
Friss kutatás: az autizmus kinőhető
Az autizmussal diagnosztizált gyerekeknek később semmilyen nyelvi, kommunikációs és érintkezési problémájuk nem volt.

Néhány, kisgyermekkorban autizmus spektrumzavarral - ASD - diagnosztizált gyermek megszabadul tüneteitől, és a diagnózis sem érvényes rájuk, ahogy idősebbekké válnak - állapították meg amerikai kutatók.
Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet - NIH - szakemberei által 112 gyermek bevonásával készült tanulmány megkérdőjelezi azt, hogy az autizmus egész életen át tartó állapot. A Journal of Child Psychology and Psychiatry szakfolyóiratban megjelent tanulmány az sugallja, hogy egyes gyerekek úgymond kinőhetik az autizmust.
Tökéletesen felzárkóztak
Az autizmus spektrumzavar genetikai eredetű, több gén együttes kombinációja okozta, változatos tüneteket produkáló fejlődési, idegrendszeri elváltozás. A gyerekek körülbelül egy százalékát érintheti. Tünetei az enyhe szociális, beilleszkedési zavaroktól egészen súlyos problémákig terjednek, kezelésére viselkedés- és beszédterápiát használnak.
Deborah Fein és munkacsoportja a Connecticuti Egyetemen 34 gyermeket tanulmányozott, akiknél kisgyermekkorban autizmust állapítottak meg, de a későbbiekben ugyanolyan jól ténykedtek, mint iskolás kortársaik. Korban és nemben azonos 44 gyermekkel vetették őket össze, akiket súlyosan autistának diagnosztizáltak, illetve 34 normálisan fejlődő kortársukkal. A résztvevők életkora 8 és 21 év között volt.
A kognitív és a megfigyelésen alapuló tesztekben, csakúgy mint a gyerekekről kapott iskolai és szülői feljegyzések alapján a 34 gyermek megkülönböztethetetlennek bizonyult 34 normálisan fejlődő kortársától. Semmilyen nyelvi, kommunikációs, arcfelismerési és közösségi érintkezési problémájuk nem volt. Hagyományos iskolai osztályba jártak, nem kaptak semmilyen speciális fejlesztést spektrumzavarukra.
Több magyarázat lehetséges
A szakemberek kimutatták, hogy az autizmus felismerhető jeleit már nem hordozó gyerekek csoportjába tartozóknál kisgyermekkorukban ugyan enyhébb szociális zavarok jelentkeztek, mint a súlyos spektrumzavarral küszködő gyermekeknél, ám más tüneteket tekintve, mint a kommunikációs problémák, az ismétlődő viselkedés, a spektrumzavar ugyanolyan súlyos volt náluk. A szakemberek ellenőrizték az eredeti diagnózist, de nem találtak okot arra, hogy pontosságát megkérdőjelezzék.
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
A tanulmány nem szolgáltat adatot arról, hogy az ASD-vel diagnosztizált gyerekek hány százaléka szabadul meg tüneteitől. A kutatók szerint eredményüknek számos magyarázata lehet. Lehetséges, hogy néhány gyermek valóban kinövi az állapotot, vagy néhányuk képes ellensúlyozni a spektrumzavarral kapcsolatos nehézségeket.
Két ártalmas nevelési módszer
A mai napig tartják magukat olyan, a neveléssel kapcsolatos tévhitek, amelyek kivétel nélkül minden gyereknek ártanak. Tudj meg többet róluk videónkból!
Valamennyi ASD-vel diagnosztizált gyermek képes fejlődést elérni intenzív terápiával, de jelen tudásunk szerint többségük nem képes elérni azt az állapotot, amelyet tanulmányoztunk. Reméljük, hogy további kutatásaink segítenek abban, hogy jobban megértsük a változás mechanizmusát - idézte Deborah Feint a ScienceDaily tudományos hírportál.
OLVASD EL EZT IS!

- terhesség
- kismama
Az anya túlsúlya miatt is autista lehet a gyerek?

- kisgyerek
- viselkedés
Kis súllyal született a gyerek? - Nagyobb eséllyel lesz autista

- kisgyerek
- viselkedés