6 szabály, amit minden elsős kisgyereknek tudnia kell - Már az iskola előtt tanítsd meg neki

Mielőtt a gyerek egyedül menne az iskolába, nélkülözhetetlen dolgokat kell megtanítani neki.

Egyedül utazó gyerek
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sok szülő aggódik, amikor a gyerek eléri azt a kort, hogy már egyedül is elmehet az iskolába, vagy a napközi után haza, hogy baj történhet vele, akár egy rövid úton is.

Bár a legtöbb iskolában a gyerekeket nem engedik el kísérő nélkül még másodikban sem, nem árt, ha tisztában van azzal, hogy ha egyedül közlekedik, akkor nem csak a piros lámpára kell figyelnie. 

Egyedül közlekedő gyerekek

Mielőtt egyedül menne iskolába, vagy jönne el onnan, érdemes a gyerekkel úgy utazni, hogy pár méterről követi a szülő, természetesen a gyerek tudtával. Megbeszélik a pontos útvonalat, hogy merre kell suliba, illetve hazamenni, milyen járművekre kell felszállni, ha kell. Nem csak a közlekedés miatt fontos, ha a gyerek fejből tudja a szülei telefonszámát.

Pár szabályt mindenképpen meg kell értetni a gyerekkel, és felhívni a figyelmet arra, hogy vannak rossz szándékú emberek, akikkel találkozhat. 

  • A gyerek mindenképpen egyenesen jöjjön haza a suliból, ha az osztálytársai meghívják valahova, értesítenie kell a szülőt.
  • A gyerekek nagyon jószándékúak, ha valaki bajban van, akkor szívesen segítenek, és van, hogy erre hivatkozva csalhatják el őket. Senkinek nem szabad segíteni, ha azzal egy másik helyre kellene elmenni a segítségkérővel. Még akkor sem, ha az idegen azt mondja, hogy az anyukája küldte. Ilyenkor nyugodtan mondjon nemet, és hagyja el a helyszínt.
  • Hogyha valaki lassít mellettük kocsival vagy egyéb járművel, akkor igyekezzenek eltávolodni az út szélétől, lehetőleg tömegben közlekedjenek.
  • Nem jó, ha a gyerek neve kívülről leolvashatóan rajta van a ruhán vagy táskán. Ha a nevén szólítják, akkor a gyerek idegenekkel is bizalmasabb lehet.  
  • Ha valaki illetéktelen megfogja, nyugodtan kiabáljon, sikítson, hívja fel más felnőttek figyelmét. Ha bajba keveredett, nem érzi magát biztonságban, akkor telefonáljon a szüleinek. Jó, ha a gyerek tudja, hogy bármikor fordulhat a szülőkhöz, akkor is, ha épp butaságot csinált.

gyerekvédelem 1

Biztosítsd a gyereket arról, hogy ha bármi történik vele, akkor azt mindig meg fogod hallgatni, és fontos, hogy el is mondja, ha valaki esetleg megfogdosta, megpróbálta elcsalni valahova, vagy bármilyen, felnőttekkel kapcsolatos kellemetlen élmény érte. A legfontosabb, hogy a gyerek és a szülők közt meglegyen a bizalom.

Magyarországon már 25 éve nem jelentettek be gyerekrablást, de az Ezerlámpás Éjszakája statisztikai adatai szerint 2018-ban 15499 fiatalkorú és 2900 gyermekkorú eltűnését vizsgálta a hatóság. Azonban ezeknek a gyerekek nagy része önszántából menekült a családtól vagy az intézetből erőszak vagy bántalmazás,  kilátástalannak vélt élethelyzet miatt. A legtöbbjük napokon belül, de legkésőbb egy-két hónap alatt előkerült.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ilyenek voltak az iskolák a 20. század elején: sokat változott a világ

A ma gyerekei, akik diákokként a padba ülnek, ma is éppolyan gondolatokkal ülnek a padokba, mint az egykoriak. Az iskoláslét minden érzése örök. Nézegesd meg a képeket az 1900-as évek első feléből!

10 lakás, ahol esélyük sincs a betörőknek: megmutatták a lakók, hova dugják az értékeket

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük