Kíváncsi vagy, fiad vagy lányod születik? Ezekből jósolhatod meg a néphiedelem szerint
Úgy tartják, a has formája és a reggeli rosszullétek is árulkodók.
Bár ma már ultrahang segítségével könnyedén megállapítható, hogy a születendő baba fiú lesz-e, vagy lány, nem mindenki szeretné ezt előre tudni, így arra kérik az orvost, ne mondja el, még ha ő maga látja is az árulkodó jeleket.
Azért a kíváncsiság mégis mindenkiben ott van. Nem feltétlenül amiatt, hogy a babaszoba falszíne megfelelő legyen, vagy hogy a babaholmik ne legyenek túl lányosak egy fiúnak, illetve fordítva, hiszen a sárga, a fehér, a bézs és a zöld árnyalatai abszolút uniszexek.
Sokkal inkább a lelki készülődés, a várakozás, a minden gyakorlati szempontot nélkülöző kíváncsiság van a háttérben.
Néphiedelmek
Így voltak ezzel a kismamák már emberöltőkkel ezelőtt is, igaz, a régi időkben az orvostudomány még nem tette lehetővé, hogy ultrahang készüljön, hovatovább megmondják a születendő kicsi nemét. Éppen ezért az évszázadok során sok-sok néphiedelem született, amely a születendő baba nemét hivatott megjósolni. Ilyen a következő tíz is, melyeket ha van kedved, magad is sorra vehetsz, átgondolhatsz, és akár statisztikát is csinálhatsz, tízből hány jellemző utal lány, illetve fiú születésére.
Igaz, mint a néphiedelmekre általában, ezek hitelességére sincs semmi garancia, de ha másra nem is, hát egy jó mókának mindenképp beválhat az otthoni jósolgatás.
A pocak formája
Az egyik feltételezés szerint a has formájából lehet megjósolni, milyen nemű lesz a kicsi. Ha a születendő baba kislány lesz, akkor a has inkább kerek, ha pedig fiú, akkor inkább csúcsos a formája.
Rosszullétek
A terhesség elején a reggeli rosszullétek sajnos sok kismamának okoznak kellemetlenséget. A néphiedelem szerint azok, akiket ez kevésbé, illetve nem kínoz, fiút fognak szülni, akik viszont sokat émelyegnek, lányt hordanak a szívük alatt.
A lábszőr növekedési gyorsasága
Kicsit talán megmosolyogtató a néphiedelem, de azt mondják, abban az esetben, ha a kismama fiút fog szülni, lábán a szőr gyorsabban nő, mint akkor, ha a születendő baba kislány lesz.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Közérzet
Ha a kismama a kilenc hónap alatt jól érzi magát, nem különösebben fáradékony és nem viseli meg a terhesség, a néphiedelem szerint fia lesz. Nem így akkor, ha lánya, ugyanis ebben az esetben a rossz közérzet a jellemző.
A pocak helyzete
A néphiedelem szerint abban az esetben, ha a kismama hasa inkább alacsonyan helyezkedik el, valószínűsíthetően fiút hoz majd a világra, míg ha inkább magasan, akkor kislányt.
A test változása
A régiek úgy hitték, ha a terhesség alatt a nő arca kerekedik inkább, akkor kislány fog születni, ha viszont inkább a popsira megy néhány plusz kiló, a születendő baba valószínűleg kisfiú lesz.
Kívánósság
A néphiedelem szerint akkor, ha a kismama a terhesség alatt inkább fehérjét, tehát például húst, sajtot kíván enni, akkor fiút fog szülni, ha inkább az édesség az, amit gyakran enne, kislány lesz a baba.
A bőr állapota
A terhes nő bőrének állapota is sokat elárulhat a néphiedelem szerint. Ha a kilenc hónap alatt az arc pattanásos lesz, akkor valószínűleg kislány lesz a baba, ha viszont a kéz kiszárad, akkor fiút vár a kismama.
A szülési fájdalmak enyhítése
A szülési fájdalmak természetes módokon is enyhíthetők. Nézd meg erről szóló videónkat!
Jóslás jegygyűrűvel
Ha a kismama jegygyűrűjét egy hosszú cérnaszálon a hasa fölé lógatja, és az körbe-körbe kezd mozogni, kisfiú fog születni, ha pedig jobbra-balra himbálózik, akkor kislány, így tartja a néphiedelem.
A vizelet színe
Úgy tartják, a vizelet színe is árulkodó lehet a baba nemét illetően. Valószínű, hogy fiú fog születni, ha a vizelet színe csillogó sárga. Akkor azonban, ha a vizelet sötétsárga, kislány lakik a pocakban.
OLVASD EL EZT IS!

- baba
- terhesség
Veszélyes lehet a babára a terhesség alatt szedett D-vitamin

- baba
- mellrák