3 jel, hogy a gyereket bántják a többiek
Sok gyerkőc szégyenében még a szülei előtt is titkolni próbálja.
Az agresszió sajnos jelen van a gyermekek világában, így az óvodák, iskolák mindennapjaiban is - ráadásul nem is feltétlenül beszélhetünk tipikus áldozatról, bár tény, hogy az átlagtól való külső-belső eltérés könnyebben válik szálkává a többiek szemében.
Ne hidd tehát azt, hogy gyermeked nem lehet az a fajta, akit elnyomnak a többiek. Ugyanígy azt sincs okod feltételezni, hogy a kicsi megosztja veled a történteket, mivel a szégyenérzet hallgatásra késztetheti. Cikkünkből kiderül, milyen jelekből ismerheted fel a bántalmazást, és miképp kezelheted a helyzetet.
Milyen fajtái vannak a bántalmazásnak?
A bántalmazás lehet verbális, fizikai vagy kapcsolat alapú. Leginkább a következő formákban jelenhet meg: lökdösés, ütlegelés, cukkolás, fenyegető és bántó e-mailek vagy sms-ek küldése, megalázó képek vagy üzenetek feltöltése valakinek a blogjára vagy a honlapjára, pletykák és hazugságok terjesztése másik felhasználó nevével.
Kit bántalmaznak?
Lényegében bárki áldozattá válhat, ám az erőszakos gyerekek leginkább azokat a társaikat szemelik ki maguknak, akik valamiben különböznek tőlük. A másság olyan egyszerű dolog lehet, mint az alábbiak.
- A közösségben megszokottól eltérő ruhák, cipők, frizura viselése.
- A többiekétől eltérő testmagasság, testsúly vagy megjelenés.
- Feltűnően jó vagy rossz tanulmányi eredmény.
- A közösségétől eltérő nyelvjárás alkalmazása.
- Etnikai kisebbséghez való tartozás.
Hogy ismerheted fel a bántalmazást?
A bántalmazott gyermek viselkedése megváltozhat, ami legtöbbször az alábbiakban nyilvánul meg.
A belső feszültség jelei
A gyerkőc idegessé és szorongóvá válik, holott erre látszólag semmi oka. Az alacsony önértékelés jeleit és tüneteit mutatja, úgymint gátlásosság, félénkség, bizonytalanság. Elveszíti az étvágyát, rémálmok gyötrik, teljesítménye látványosan romlik.
Nem mindig mond igazat
Az a gyerek, akit terrorizálnak, gyakran panaszkodik mindenféle rejtélyes betegségre - bármit megtesz azért, hogy ne kelljen óvodába vagy iskolába mennie. Megeshet az is, hogy furcsa módon eltűnik a zsebpénze - amire nem tud érdemi magyarázattal szolgálni, vagy egy kevéssé életszerű történettel áll elő.
Változás a külsőségekben
A gyerkőc, hogy ne lógjon a többiek közül, hirtelen stílusváltáson megy keresztül: más ruhákat, cipőket, frizurát kezd viselni. Előfordul, hogy a szóhasználat vagy más megnyilvánulásai révén is megpróbál társaihoz idomulni.
Így kezeld!
Ha felmerül a bántalmazás gyanúja, először is kérdezd meg erről gyermekedet - de készülj fel a tagadó válaszra, mert ezek a kicsik gyakorta félnek megnyílni. Biztasd arra, hogy beszélgessen veled, amikor nyugodt, vagy amikor valamilyen hétköznapi dolgot csináltok együtt, például autóztok valahová. Mindig vedd komolyan, amit mond, így kiderítheted, pontosan mi van a háttérben.
Ne hunyj szemet a bántalmazás felett - az nem szűnik meg magától. Ám a gyermeknek tudnia kell, hogy mindaz, ami történt, nem az ő hibája, és azt is, hogy senki nem érdemli meg az ilyesmit.
Erősítsd meg az önértékelését!
Minden lehetőséget ragadj meg a gyermek önértékelésének erősítésére. A bántalmazott gyermeknek különösen nagy szüksége van a sziklaszilárd támogatásra, hiszen nagyon is megrázó számára mindaz, amin keresztülment.
Mondd meg neki, hogy mellette állsz, ám ezzel párhuzamosan fejleszd szociális készségeit is. Gondold át, van-e valami a viselkedésében, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy áldozattá vált. Próbáld orvosolni a dolgot. Lehet, hogy a megoldás mindössze annyiból áll, hogy elmeséled porontyodnak, hogyan játszhat együtt a többiekkel.
Mutass válaszreakciókat!
Ha ennél többről van szó, mutass neki hatékony válaszreakciókat, amiket akkor alkalmazhat, ha bántják - ilyen lehet a tipikus helyzetek otthoni eljátszása, illetve a hatékony visszavágás és testbeszéd kidolgozása.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha a fentieket következetesen alkalmazzátok, jó esély van arra, hogy csemetéd az adott közösség teljes jogú tagjává válik. Amennyiben nem ez történik, érdemes elgondolkodnod az óvoda- vagy iskolaváltáson - ám olyan intézményt válassz, amely a jelenleginél nagyobb hangsúlyt helyez a megértésre, elfogadásra és toleranciára.
Cikkünk Sue Atkins Legyél te a legjobb szülő című könyve alapján készült, amely a Panem Kiadó gondozásában jelent meg.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- gyereknevelés
Ezért lesz a gyerekből sikertelen felnőtt
- kisgyerek
- stressz
5 jel, hogy a kisgyerek stresszel küzd, pedig mindent megteszel érte
- kisgyerek
- intelligencia