A túlevéses zavar tünetei, és amit ellene tehetsz: sokan nem is tudnak róla, hogy ezért híznak
A túlevéses zavar a lakosság 4%-át is érintheti.
Az étkezési zavar alattomos betegség, és sok arca van, és több embert érint, mint gondolnánk. Van egy válfaja, amely ráadásul a radar alatt repül: rengeteg ember szenved benne, és még csak nem is tudnak róla. Ez az étkezési zavar a túlevéses zavar.
A közhiedelemmel ellentétben nem kell ahhoz túlsúlyosnak lenni, hogy valaki túlevéses zavarban szenvedjen, néha ezek a túlevéses epizódok nem eredményeznek hízást, mert a beteg kompenzál. Azonban sokszor ez a betegség lehet a felelős a kóros elhízásért. Egy 2016-os tanulmány szerint a túlevés minden 25. embert érint.
Hogyan ismerhető fel a túlevéses zavar?
Ahogyan a neve is mutatja, a túlevéses zavar abból áll, hogy a beteg rendszeresen túleszi magát, de nem csak több kalóriát fogyaszt, mint mások, hanem úgynevezett falási epizódjai vannak, melynek során egyszerűen képtelen abbahagyni az evést, és akár a fizikai rosszullétig is folytatja. Egy ilyen epizódot általában a kontrollvesztés és a szégyen érzése követ, amely akár beindítója lehet egy következő epizódnak is.
Étkezési zavarról hivatalosan akkor beszélünk, ha az ember legalább heti egyszer három hónapon át tapasztal ilyen epizódokat, tehát ha valaki duplán szed a vasárnapi ebédből, és nem bírja abbahagyni egy szelet sütinél, az még nem biztos, hogy káros, de ha ez többször megismétlődik, és rendszeressé válik, valamint a bűntudat és az undor érzete kíséri, akkor valószínűleg túlevéses zavarról van szó.
A túlevéses zavart sok minden okozhatja. Függ a genetikától, és nagyobb százalékban érint nőket, mint férfiakat. Kiválthatja valamilyen testképzavar vagy egyéb érzelmi trauma is. A betegség kockázatai között szerepel az elhízás, hiszen a túlevésben szenvedők nagyjából 50%-a elhízott, illetve az irritábilisbél-szindróma, valamint egyértelmű kapcsolat mutatható ki a túlevéses zavar és a PCOS között. A betegség kezelésében fontos a szakértő segítség, hiszen ha valaki a túlevéses zavar miatt elhízott, komolyan dolgoznia kell az ételhez való viszonyán, azonban emellett otthon is sokat tehet azért, hogy a betegsége javuljon.
Hogyan csökkenthetőek a falásos epizódok?
Először is nagyon fontos a megfelelő táplálkozás - vagyis olyan ételek fogyasztása, melyek eltelítenek és laktatnak. Ide tartoznak a fehérjék, főleg a fehér húsok, mint amilyen a csirke vagy a pulyka, és a zsíros halak, mint például a lazac. Fontosak még a rostos ételek, vagyis a zöldségek, gyümölcsök és más olyan összetett szénhidrátok, amelyek lassan szívódnak fel - például, a teljes kiőrlésű gabonából készült kenyerek és tészták, valamint a vadrizs és az édesburgonya.
Emellett le kell mondani a szigorú diétákról, amik túlzottan meghúzzák a kalóriakeretet, vagy tiltanak bizonyos élelmiszercsoportokat, ezek ugyanis könnyen visszaüthetnek, és az éhség miatt falási epizódot okozhatnak. Érdemes inkább kis kalóriamegszorítással és több mozgással fogyókúrázni. Hasznos lehet az intuitív étkezés néhány elvét is követni: ilyen például az odafigyelve evés. Kutatások bizonyítják, hogy ha az ember jobban koncentrál az ételére, lassabban éhezik meg evés után. Az is segít, ha egy falatot az ember sokszor, legalább 40-szer rág meg, mert így hosszabb az étkezés, és a gyomornak van ideje feldolgozni a teltségérzetet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A túlevéses zavar esetében komoly figyelmet érdemel az ember lelki épsége. Annak érdekében, hogy jól fel lehessen térképezni, nincs-e köze valamilyen hangulatingadozásnak a fokozott étvágyhoz, érdemes étkezési naplót vezetni, és különösen fontos odafigyelni a megfelelő alvásmennyiségre, hiszen a nem kielégítő alvás másnap növelheti az éhséghormon, és csökkentheti a teltségérzetért felelős hormon szintjét is.
Tippek falási roham leküzdésére
Nehéz küzdelem, de a falási rohamok ellen lehet tenni. Az elsődleges a megfelelő, rostban gazdag táplálkozás, és az érzelmi evés ellen komoly lelki önvizsgálatra és szakértő segítségre is szükség lehet, azonban ha hirtelen érkezik az inger, ezt tudod tenni.
A képek forrása: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- táplálkozás
- fogyókúra
Sokan nem várják meg a teltségérzetet: innen tudható, mikor kell letenni a villát
- fogyókúra
- kalória