Jó-e a kisgyereknek, ha nem eszik húst? - A szakértő elárulja
Érvek bőven vannak mellette és ellene. Legjobb, ha a gyerek dönt erről nagyobb korában.
Manapság egyre többen lesznek vegetáriánusok, és gyermeküket és húsmentesen táplálják a hosszú és egészséges élet reményében.
Sokan - köztük szakemberek is - viszont úgy gondolják, ez a fajta étrend valójában árthat a kicsinek, hiszen így nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat. Mi az igazság?
Kedves Doktornő!
Aggódó nagymamaként fordulok Önhöz. Több éve vegetáriánus menyem egy hete, időre született 2600 grammos csecsemőnek adott életet - nagy-nagy boldogságunkra.
Régóta figyelem az ebben a témában zajló vitákat, változó állásfoglalásokat. Nagyon kérem, segítsen eligazodni, félek, és féltem őket. Lehet-e tudni, milyen hatással lesz mindez a gyerek későbbi fejlődésére, életére?
Tisztelettel és köszönettel,
Magdi nagymama
Kedves Magdi nagymama!
Először is mindenekelőtt szívből gratulálok kisunokájához. Úgy képzelem - nekem még sajnos nincs unokám, de nagyon bízom benne, hogy majd annak is eljön az ideje, hogy legyen - ennél nagyobb boldogság nem is érhet ebben az életkorban minket. Megértem, hogy az öröm mellett hatványozott az aggodalom is, különösen akkor, ha valami nem a szokásos módon zajlik.
Élsport - hús nélkül
Félre ne értsen, kedves Magdi, nem tisztem, hogy bárkinek a hitét, meggyőződését kritizáljam. Magam is évekig vegetáriánus módon étkeztem. Igaz, tejet és tojást is fogyasztottam, vagyis ovo-lakto vegetáriánus módon éltem. Volt ebben sok érzelmi színezetű rész, a nem ártás és ízlésbeli megfontolás is. Így nőttem föl, és értem el eredményeket az úszásban. Nem mondom, hogy gyerekkoromban nem ettem húst, de elvétve, például a nagyiéknál, és aztán persze nagyobb koromban az edzőtáborozások, külföldi versenyek alkalmával.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Attól kezdve, hogy rendszeresen és versenyszerűen sportoltam - édesanyám volt az edzőm -, természetesen nagy hangsúlyt kellett helyezni a megfelelő kalóriabevitelre és a táplálék helyes összeállítására. A fehérjepótlás mindenesetre tojással, tejtermékkel, és nem hússal történt. A hatvanas évek végéről és a hetvenes évekről beszélek, amikor még lényegesen kevesebbet tudtunk a táplálkozásról, mint manapság. Más ismeretek, más divatok voltak abban az időben. Hogy jobb vagy rosszabb - nem venném a bátorságot magamnak, hogy ezt eldöntsem. A manapság elérhető információk, úgy érzem, épp a lehetőségek bősége miatt néha több zavart okoznak. Edd ezt, és nehogy hozzányúlj ahhoz, mondja az egyik, és épp a fordítottját javasolja a másik. Nehéz eligazodni, annyi biztos.
Nem érdemes küzdeni ellene
Kedves Magdi! Szívesen leírom, amit a témával kapcsolatban tudok. Ha a menye tanácsot kérne, én a következőket mondanám:
Nem küzdeni akar a vegetarianizmus ellen, inkább meg szeretné ismerni azért, hogy segíthessen - akár szakember bevonásával is - a megfelelő étrend összeállításában és megtervezésében, a tápanyagok helyes szubsztitúciójában - helyettesítés, pótlás.
Gyermekkorban a következményeket elsősorban az határozza meg, hogy mit eszik a gyerek, nem pedig az, ami kimarad. Energiabevitel, vas, kalcium, cink, B12- és D-vitamin - nagyjából ez az, amire okvetlenül figyelni kell. Én semmiképpen nem vágnék ebbe bele egy jó és elérhető dietetikus és egy hasonló hozzáállású gyermekorvos nélkül. Nem könnyű, de megoldható. A vegetáriánus életmód cserébe betegségek megelőzését eredményezi. A rosszul összeállított, ad hoc-szerű vegetáriánus étrend viszont sok bajt csinálhat, főleg akkor, amikor a gyerekek életében épp a gyors növekedés időszaka zajlik.
Étrendi hibák kicsiknél
A gyermekek táplálásával kapcsolatban sok tévhit kering. Videónk segítségével tisztábban láthatsz.
Válasszon a gyerek, ha nagyobb lesz
Lehetne még hosszasan részletezni, mire érdemes odafigyelni. Én biztosan nem adnék vegetáriánus étrendet három év alatt. Minimálisan, de a szükségletnek megfelelően kiegészíteném a gyerek étrendjét olyan ételekkel is, amik a fejlődéséhez szükségesek. Kiválasztanám azt a húskészítményt, amit képes vagyok a gyerek érdekében elfogadni az ő étkezetése során - nálam a csirkemell lenne a favorit.
Én várnék, amíg a gyerek maga is eljut egy olyan korba, hogy tudatosan ezt a tőlem látott életmódot választja. Ebben a tanácsban azonban nincs semmi orvosi, ez csupán az én magánvéleményem. Bárhogy is döntsön a kedves menye, álljon mellé. Bízom benne, hogy sikerül jó megoldást találniuk. Sok szeretettel.
A választ teljes terjedelmében olvashatod dr. Gyarmati Andrea oldalán. Ugyanitt még számos csecsemőgondozással és gyerekneveléssel kapcsolatos tanácsot találhatsz, illetve magad is kérdezhetsz a doktornőtől.
OLVASD EL EZT IS!

- kisgyerek
- homeopátia