"A rák legnagyobb veszélye a D-vitamin-hiány" - Interjú Szendi Gáborral a megelőzésről

A rák kialakulásának háttérben sokkal kevésbé állhatnak lelki okok, mint ahogy a köztudatban él - leginkább a nyugati életmóddal, illetve a D-vitamin-hiánnyal függ össze a betegség. Az okok mellett a megelőzésről is beszélgettünk Szendi Gáborral.

- Egyes vélemények szerint a sejtek működését szabályozó, stimuláló, illetve gátló idegi impulzusokat alapvetően a pszichikai tényezők határozzák meg - ennek megfelelően utóbbiak meghatározó szerepet játszanak a különféle betegségek, így a rák kialakulásában is. Néhányan egyenesen azt tartják, hogy a rákos megbetegedések egyharmada tisztán pszichés eredetű. Egyetért ezzel?

- Ez szerintem nagyon erősen túlzó állítás. Egyébként annak idején én is ezt gondoltam - sok dologban azért merek határozottan véleményt nyilvánítani, mert korábban magam is azon az állásponton voltam, amit most cáfolok. Egyszer még egy szakkönyvbe is én írtam a pszichoonkológia fejezetet, és visszatekintve azt gondolom, heroikus próbálkozás volt részemről, hogy bebizonyítsam azt az állítást, miszerint a pszichés tényezők fontos szerepet játszanak a rák kialakulásában.

A krónikus stressz nyilván negatívan befolyásolja az immunműködést - az is igaz viszont, hogy az akut stressz fokozza azt. Ugyanakkor a konkrét immunológiai vizsgálatokkal összekötött vizsgálatok szerint bár van valamennyi hatása a pszichés tényezőknek, de az nem komoly.

Más, tudományosan kevésbé szigorú vizsgálatok során általában megkérdezik a résztvevőket, hogy volt-e trauma az életükben, s ha igen a válasz, akkor azt mondják: tessék, itt a rák. Valójában ezek retrospektív vizsgálatok, és az emberek fejében már megvan a hit, hogy trauma idézi elő a betegséget, ezért hajlamosak visszamenőleg előbányászni valamilyen traumát mint kiváltó okot.

Ezek a vizsgálatok akkor lennének érdekesek, ha megnéznének olyanokat is, akik nem rákosak, holott volt az életükben trauma, és itt további problémák is felvetődnének, mert lehet például, hogy egy traumát megélt illetőnek most még nincs ugyan rákja, de majd valamikor lesz. Az is probléma, hogy ami egyik embernek stressz, az a másiknak nem, önmagában életeseményekből nem lehet a stressz mértékére következtetni.

Biztos, hogy a különféle pszichoterápiákkal - például a Simonton-terápiával, aminek én is nagy híve voltam - sok mindent el lehet érni. Volt egy híres első vizsgálat is mellrákos nőkkel - tulajdonképpen nem is az volt a cél, hogy meggyógyítsák őket, vagy meghosszabbítsák az életüket, hanem az, hogy a szorongásaikat csökkentsék.

Ennek érdekében létrehoztak egy olyan csoportot, ahol a relaxációt a hipnózissal kombinálták, és tíz év múlva kiderült, hogy ebben a csoportban kétszer olyan hosszú volt a túlélés. Ez megintcsak arról szól, hogy a szorongás, a depresszió rontja az immunaktivitást, tehát megrövidíti a túlélést, de szó nem volt arról, hogy meggyógyultak volna ezek a betegek.

Vagy itt van például Hamer (Ryke Geerd Hamer, a germán új medicina alapítója - a szerk.) teóriája, ami véleményem szerint kifejezetten primitív és veszélyes. Ha valaki a Hamer-féle kezelés érdekében feladja az orvosi terápiát, akkor gyakorlatilag halálra ítéli magát. Mára több száz olyan eset ismert, amikor a beteg a Hamer-féle kezelés áldozatává vált.

Ez egy paranoid ember, akinek - mint mindenkinek - vannak hívei. A rák olyan félelmetes betegség, hogy mindig lesznek, akik kétségbeesésükben vagy ennek, vagy más hasonló álígéreteknek bedőlnek, és meghalnak bele. A megdöbbentő az, hogy orvosok és pszichológusok is hirdetik Hamer nézeteit, ami súlyos kritikája a természettudományos képzésnek.

- Az korábban is tudott volt, hogy a C-reaktív fehérje - CRP - szintje gyulladás esetén nagymértékben megemelkedik, de a viszonylag közeli múltban kiderült, hogy maga is okozhat gyulladást - ami pedig szoros összefüggésben áll a rák kialakulásával. Milyen időközönként érdemes ellenőriztetni a CRP-szintet?

- Lehet ellenőriztetni félévente-évente, nem is ez a kérdés. Én egyébként meg nem tudnám mondani, hogy mennyi a CRP-m, mert soha nem csináltak nálam általános vérképet - ezzel nem hencegni akarok, de azért olyan nagyon nem izgulok azon, hogy rossz lenne bármelyik értékem, mert úgy élek, ahogy élek.

A kérdés az, hogy mihez is kezdjünk akkor, ha kiderül, hogy a CRP-nk magas: gyulladáscsökkentőt szedjünk, vagy változtassunk az életmódunkon? Azt gondolom, utóbbi sokkal fontosabb, és itt kénytelen vagyok a paleót szóba hozni és propagálni, mert tudományosan bizonyított és alátámasztott tény, hogy ez az életmód megszünteti a szervezetszintű gyulladást. Aztán majd meg lehet méretni a CRP-szintet, hogy örüljünk, milyen jó alacsony lett.

- Számos nő lelkiismeretesen eljár az erőteljesen propagált mammográfiára, holott kevésbé ismert vizsgálatok szerint az ott alkalmazott sugárzás négyszer-hatszor rákkeltőbb, mint egyéb röntgentechnikák, ráadásul tíz szűrés átlagában 20-50% közé esik az indokolatlan visszahívások száma. Ezek szerint biztonságosabb a jó öreg tapintásos vizsgálat?

- A vizsgálatok egyértelműen ezt igazolják. Egy elég nagy mintán végzett vizsgálat során az egyik ágban klinikus tapintással megvizsgálta mellet, a másik ágban a tapintásos vizsgálat mellett mammográfiát is végeztek, és nem volt különbség a felderítési arányban. A mammográf fejlesztése abba az irányba megy, hogy minél kisebb csomót ki lehessen mutatni, miközben egy másik vizsgálatból az derült ki, hogy a két centiméternél kisebb csomók maguktól is fel tudnak szívódni. Jelenleg, ha rendszeresen nézik valakinek a mellét, és találnak benne egy csomót, akkor azzal rögtön csinálnak valamit: jön a biopszia, ha az sem egyértelmű, akkor a csomót kiveszik, és így tovább.

Ha csupán megfigyelnék, és csak akkor avatkoznának közbe, ha a növekszik, illetve valamilyen más probléma merül fel, akkor esélyt adnának arra, hogy a tumor felszívódjon. Meg hát az is probléma, hogy nem tudjuk, tumor-e a tumor, mivel a mammográfia csak sűrűséget és szerkezetet mutat, de azt nem tudja megmutatni, hogy élő, aktívan osztódó sejtekről van-e szó, vagy csak egy néma csomóról. Az pedig végképp felháborító, hogy a duktális carcinómát ugyanúgy kezelik, mintha valódi rák lenne, holott a szakirodalomból közismert, hogy ez a rákfajta igen ritkán válik invazivvá.

- A termográf ennek eldöntésére alkalmas eszköz, ráadásul kockázatmentes, mégsem jellemző, hogy az orvosok ezt ajánlanák, és a TB sem támogatja, azaz fizetni kell érte.

- Hasonló ezzel a helyzet, mint ha mondjuk valaki a szervezetszintű gyulladást csökkentené paleóval - persze abszurd is lenne, ha a TB támogatná a paleót, de még csak ajánlani sem ajánlják.

Egyszerűen arról van szó, hogy az orvoslás - és ezt nem kritikusan vagy rosszindulatból mondom - egy iparág. Az orvosi műszerek gyártása is egy iparág, amiből az következik, hogy a mammográfia-iparnak nem érdeke, hogy kidobja az addigi fejlesztéseit, ha kiderül, hogy eszközei veszélyesek, és volna helyettük jobb. Megtehetné valaki, hogy azt mondja, holnaptól termográfot gyárt, de akkor az összes vevője panaszt tenne: figyelj, öreg, tegnap vettem tőled egy mammográfot, egymilliárd forint volt, most mit csináljak vele? Ugyanazok a gyártók nem fognak átállni egy fejlettebb és ártalmatlan technológiára - hiszen a mammográffal az is a probléma, hogy már önmagában rákkeltő.

- A HPV vírust a méhnyakrák okozójaként emlegetik, holott kutatások szerint csak akkor fokozza a méhnyakrák kialakulásának kockázatát, ha a gyenge immunrendszer miatt a fertőzés állandósul. Az orvostudomány mégis egyértelműen a meglehetősen drága HPV elleni oltás mellett foglal állást, önkormányzatok - nyilván a legjobb szándékkal - esetenként támogatják is azt, főleg fiatal lányok esetében. Lehet, hogy jobb lenne nem beadatni?

- Igen, ez lenne a helyes magatartás. Egyrészt a vizsgálatok, amelyek az oltóanyag hatékonyságát akarták volna bizonyítani, nem mutattak fel komoly eredményt. Másrészt az oltás csak két HPV vírus ellen nyújt védettséget - és még azt sem tudjuk, hogy meddig -, miközben ezek mellett van még körülbelül tizenhat.

A vírusevolúciónak pedig az a logikája, hogy ha kilőnek két domináns törzset, akkor azok fognak a helyükbe lépni, amelyek addig - pont e két domináns törzs miatt - kiszorultak, és onnantól azok jelentik majd a problémát. Tehát az az oltás, amelyik csak két törzs ellen véd, nem ér semmit.

Ugyanakkor tudjuk, hogy nemi élet nélkül is meg lehet fertőződni, és ha valaki már fertőzött, akkor nála az oltás révén fokozott a rákkockázat. Olyan aggály is felmerült, hogy ha valaki beoltatja magát, akkor onnantól majd nem jár szűrővizsgálatra. Ráadásul magának az oltásnak is vannak kockázatai: többen epilepsziás rohamot vagy Guillan-Barré-szindrómát kaptak, voltak, akik meg is haltak. Mondhatja valaki, hogy ó, hát egymillióból egy - de mi van, ha éppen az ő lánya az az egy, aki megbénul vagy meghal?

A kockázatokért cserébe pedig igazából nem nyerünk semmit. Ráadásul a mérések azt mutatják, hogy a nők 75%-a adott pillanatban fertőzött, és két év múlva az immunrendszer felszámolja a fertőzést. A nemi életet megkezdő nők 75-90%-a előbb vagy utóbb megfertőződik vele, ám a vizsgálatok szerint a fertőzöttnek találtak 90%-a 6-24 hónapon belül HPV-mentessé válik.

- Melyek azok a tényezők, amelyek a nyugati életmód mellett jó eséllyel rák kialakulásához vezetnek, holott viszonylag egyszerűen ki lehetne védeni őket?

- A paleo abból indul ki, hogy összeveti a természeti népeket és a nyugati társadalmat, és azt kérdezi, hogy előbbiben mért nincs rák, utóbbiban pedig miért olyan gyakori, hogy az emberek negyede ebben hal meg. A különbség nyilvánvalóan abból fakad, hogy elhagytuk az eredeti élőhelyünket. Míg az ötvenes évekig az emberek 80%-a élt vidéken és 20%-a városban, mára ez megfordult - nem Magyarországon, bár lehet, hogy már nálunk is ehhez közelít az arány. Ugyanakkor legalább 16 féle ráknak a legnagyobb rizikófaktora a D-vitamin-hiány. Teljesen egyértelműen bizonyítható például, hogy Amerikában a városban élőknek kétszer nagyobb a kockázata vastagbélrákra, mint a vidéken élőknek.

Az még rendben is lenne, hogy a városi ember kevesebbet van a napon, de az orvostudományban a fenti arány megfordulásával párhuzamosan kialakult egy tévhit a D-vitaminnal kapcsolatban. Úgy próbálták beállítani a minimális dózist, hogy még éppen ne legyen angolkórja valakinek, ám a látványos hiánybetegség és a szükséges vitaminszint között óriási, mondjuk tízszeres dózis a különbség.

A D-vitamin, ami valójában hormon, immunrendszeri és sejtosztódást szabályozó hatásaira csak körülbelül 30 éve fókuszál a kutatás. Ez azt jelenti, hogy nagyjából három évtizede publikálták az első ilyen vizsgálatot, aztán minden évben egyre többet, de azért a mai napig sem köztudott, hogy rák szempontjából a legnagyobb kockázatot a D-vitamin-hiány jelenti.

A másik nagy kockázati csoport a táplálkozás. A 19. század végén Virchow megállapította, hogy ahol tartós lokális gyulladás van, ott előbb-utóbb rák fog kialakulni. Ez logikus is, hiszen ahol gyulladás van, ott vérbőség van. Ráksejtek mindig, mindenhol keletkeznek, de olyan talajon, ahol a táplálásuk nagyon is megoldott, nagyobb valószínűséggel indulnak burjánzásnak. A nyugati étrend a legtöbb emberben magas gyulladásszintet alakít ki.

Ugyanígy kockázatot jelent a magas vércukorszint és a magas inzulinszint, illetve az abból következő inzulinrezisztencia. Az inzulinrezisztencia azt jelenti, hogy a testi sejtek nehezebben veszik fel a cukrot. Ugyanakkor majdnem mindegyik ráksejt cukorral táplálkozik - néhány kivétel van az agytumoroknál. Úgy kell elképzelni, mintha lenne egy sugárút, ahol minden oldalirányban piros a lámpa, a végén van a ráksejt, és abba megy minden cukor.

A ráksejtek nemhogy nem lesznek inzulinrezisztensek, de olyan anyagokat termelnek, amelyek szervezetszinten is fokozzák az inzulinrezisztenciát. Az inzulin szintjével párhuzamosan pedig egy hormonszerű anyag, az inzulinszerű növekedési faktor-1 - IGF-1 - szintje is megemelkedik, aminek hatására a daganatok tovább növekednek. A magas vércukorszint tehát nemcsak a ráksejtek ellátását biztosítja, hanem az inzulin, illetve az inzulinszerű növekedési faktor révén a ráksejtek szaporodását is serkenti.

Na most mindezek jellemzőek a nyugati emberre. Ha viszont valaki áttér a paleolit táplálkozásra, akkor nála megszűnik a szervezetszintű gyulladás és a szervezetszintű inzulinrezisztencia, alacsony lesz a vércukorszint, így a ráksejtek tulajdonképpen nem nagyon jutnak táplálékhoz. A paleo magában foglalja a megfelelő táplálkozást, a megfelelő vitaminellátottságot és a megfelelő mozgást, ami egyébként szintén csökkenti az inzulinrezisztenciát. Ezek együttesen hatékonyak kivédik a rákot - ott vannak példának a természeti népek, akik nem szenvednek rákban.

- Sokan a hunzákat hozzák fel példaként. Ők rendszeresen fogyasztanak gabonát, amit a paleo elvet, mint a magas vércukorszint és az inzulinrezisztencia okozóját, mégis sokáig - nemritkán állítólag száz évig - élnek.

- Erről a népről mindenki csak regél, de kevesen voltak ott, és nincsenek valódi vizsgálatok. Van egy paleós ismerősöm, a magazinba is szokott írni, aki évekig élt Indiában egy ottani kulturális intézet vezetőjeként, és járt a hunzáknál is. Azt mondta, hogy rengetegen betelepültek már oda, a turistákat pedig mindenféle mítoszokkal etetik. Mint ahogy rólunk is elterjedt, hogy mi vagyunk a gulyás meg a kilenclyukú híd - ha ezt várják tőlünk, akkor ezt fogjuk nyújtani, nem pedig tiltakozni, hogy ne erről tessék minket kérdezni.

Egyrészt a hunzák már nem természeti nép - természeti nép alatt ugyanis nem azt értjük, hogy valamilyen vadregényes tájon élnek az emberek, hanem hogy egy életformát, mégpedig gyakorlatilag az ősember életformáját élik. Ha egy nép esetében teljes kiőrlésű gabonáról beszélünk - amivel a legnagyobb probléma a benne lévő gyorsan felszívódó keményítő, ami vércukorszint-ingadozáshoz vezet -, akkor már nyugodtan elfelejthetjük, hogy az természeti nép volna.

Erre azt szokták mondani, hogy a középkorban is ettek gabonát, mégsem volt rákjárvány. Ez igaz, de egyrészt jóval kevesebbet, másrészt az nagyon durva kiőrlésű volt, és sokszor belekevertek a fakéregtől kezdve mindenfélét, hogy több, kiadósabb legyen. Világos, hogy a vércukorszintjük nem ingadozott hullámvasútszerűen, mint manapság a nyugati emberé.

A XIX. század végén kialakult a nagyon finom őrlésű technika, és az 1700-as évektől drámaian megnőtt a cukorfogyasztás is - ma a nyugati ember észrevétlenül elfogyaszt évi negyven kiló cukrot meg rengeteg fruktózt, ami a legártalmasabb cukorfajta. Így pedig hiába mondjuk, hogy ott is esznek gabonát is, meg itt is esznek, mért okozná az a rákot. Ez egy nagyvonalú egybemosása a különbségeknek.

A hunzák kapcsán a sárgabarack magváról szoktak még regélni, hogy az a rákmentes élet titka. Én nagyon szeretnék hinni B₁₇-ben, de egyetlen tudományos vizsgálatot sem olvastam eddig arról, hogy az amygdalin embernél hatásos volna a rák kezelésében. Ennek ellenére én is szoktam ajánlani, a tudományos kétely magánügy, ha más ember életéről van szó.

- A paleolit étrend nagyrészt húsra épül. Mit tegyen az, aki nem akar állatokat enni, de szeretne egészséges maradni?

- Ez egy elterjedt tévedés, hogy a paleo lényege a sok hús volna. Mindig elmondom, hogy a természeti népek étrendje igen változatos összetételű, némelyik ha 5% húst eszik, másoknál meg az étrend 95%-a hús és zsír. Mindegyik nép mentes a civilizációs betegségektől, tehát nem a húsevés a lényeg, hanem hogy olyasmit esznek, amihez alkalmazkodott az evolúció során a szervezetük.

A vegetáriánus táplálkozással az a probléma, hogy nem az emberi természetből és evolúcióból vezették le, hanem vallási-etikai alapon dolgozták ki. Ez egy egészségre veszélyes táplálkozási forma. Persze azok, akik nagyon tudományos alapon csinálják, ki tudják védeni a veszélyeket - megfelelően párosítják össze a növényeket, és így teljes értékű fehérjéhez jutnak, szednek B₁₂-vitamint, pótolják a vasat és így tovább - de ez is jelzi, hogy nem egy korrekt életmódról van szó, állandóan variálni kell, hogy összejöjjön az összes esszenciális aminosav.
Ha valaki nem akar állatokat enni, meg lehet próbálkozni a tojással, ami teljes értékű fehérje. A tejet és a tejtermékeket már nem ajánlanám ilyen bátran, hiszen azokhoz nem alkalmazkodott igazán az emberi szervezet.

- Ha valaki egyszer vegetáriánus, illetve vegán lett, már nemigen fordul vissza…

- De, nagyon sokan. Egy, a Psychology Todayban megjelent cikk szerzője, egy pszichológus egy vizsgálatot idézett, ahol kiderült, hogy egyre többen feladják a vegetáriánizmust, annak mellékhatásai miatt. A vegetáriánusoknak végső soron azzal kell szembenézniük, hogy a hitükért vagy az etikai elveikért hiányosan táplálkoznak, aminek esetleg meglesz később az ára.

• megelőzés
• rák
• hpv
• cukorbetegség
• rákkeltő
• méhnyakrák
• mellrák
• paleolit táplálkozás
• d-vitamin
• inzulinrezisztencia
• Életmód