeteket osztanak meg a környezetükkel a gyerekek. Nehezen választják el a valóságot a képzeletüktől, a valódi történéseket a vágyaiktól, könnyen lehet, hogy ők maguk el is hiszik a képtelen meséket. Az iskoláskorúak, 7-8 évesek már egyre többet értenek az őket körülvevő világ működéséből, egyre több fogalmuk van a többi ember gondolkodásáról, így ekkor már a füllentések is szándékosak lehetnek, például egy esetleges büntetés elkerülésének óhaja motiválhatja őket. Különbség még, hogy következetesen ragaszkodni is tudnak a valótlan állításukhoz, sőt közben kifejezetten meggyőzőnek, őszintének is tűnhetnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hazugság kifinomult gondolkodást kíván, a gyerekeknek el kell képzelniük valamit, ami nem igaz, sőt azt is latolgatniuk szükséges, hogy a másik ember hogyan fog minderre reagálni. Emlékezniük kell a meséjükre, valamint ellen kell állniuk az igazság kimondásának fel-feltámadó vágyának. Minél idősebbek tehát, annál ügyesebbek ebben a komplex cselekvésben. A füllentések révén tanulnak is, például empátiát, amikor a másik fejével próbálnak gondolkodni. Ez persze nem azt jelenti, hogy bátorítandó cselekedetről van szó.
Mit tehet a szülő?
A hazugságok kezelése a gyermek életkorától függ. A szakemberek szerint fontos, hogy a szülő ne nevezze hazugnak a fiatalt, ez akár visszafelé is elsülhet. A tiszta helyzet teremtése elengedhetetlen, a felnőtt jó, ha világossá teszi, hogy tudja, a csemete nem mond igazat. A legkisebbeknél a hazugsággal, igazmondással kapcsolatos mesék lehetnek a segítségedre.
A nyíltságot támogatni kell, szükséges, hogy a gyermek érezze, nem kerül komoly bajba, ha elmondja, hogy valójában mi történt. Bátorítsd például azzal, hogy nem kell büntetésre számítania, ha őszinte, amennyiben pedig előáll az igazsággal, a lehetőségekhez mérten maradj higgadt. Fontos, hogy mint az élet minden területén, a gyerekek itt is a szüleik példájából tanulnak. Nem várhatsz el tőlük őszinteséget, ha olykor te magad sem mondasz igazat, ezzel ugyanis azt a benyomást kelted, hogy a hazugság rendben van.
3 módszer, amivel ne fegyelmezd a gyereket
A fegyelmezéssel kapcsolatos régi családi berögződéseket érdemes újragondolni.
Örökre nyomot hagy a gyerek lelkében: 3 módszer, amivel soha ne fegyelmezd, hiába láttad a szüleidtől
A fegyelmezéssel kapcsolatos régi családi berögződéseket érdemes újragondolni.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- pszichológia
- gyereknevelés