„Úgy, mint anyám, soha!”: 8 dolog, amit mi biztosan másképp csinálunk, mint a saját anyánk

A válaszkész nevelés, a túlzott cukorfogyasztás vagy akár a családon belüli munkamegosztás olyan fogalmak, melyekről 30-40 évvel ezelőtt még nem, vagy legalábbis jóval kevesebbet beszéltek. Az azóta eltelt időben sokat változott a világ, ezzel együtt mindaz, amit a családok működéséről, a gyerekekről, az anyaságról gondolunk.

Megkérdeztünk négy gyakorló, kisgyermekes édesanyát, hogy melyek a gyereknevelésnek azok a sarkalatos pontjai, amelyeken tudatosan változtattak ahhoz képest, ahogyan ők nőttek fel.

Generációs különbség a gyereknevelésben

Ágnes: se tévé, se kütyü

- Édesanyám az öcsémet és engem a ’80-as években elterjedt, dr. Spock-féle gyermekgondozási elveknek megfelelően külön szobában altatott, háromóránként szoptatott, és hagyott sírni - persze nem csecsemőként. A lányom elmúlt hároméves, de a mai napig egy ágyban alszunk, igény szerint szoptattam, és amint megszólalt, felvettem. Úgy gondolom, azáltal, hogy válaszolok az igényeire, reagálok a szükségleteire, biztonságot és kiszámíthatóságot nyújtok neki. Mindez pedig jó alapot ad egy kiegyensúlyozott személyiségfejlődéshez.

Nálunk gyerekkoromban - bár nagyon ritkán azért - elcsattant egy-egy fenékre vagy kézre verés. Én ezt sem követem, sosem ütném meg a gyerekem. És nem csak azért, mert mára a társadalmi elvárások változtak, és több mint 15 éve jogszabály is tiltja mindezt. Hiszem, hogy a „nevelő célzatú pofon” valójában nem nevel, csak testi és lelki fájdalmat okoz. Elsősorban a szülői feszültség levezetésére jó.

A mai harmincas-negyvenes korosztály még nem tapasztalta meg gyerekként az online kütyük világát, de amint lett televíziónk, mi óvodásként nézhettük a meséket. Mivel ma már számos kutatás bizonyította a képernyő előtt töltött idő gyerekekre nézve is káros hatásait, az otthonunkban nincs tévé. A férjemmel a lányunk hatéves koráig szeretnénk is tartani az elhatározásunkat: se tévé, se semmilyen kütyü.

Zita: nem adok cukrot a gyereknek

- A bátyámmal a ’80-as, ’90-es években nőttünk fel. Abban az időben a maihoz képest a tudomány és a közvélekedés is teljesen más állásponton volt a cukorfogyasztással kapcsolatban. Édesanyám azonban a mai napig nagyrészt az akkori nézeteket vallja, ennek megfelelően közte és köztem folyamatos vita tárgya a gyerekek cukor- és édességfogyasztása. Én úgy, mint anyám, soha nem szeretném csinálni: nem adok cukrot az óvodáskorú fiaimnak, nem kapnak sem cukros teát, sem üdítőt, és ha nem esznek valamelyik étkezéskor, akkor nem jár „valamit azért egyen" felkiáltással csoki. Édesanyám még a frissen facsart narancslébe is beleteszi a cukrot, mert szerinte az önmagában savanyú. Hogy az ötéves fiam érzékeny a cukorra, nagyon felpörög tőle, szerinte azért van, mert nem kap rendszeresen, és nincs hozzászoktatva. Bezzeg ő ad, aminek eredményeképpen a gyerek a falon is futkos.

Éva: sokat olvasunk, játszunk

- Amikor én és a húgom gyerekek voltunk, anya egyedül vitte a hátán a gyereknevelés és a háztartás minden gondját. Mikor hat éve az első, majd négy évvel ezelőtt a második gyerekünk is megszületett, egyértelmű volt számunkra, hogy a férjem is pelenkáz, altat, sőt éjjel kel a gyerekekhez. Ha pedig arra volt szükség, magától értetődő volt, hogy mosogat vagy kiporszívóz. Nekünk ez bevált, és nem is szeretnék visszalépni a munkamegosztás terén - különösen, mióta újra dolgozom.

Gyerekkoromban kifejezetten utáltam, és nagyon korán eldöntöttem, hogy nem fogom alkalmazni a “Mit fog szólni a szomszéd/tanító néni/falu?” jellegű ön- és családmarcangoló kérdéseket. Tény, hogy már nem egy kis faluban élek, és így könnyebb lerázni magamról a szomszédok vagy pláne vadidegen emberek véleményét, de alapvetően azt gondolom, hogy a gyerekek semmilyen településen ne azért viselkedjenek jól, mert mit szól hozzá a tágabb környezetük. Ez nem egy érv számomra.

Az én szüleim mindketten sokat dolgoztak gyerekkoromban, kevés időt tudtak velem és a húgommal tölteni. Én, mióta megszülettek a gyerekeink, törekszem rá, hogy amikor velük vagyok, az ne csak a mosásról, a takarításról és a főzésről szóljon. Igyekszem az együtt töltött idő minél nagyobb hányadában figyelni rájuk: sokat olvasunk mesét, játszunk, sétálunk, kézműveskedünk, focizunk. Úgy gondolom, hogy ezek az első évek nagyon meghatározóak az egész további életük szempontjából.

Margó: a törekvései számítanak

- Nem tartom fontosnak, hogy mindenben tökéletes vagy akár csak jó legyen. Tudom, hogy az én anyám ezt azért várta el tőlem, hogy a legjobbat hozza ki belőlem, és hogy ki tudjak törni abból, amiben éltünk, és önálló egzisztenciám legyen, ne függjek senkitől. Ugyanakkor hatalmas lett ettől rajtam a nyomás, a mai napig félek attól, hogy hibázok valamiben, az eredményeimnek pedig, még ha kiemelkedőek is, nem tudok igazán örülni, mert azokkal csak az elvárt minimumnak felelek meg. Én a lányom számára már azt szeretném, ha megtalálná, ami boldoggá teszi, ha tudná, hogy nem annyira az eredményei, hanem a törekvései számítanak, és hogy a szeretetet nem kell semmivel kiérdemelni, mindentől függetlenül és feltétel nélkül szeretem.

Életre kelt gyerekrajzok

Egy édesapa, Tom Curtis életszerűvé varázsolta gyerkőceinek rajzait. Nézd meg, milyen lenne a világ, ha ők rajzolták volna!

Képek: Getty Images Hungary

• nevelés
• generáció
• nagyszülő
• ellentét
• Gyerek