Ősszel végre elindul az ingyenes szűrőprogram: 2,4 millió magyarnál előzheti meg a rákot
Országos program indul a magyarok ezreinek halálát okozó vastag- és végbélrák szűrésére.
Vastag- és végbélrákszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - ötven és hetven év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ismertetésük szerint a háziorvosok bevonásával induló, önkéntes szűrőprogram két lépcsőből áll majd. Az első szűrésnél székletmintát kell küldeni a vizsgálatot végző laboratóriumba. Ezt követően már csak azokat hívják be a végbéltükrözéses, hivatalos nevén kolonoszkópiás vizsgálatra, akiknél a minta alapján gyanú merül fel arra, hogy polipjuk vagy daganatuk van.
Életet ment a szűrés
Közölték, a vastag- és végbélrákszűrést kétévente megismétlik majd, a vizsgálandók első csoportja várhatóan szeptemberben kapja meg a meghívólevelet. Kásler Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy évente mintegy ötezer beteg hal meg, pedig ez a betegség - ha időben felismerik - megelőzhető és gyógyítható.
Emlékeztetett arra: a szűrőprogram elindítását 1993 óta tervezik. Az Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója elmondta, három olyan daganatfajta van, melyet korai stádiumban szűrni lehet: a méhnyak-, az emlő- és a vastagbélrák.
A cél a 70%-os részvétel
- Az egészségügyi kormányzat a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, mert az egészség az egyén, a család és a nemzet számára is rendkívüli érték - hangsúlyozta a miniszter. Az országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy a program akkor lehet igazán sikeres, ha minél többen részt vesznek a szűrésen. Utalt arra, hogy a hasonló szűrőprogramokon a megszólítottak 45%-a jelenik meg - a cél most az, hogy a meghívottak legalább 70%-a vegyen részt a szűrésen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kovács Attila ismertetése szerint a rövidesen kiküldendő meghívólevelekben az áll, hogy az emberek forduljanak a háziorvosukhoz, tőlük tájékoztatást és a - teljesen fájdalommentes - mintavételhez szükséges csomagot kapnak. A feladat mindössze annyi, hogy két egymást követő nap székletmintáját - egy lezárt borítékban - postára adják a kijelölt laboratóriumnak. A mintavételt mindenki maga, saját otthonában végezheti el.
Tükrözést nem mindenkin végeznek
Gyanú esetén végeznek vastagbéltükrözést, ez igazolhatja, valóban van-e tumor a szervezetben. Az eddigi tapasztalatok alapján a kiszűrtek negyedében találnak betegségi előállapotot, elsősorban polipot, ezek 4-5%-ából lehet vastagbélrák.
2019-ig kétféle forrásból fut a szűrőprogram, amit a 2,5 milliárd forintos uniós projekt mellett hazai pénzből finanszíroznak. A program első szakaszában 1600-1700 háziorvos vesz részt önkéntesen, de 2019. július 1-jétől már beépül a teendőik közé, tehát kötelezően végzendő feladat lesz, a finanszírozást pedig az egészségügyi alapból biztosítják.
- A rendszert úgy kell kialakítaniuk, hogy ne legyenek várólisták - hangsúlyozta a tisztifőorvos, hozzátéve, ehhez egyebek mellett megfelelő számú és felszereltségű kolonoszkópiás laboratóriumra van szükség. Jelenleg ötven ilyen laboratórium vesz részt a programban, ezeket a legmodernebb, világszínvonalú műszerekkel szerelik fel - mondta Kovács Attila.
6 ezer magyart visz el minden évben: képeken mutatjuk meg a vastagbélrák stádiumait
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- gyulladás
- szűrővizsgálat