Melyik őrangyal vigyáz a gyermekedre? 4 elem horoszkópjából megtudhatod
Születési eleme szerint ez az angyal óvja a gyermekedet.
A gyerekekkel nem könnyű, pár másodperc is elég, és veszélybe sodródhatnak, éppen ezért kell nagyon vigyázni rájuk mindig. Melletted mint anya mellett azonban más is védi gyermeked, mégpedig őrangyala.
Ezoterikus nézetek szerint mindenkinek van egy őrangyala ugyanis, aki mindig az ember mögött áll, és a veszélyes helyzetekben közbelép. Ez a gyerekek esetében sincs másképp.
Ha szeretnéd tudni, születési eleme szerint ki az ő védőangyala, csak a csillagjegyét kell ismerned hozzá. Nézd meg az alábbi négy elem horoszkópot! Minden csillagjegy másik elemhez tartozik.
Tűz
Nyilas, Oroszlán, Kos
Tűz jegyű gyermeked Mihály arkangyal szárnyai alatt van. Az arkangyal nevének jelentése: mint az Úr. Ő egy szent harcos, gyakorta karddal a kezében ábrázolják, ábrázolták. Kisfiad vagy kislányod mellett valódi védőbástyát tudhatsz benne.
Föld
Bak, Szűz, Bika
Isten fénye - ezt jelenti a Föld elemű gyermekedre vigyázó őrangyal neve. Ő Uriel, akit rendszerint - nevéből eredendően - lámpással a kezében szoktak ábrázolni. Angyalként a feladata egyébként az, hogy az emberek figyelmét a művészetek felé terelje.
Levegő
Mérleg, Vízöntő, Ikrek
Rafael arkangyal a gyermeked mögött áll nap mint nap, ha a fenti három csillagjegy egyike az övé, hiszen akkor a levegő elemhez tartozik. Nevének jelentése, hogy Isten gyógyít. Rafael a megújulás, a feltöltődés, a gyógyítás angyala, akinek nevéhez mindemellett a hagyománytisztelet is kapcsolódik.
Víz
Skorpió, Rák, Halak
Víz a gyermeked eleme? Gábriel arkangyal védelmezése alatt áll, akinek neve annyit tesz, Isten ereje. Mennyei erő lakozik benne, ő nevezik az igazság és a remény angyalának.
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- horoszkóp
- angyal
- különleges horoszkóp
- négy elem horoszkóp
- kisgyerek
- gyerekhoroszkóp
- nagy gyerek
- Gyerek
OLVASD EL EZT IS!
- angyal
- kisgyerek