3 súlyos magatartászavar okai

A gyermekkori magatartászavarok igen változatos formát ölthetnek: akad olyan apróság, aki durván viselkedik a társaival, míg mások éppen elhúzódnak a többiektől, és kóros magányba menekülnek. A kicsi alapvető személyisége is hatással van arra, hogy társaságibb, határozottabb vagy magányosabb típus, ugyanakkor ügyelned kell arra, hogy felismerd a kóros szélsőségeket!

A magatartászavarok hátterében ugyanis sokszor kezelhető okok állnak, melyekre a gyerek éppen az átlagostól eltérő viselkedésével próbálja meg felhívni figyelmedet. Számos szakember szerint a genetikának is meghatározó szerepe van abban, hogy egy csemete milyen problémákra lesz hajlamos később, azonban a legtöbb esetben a neveltetésnek és a lelki okoknak sokkal nagyobb jelentőségük van.

Tudd meg, milyen kezelhető problémák állhatnak a háttérben, és ne csak legyints arra, ha a gyerek magatartása kettes!

Agresszió

Az agresszív viselkedés kialakulásában genetikai tényezők is szerepet játszanak, de a környezet a meghatározóbb. A legfontosabb a korai fejlődés szakasza, vagyis a gyermek első két éve. Sokszor mondják, hogy a kicsi azt csinálja, amit a családban lát, azonban nem csak az számít, ahogy a körülötte élők viselkednek. A bizonytalanságérzet, a szeretethiány és még számos negatív érzelmi élmény lehet az apróságra káros hatással, minek következtében felhalmozódik benne a feszültség, amit agresszióval vezethet le.

A pszichológiai kutatások során megfigyelték, hogy nagyon sokat számít a korai fejlődési szakaszban az anya közelsége: ha tehát kevesebbet ölelgeted, szeretgeted gyermekedet babaként, felnőttkorára agresszívabb lehet. Sokan nehezen élik meg az új kistestvér érkezését is.

A legtöbb szülő egészen addig nem hibázik, amíg a gyerkőc részéről nem tapasztalja az erőszakos viselkedés első jeleit, ám ekkor úgy gondolja, hogy az oviban verekedő csemete megérdemli, hogy a többiek ellássák a baját. Ez azonban nem a rossz cselekedet méltó jutalma, minek hatására megtanulja a kicsi, hogyan kell viselkedni: ha ő agresszívan viszonyul hozzád, csak higgadt magyarázattal értetheted meg vele, hogy a pofozkodás nem jó dolog.

A szeretetet sosem késő bepótolni, de neked is nehéz lehet közeledned csemetéd felé, ha ő minden gesztusodra negatívan reagál. Amennyiben úgy érzed, viselkedésének mélyebb, érzelmi okai lehetnek, fordulj pszichológushoz, azonban fontos, hogy te is nyitott legyél a megoldásokra!

Passzív magatartás

Ha gyermeked sem az oviban, sem otthon nem akar részt venni a közösségi életben, azt ne csak egyszerű hóbortnak vagy lázadásnak tekintsd.

Bár lehet valaki egyszerűen tartózkodóbb temperamentumú, amikor a passzivitás szélsőségesen erőteljessé válik, jobb, ha felkutatod a lehetséges okokat.

Sokszor csak arról van szó, hogy a gyerek lemásolja a szülői életmódot, és nem hajlandó változatosabb tevékenységeket űzni, mint amit tőletek otthon lát. Amennyiben azonban igyekszel jó példát mutatni, csemetéd mégsem hajlandó kinyitni a szobája ajtaját, valószínűleg az állhat a háttérben, hogy elhanyagolva érzi magát, és nincs önbizalma. Akkor se intézd el a problémát egyetlen legyintéssel, ha a kicsi kamaszéveinek közelében jár, hiszen lehet, hogy akár egy iskola- vagy oviváltás is segíthetne a dolgon.

Könnyen lehet ugyanis, hogy a tanárok vagy a nevelők nem megfelelő hozzáállása vagy túlzott szigora vette el a kedvét és önbizalmát, de nem biztos, hogy a probléma forrását házon kívül kell keresned.

Amennyiben ugyanis sokszor türelmetlenül kezeled a kicsi kudarcait, és gyerek létére elvárod tőle, hogy napközben tökéletesen teljesítsen, délután pedig magánórákra járjon, nem csoda, ha elveszti a motivációját, ezzel együtt az önbizalmát.

Hiperaktivitás szindróma

Ez a viselkedészavar vezethető vissza a legegyértelműbben genetikai okokra. A hiperaktív gyerekeknél megfigyelhető, hogy már csecsemőként problémásabbak a többieknél, és a síró babát sokszor az anya sem tudja megnyugtatni. Óvodáskorban azt a gyereket nevezik hiperaktívnak, aki állandóan céltalanul rohangál, mindig mozog, képtelen összpontosítani, illetve keveset és nyugtalanul alszik.

Ezek a tünetek iskoláskorra is megmaradnak, és később is jellemző lehet, hogy a gyerek nem tudja a saját napirendjét kialakítani és betartani. A szindróma nagyban összefügg az öröklött temperamentummal, de egyes enyhe idegrendszeri károsodások is állhatnak a hátterében. A koraszülöttek, illetve azok, akiknél a világra jövetelkor vagy később agyi oxigénhiányos állapot lépett fel, nagyobb valószínűséggel lesznek később hiperaktívak.

A környezeti hatások is nagy szerepet játszanak ugyanakkor a magatartászavar kialakulásában, az érzékenyebb idegrendszerű apróságok ugyanis intenzívebben reagálnak az ismétlődő stresszhatásokra, melyek a közösségben vagy otthon érik őket. Sok esetben kimutathatóak a korai anya-gyerek kapcsolat zavarai, de a következetlen nevelési eszközök is rossz hatással lehetnek a gyerekre.

Erősebb, átmeneti stresszhelyzet hatására azonban egészséges gyerek is mutathat hasonló tüneteket, de ezek rövid ideig tartanak.

Fontos azonban, hogy, ha a jelenség nem időszakosnak bizonyul, minél hamarabb fordulj ideggyógyászhoz vagy pszichológushoz porontyoddal, hiszen szakember segítségével a nehezen kezelhető gyerkőc is könnyebben beilleszkedhet társai közé.

Cikkünk Dr. Kovács Ágnes A doktor néni könyve című kiadványa alapján készült.

• okok
• kisgyerek
• magatartászavarok
• Gyerek