Szülőként a világ legszebb feladata a tiéd, ám ezzel együtt a legfelelősségteljesebb is: kezedben egy új élet, egy új ember. Te vagy a felelős a gyerek testi-lelki fejlődéséért, neked kell gondoskodnod róla nap mint nap, szeretetben, biztonságban nevelni őt, és stabil hátteret biztosítani neki.
Ha ezek nincsenek meg, a gyerek hiányt szenved. Hogy egy hasonlattal éljünk, gondolj csak bele, ha egy ház építésénél kihagynak egy-két nagyon fontos gerendát vagy egy-egy sor téglát, az építmény sem lesz olyan masszív és időálló, mint ha a mesteremberek mindent a helyére tettek volna. Hasonlóan működik ez a gyereknevelésben is: minden egyes nap apróságnak tűnő, de a kicsi szemszögéből nézve óriási dolgokkal tehetsz azért, hogy kiegyensúlyozott, okos gyerek lehessen.
Az alábbi képeken összefoglaltunk néhány gyakori szülői hibát, amit feltétlenül kerülj el, ha jót akarsz gyermekednek.

Sok szülő az ételen spórol, pedig a test, így az agy üzemanyagáról is van szó. Takaríts meg máson pénzt, és válogasd össze körültekintően, amit a gyerek tányérjára teszel, hogy az egészséges testi és szellemi fejlődéshez szükséges tápanyagokat megkapja a szervezete. Ezeket például semmiképpen ne hagyd ki! »

A kelleténél kevesebb kommunikáció a gyerekkel szintén gyakori szülői hiba. Nemcsak arról kell beszélgetni, mit kér vacsorára, vagy kész van-e a lecke. Mesélj neki a gyerekkorodról, a természetről, mesélj családi történeteket, mesélj a dolgok működéséről! A lehetőségek száma végtelen. Meglátod, meglesz a nyoma, gyermeked okosabb lesz.

A kisgyerekes szülők nagy hibája, hogy sokan nem veszik elég komolyan, mennyit jelent, ha a gyermeküknek mesét olvasnak, helyette inkább leültetik a mesecsatorna elé, mert az egyszerűbb. A meseolvasás pedig elmélyíti a szülő-gyerek kapcsolatot, fejleszti a képzelőerőt és a kommunikációs képességeket.

A rendszeresség nagyon sok gyerek életéből hiányzik, amiért nem más a felelős, mint a szülő. Legyen meg a lefekvés és a felkelés állandó időpontja, ahogy az étkezéseké, a leckeírásé és a játéké is. A rendszeresség biztonságérzetet, állandóságérzetet ad a gyerek, ami elengedhetetlen háttere a megfelelő szellemi fejlődésnek.

A kellő mennyiségű pihenés elengedhetetlen az optimális fejlődéshez, sok szülő mégis túl későn dugja ágyba a gyerekét, nem segíti az elalvásban, a gyerek agya pedig a szükséges alvásmennyiség hiányában fáradtabb lesz, amitől a kicsi nyűgös lehet, és az iskolában sem úgy teljesít, ahogy egyébként tudna.

A tévében sok-sok olyan műsor van, ami nemhogy nem való a gyerekeknek, de feszültséget, szorongást is okozhat nekik, ezért nagy hiba a szülő részéről, ha nem parancsol megálljt a tévénézésnek. Még nagyobb hiba, ha ő maga ülteti le a gyereket a tévé elé, mondván, addig sem kell vele foglalkozni.

Akárcsak a tévét, a számítógépet is egyetlen hajszál választja el attól, hogy a gyerek ellensége legyen. Az ismeretterjesztő vagy fejlesztő gyerekműsorok, illetve -programok egyszer-egyszer beleférnek mint szabadidős tevékenység, de nem szabad hagyni, hogy igazi játékok helyett a gyerek a monitort bűvölje.

Az iskolás gyereket nevelő szülők gyakori hibája, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a gyerek tanulására. Érti a leckét? Meg tudja oldani a feladatot? Elkészült másnapra? Ha mindent ráhagy a szülő a gyerekre, abból nem sül ki sok jó, míg mindennapos figyelemmel jobb jegyek is kerülhetnek az ellenőrzőbe.
Okosító ételek
Add ezeket rendszeresen a gyereknek, hogy minél okosabb legyen, illetve minél jobb tanuló váljon belőle!
7 étel, ami rendkívül okossá teszi a picit - Hosszú távon hatnak igazán
Nézegess képeket!
Elolvasom