Hosszútávon bajt csinál a fogkő, ha fent marad: a gyermekfogorvos elmondta, mit tesz

Nem szabad elodázni a fogkőleszedést, a fogszakorvos elmondja, miért.

fogmosas
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fontos, hogy a rendszeres fogorvosi ellenőrzésre már gyerekkorban is sor kerüljön. Nemcsak az esetleges fogszuvasodás, hanem a fogkő eltávolíttatása miatt is lényeges erre szülőként gondolni.

A fogkő ugyanis károsítja a fogakat, így, ha fent marad, hosszú távú, maradandó bajt is okozhat. Dr. Zsiga Klára gyermekfogszakorvos válaszolt a fogkővel kapcsolatos kérdéseinkre.

A fogkőről

- Mi a fogkő?

- A nem megfelelő fogmosás következtében a fogakon és a fogközökben maradt lepedék idővel fogkővé alakul. Ami tulajdonképpen a baktériumokkal fertőzött lepedék elmeszesedett telepe. A fogkő ínygyulladáshoz, majd fogágybetegséghez vezethet, melynek velejárója a csontpusztulás, a fogak kilazulása, elvesztése.

Lokalizációját tekintve két csoportra lehet osztani a fogkövet.

  • Fogfelszínen elhelyezkedő fogkő: szabad szemmel jól látható, esztétikai szempontból felhívja magára a páciensek figyelmét. Az ínygyulladásban játszik főbb szerepet.
  • Fogíny alatt elhelyezkedő fogkő: szabad szemmel nem látható, ezért nagyon veszélyes. A fogágybetegség kialakulásában és fenntartásában játszik szerepet.

- Miért képződik egyeseknél több, másoknál kevesebb?

- Ez a helytelen fogmosási technikára és a fogmosási szokásokra vezethető vissza. Szerepet játszhatnak ebben a nehezen hozzáférhető fogfelszínek, a torlódott fogak. Elhanyagolt esetekben akár az egész fogfelszínt beboríthatja a fogkő, ami olyan baktériumkolóniák kialakulásához vezet, melyek súlyosan károsítják a szervezet immunrendszerét, és úgynevezett gócbetegségek kialakulásához vezetnek. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A fogkő veszélyei

- Mit tesz a fogkő a fogakkal? Miért káros a jelenléte?

- A fogkő kezdetben a fogak felszínén helyezkedik el, és, mivel retenciós felületet képez, fokozza a szuvasodásra való hajlamot. Mivel látható - színe lehet sárga, barna vagy akár zöld -, és idejében eltávolításra kerül, a fog vagy fogak szuvasodása megelőzhető. Ha nem kerül eltávolításra, állandósul az ínygyulladás, és olyan baktériumkolóniák alakulnak ki, melyek káros hatással vannak a szervezet immunrendszerére, és amelyek akadályozzák belső szerveink optimális működését. 

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a szájban lévő gyulladásos folyamatok nemcsak a szájüregre lokalizálódnak, hanem hatással vannak az egész szervezetre. 

- Mi történik, ha soha nincs leszedetve a fogkő?

- Ha soha nincs leszedetve, akkor az ínygyulladás állandósul, a fogágy is leépül, a csonttasakokban lévő folyékony baktériumflóra csontvesztést okoz, és a fogak elvesztését eredményezi.

- A tejfogakon is lehet fogkő? Árthat az a majdani maradandó fogaknak?

- A tejfogakon is előfordulhat, de szerencsére a szülők éberek, és időben elhozzák a gyerekeket fogászati kezelésre. A gyerekeknél is végzünk tisztítást, megtanítjuk őket a helyes fogmosási technikára és szájápolásra, de természetesen itt is nagy szerepe van a szülői felügyeletnek. A gyerekek nagyon fogékonyak és igényesek. Amikor már ráéreznek a fog és szájüreg ápolására, már nem fenyegeti veszély a maradó fogakat.

Jó tudni

- Milyen gyakran kell leszedetni a fogkövet?

- Egyénileg változó, hogy milyen gyakran kell eltávolítani a fogkövet.

- Miért lehet szükség gyakoribb eltávolításra?

- Számos befolyásoló tényező játszik szerepet, és teszi szükségessé a gyakoribb fogkő-eltávolítást. Korábban említettem a szabálytalan fogsort - torlódott fogak -, ahol a tisztítás nehézkes. A helytelenül elkészített fogtöméseket, a nem pontosan illeszkedő koronákat, hidakat, valamint a dohányzást is meg kell említenem, bár az utóbbiak a felnőttekre vonatkoznak. Bármelyik tényező jelenlétekor gondolni kell a rövid időszakonként beiktatott fogkőeltávolítás-kezelésre.

- Milyen gyakran javasolt a fogkő eltávolítását kérni?

- Pácienseimnek a féléves, éves megjelenést szoktam javasolni. A beavatkozást általában érdemes hathavonta elvégeztetni, de, mivel a fogkő kialakulása és mennyisége egyénileg eltérő, minden esetben a kezelőorvosok által előírt időpontban kell elvégeztetni.

- Hogyan szedik le a fogkövet? Kellemetlen az eltávolítás?

- Ultrahangos fogkő-eltávolítás esetén a fogkő-eltávolítást ultrahangos depurátorral végezzük. Ez jelenleg hazánkban a legkíméletesebb eltávolítási mód. Az ultrahangos depurátor, ahogyan a nevében is szerepel, ultrahangos impulzusokat bocsát ki, aminek hatására a készülék működő vége apró rezgéseket végez. A rezgések hatására a fogkövek a zománc károsítása nélkül lepattannak a fogfelszínről, egyenetlen felszínt hagyva hátra.

A fogkő-eltávolítás a legtöbb esetben semmilyen vagy csak enyhe kellemetlen érzéssel párosul, de a páciensek érzékenysége nagyon eltérő, ami nagyban függ a fogkő elhelyezkedésétől és mennyiségétől.

Az ínyre túlzottan rárakódott fogkő eltávolítása során szabaddá tesszük az addig takarásban lévő fognyakat, ezzel megnövelve a különböző ingerek intenzitását. Nagy fájdalom esetén az orvos adhat érzéstelenítőt, de ebben az esetben a fogkőkezelés négy alkalmon keresztül tart.

A professzionális szájhigiénés kezelést kiegészítjük egy úgynevezett Air-flow kezeléssel, melynek során vízzel kevert, porlasztott sószemcséket szórunk nagy sebességgel a fog felszínére, ezzel is tökéletesebbé téve a fogelszíneződések és fogkövek eltávolítását.

A fogkő-eltávolítás után speciális pasztával és polírozó kefével vagy koronggal simára polírozzuk a  kezelt fogfelszíneket, ezzel meggátolva a fogkő újbóli, gyors lerakódását.

Természetesen ez nem helyettesíti a megfelelő szájhigiénét, a helyes táplálkozási szokásokat, és nem befolyásolja az egyéni adottságokat, például a nyál összetételét.

Bush mosolya sem volt mindig természetes - Elnöki csemeték, akik nem voltak éppen angyalok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images.

Ezt is szeretjük