A 34 éves Kara Henderson gyerekkorától kezdve túlsúlyos volt. Miután asztmát állapítottak meg nála az orvosok, még inkább elhatárolódott attól, hogy bármilyen sportot űzzön, hiszen nehezére esett a mozgás, gyakran kifulladt, így a pluszkilók is hamar megmutatkoztak rajta - írja a The Daily Mail.
A csúfolódások állandó céltáblájává vált, az osztálytársai verbális bántalmazásai elől pedig még inkább az evésbe menekült, és éjszakánként álomba sírta magát. A húszas évei elején férjhez ment, de tengerészként dolgozó párja sokat volt távol. Depressziós lett, és magányában is az ételek jelentették számára a megnyugvást. 2017-ben már 110 kilót mutatott alatta a mérleg.
50 kilót fogyott, fürdőruhában mutatta meg magát
Kara ebben az évben eldöntötte, hogy gyomorszűkítő műtét segítségével próbál lefogyni, mivel képtelen volt gyermekével játszani, állandóan kifulladt, és járni is alig bírt a nagy túlsúly miatt. Második gyermeke születése után visszaszedte a leadott kilókat, de másodszor már tudatosan, életmódváltással sikerült a feleslegtől megszabadulnia.

Kara 2017-ben gyomorszűkítő műtéten esett át. Az eljárás során a gyomor felső szakasza köré egy szilikongyűrűt helyeznek, mely "összehúzza" a has felső részét, csökkenti a gyomor térfogatát, ezáltal a befogadóképessége is kisebb lesz. A következő 16 hónapban 50 kilótól szabadult meg.

Az édesanyának nehéz volt megszoknia, hogy már nem ehet annyit, mint a műtétje előtt. Fokozatosan állt rá arra, hogy az életeket magának készítse el, és friss alapanyagokat használjon. 110 kilóról 60 kilóra fogyott.
Fotó: Northfoto

A gyomorszűkítő műtét után ismét teherbe esett, így a pluszkilók visszajöttek rá. Második gyermeke születése után úgy döntött, életmódváltással és sporttal adja le a felesleget.
Fotó: Northfoto

Kara világ életében önbizalomhiánnyal küzdött, de ma már bátran megmutatja magát bikiniben is. A fogyás után mellnagyobbítást, hasplasztikát és zsírleszívást is bevállalt.
Fotó: Northfoto

Az 50 kilós fogyás során arca is teljesen átalakult, sokkal szebb lett a bőre, és haját is megnövesztette, befestette.
Fotó: Northfoto

Annak idején Kara magányos volt, a férje gyakran kiküldetésen volt, a családja és barátai pedig messze laktak. Depressziós lett, és az evésbe menekült, sokszor gyorsétteremben ebédelt és vacsorázott. Fogyása után átállt az egészséges turmixokra és a fehérjében gazdag ételekre.
Fotó: Northfoto

A sportok közül megszerette a túrázást, kerékpározást és a golfot. Ma már nem okoz neki problémát, ha a gyerekek után kell szaladnia.
Fotó: Northfoto

"Életemben először testileg és lelkileg is remekül érzem magam. Azzal, hogy jól érzem magam a bőrömben, úgy gondolom, ezáltal jobb feleség és anya tudok lenni" - nyilatkozta a lapnak.
Fotó: Northfoto
Borító- és ajánlóképek: Northfoto