Rákellenes, tisztítja a beleket, és okosabb leszel tőle

Egy csipet elég belőle naponta

Szórhatod levesbe, rakhatod húsokra, használhatod az olaját is.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha a bazsalikom a király a gyógynövények között, a rozmaring méltán lehet a királynő. A régi rómaiak isteni doktorként ünnepelték, nem véletlenül, gyógyereje ugyanis még mai szemmel is csodákra képes.

Az ókorban is elismerték és használták

Az ókori görögök az istenek fűszerének tartották. Szerintük frissíti a memóriát, és elűzi a rosszkedvet, ezt bizonyítja, hogy az athéni iskolákban a tudósjelöltek rozmaringkoszorúval a fejükön jártak-keltek. Hitték, hogy a növény mágikus ereje könnyebbé teszi a tudományok befogadását.

Rozmaringot használtak ételeik ízesítésére, és benne látták a fiatalság titkát is. Hitték, ha egy kis szelencében állandóan maguknál hordanak rozmaringleveleket, és rendszeresen szagolgatják, örökre ragyogó ifjak maradnak.

De rozmaringgal áldoztak isteneiknek is, és halottaikat is úgy bocsátották útjukra, hogy egy-egy apró rozmaringágat tettek a kezükbe, hogy távol tartsák tőlük a rossz szellemeket.

Az olaja és kivonata is gyógyír

Archigenészt, az 1. évszázadban élt szíriai születésű görög orvost, aki Traianus idején Rómában praktizált, a legjobb orvosok között tartották számon. Rendszeresen használta a rozmaringolajat gyulladáscsökkentőként reumatikus bántalmak ellen.

A kínai hagyományos medicina több mint négyezer éve is a rozmaringban lévő illóolajjal erősítette a memóriát, illetve fokozta az agy működését. Paracelsus a 16. században rozmaringkivonattal gyógyította a szemet, a szív és a máj rendellenességeit, és hitte, hogy a fejfájást rövid idő alatt megszünteti a rozmaringból készült tea.

Erejét ma sem vitatják

A rozmaring gyógyerejét évezredek óta számon tartja nemcsak a népi hiedelem, de szinte minden állam gyógyszerkönyvében szerepel ez az örökzöld, erős illatú, kesernyés ízű gyógynövény. A konyhai fűszerként népszerű rozmaring amellett, hogy kitűnő ízt ad az ételnek, a mai napig elismert természeti kincs.

Magas vas-, kalcium-, kálium-, A-, B-, valamint E-vitamin-tartalma a benne lévő antioxidánsok révén csodákra képes. Fokozza a vérkeringést, javítja az agy vérellátását, erősíti a hajszálereket és a szervezet ellenálló képességét. Gátolja a bőr öregedését és ráncosodását, kiváló méregtelenítő, bél-, máj- és vesetisztító.

Így készíts álompárnát otthon! Képeken 7 gyógynövény, ami kell hozzá

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az évezredek óta kedvelt gyógynövény napjainkban reményt adhat azoknak is, akiknek a látása veszélyben van. Kutatások bizonyítják, hogy a rozmaringban lévő karnozolsav gyógyír a szemnek, ugyanis igen erős antioxidáns, amely elpusztítja a szervezetben képződő szabad gyököket, és ezáltal megakadályozhatja bizonyos betegségek, többek között a rákos daganatok kialakulását.

A népi folklórban is jelentősége van

A rozmaringnak olyan illata van, amelyet nehéz elfelejteni, talán éppen ezért kapcsolódik hozzá számos hagyomány is. Egyes országokban a hűség szimbóluma, míg máshol a túlvilágra indulók kísérője.

A népi tradíciók szerint a rozmaring boldogságot ad, megnyitja az eget, bölcsességet hoz, ösztönöz a célok elérésére, és növeli az akaraterőt. Ezért is érdemes belőle fogyasztani, még ha csak egy csipetnyit is naponta.

Cikkünk Eszterhai Katalin - Akaratunk gyógyereje című könyve alapján készült.

Ha  kézbe veszed ezt a könyvet, egy varázsszőnyegen találod magadat, és az írónővel együtt utazol azon a felderítő, kacskaringós érzelmi úton, mely neki reményt adott és ad a gyógyulásra. A könyv nem egy főzzünk okosan receptkönyv, hanem személyes élményekkel, történelmi tényekkel, napjaink kutatási eredményeivel, népi hiedelmekkel ízesített sok-sok ételmese. Olyan ételek, fűszerek, italok, gombák, zöldségek, gyümölcsök a főszereplők, amelyek valamilyen formában hozzájárulhatnak a látás javításához, a szem gyógyulásához, erősítik szervezet ellenálló képességét a betegségekkel szemben, és kifényesítik nemcsak a tekintetet, de a lelket is.

Kiadja az Alexandra Kiadó.
A könyv ára 5099 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ezt is szeretjük