
Puffadás is jelezheti a nőgyógyászati daganatot: 8 tünet, amiről muszáj értesíteni az orvost
Minél korábban felismerik a problémát, annál nagyobb eséllyel gyógyítható.


A nőgyógyászati daganatokról sokaknak csak a méhnyakrák jut eszébe, valójában viszont többféle ráktípus tartozik ide. Kialakulhat az elváltozás a méhtestben, a petefészekben, a hüvelyben és a szeméremtesten is.
Minél hamarabb diagnosztizálják a problémát, annál jobbak az érintettek kilátásai a jövőre nézve. Így bár otthoni körülmények között természetesen nem lehet megállapítani a betegséget, a gyanús jelekkel jobb egyből orvoshoz fordulni. Sajnos jellemző tendencia, hogy sokan a szűrővizsgálatokra sem járnak el, a kínosnak vagy súlytalannak vélt panaszaikkal pedig inkább egyedül próbálnak megbirkózni.
Nőgyógyászati daganatok tünetei
A méhnyakrák, a méhtestrák és a petefészekrák a szakemberek szerint több nőt érint, mint azt az emberek általában gondolnák. A betegségek közül az egyik leggyakoribb a méhnyakrák, ami a szűréssel akár meg is előzhető, illetve már korai stádiumban felismerhető, és jól kezelhető. A nőgyógyászati daganatokra is igaz, hogy a tünetek gyakran későn jelentkeznek, és könnyebb a rákmegelőző elváltozást kezelni, mint egy előrehaladottabb problémát.

A cél mindenképp az, hogy még a panaszok előtt kiderüljön, hogy valami nincs rendben, ugyanakkor a nőknek a saját testük jelzéseire is figyelniük kell, szokatlan jelenséget észlelve pedig mielőbb segítséget kell kérniük. Ehhez szükség van a saját ciklus megismerésére, a hónapról hónapra fiziológiásan zajló folyamatok tudatosítására is. A következő tünetek nem csak daganatos elváltozást jelezhetnek, ám mindenképp ajánlott orvoshoz fordulni velük:
- rendellenes vérzés,
- szokatlan folyás, hüvelyváladék,
- kismedencei, alhasi fájdalom,
- állandó puffadás, teltségérzet,
- gyakori vizeletürítés,
- nem múló viszketés,
- látható elváltozások a bőrön,
- csomók, duzzanatok.
A méhnyakrák tünetei
A méhnyakrák kialakulása az évenkénti szűrővizsgálattal jó eséllyel megelőzhető. A korai stádiumban jellemzően nem jár tünetekkel, később a rendellenes vérzés hívhatja fel rá a figyelmet többek között. Ez jelentkezhet szexuális együttlét után, két menstruáció között, illetve menopauza után is. Előfordulhat kóros hüvelyváladék, ami véres és kellemetlen szagú lehet. Alhasi, kismedencei fájdalom is felléphet a szexuális együttlét során. A méhnyakrák pontos okai nem ismertek, de a HPV-vírus komoly szerepet játszhat a kialakulásában. A rizikótényezők között szerepel a legyengült immunrendszer, a szexuális partnerek gyakori cseréje, a nemi úton terjedő betegségek, valamint a dohányzás is.
A petefészekrák tünetei
A petefészekrák felismerése sokszor nehézségekbe ütközik, gyakran akkor diagnosztizálják, amikor már elterjedt. Eleinte többnyire tünetszegény az állapot, a későbbiekben változatos panaszokat okozhat. A betegek állandó puffadást, teltségérzetet tapasztalhatnak, változás állhat be az emésztésükben, például székrekedés nehezítheti a mindennapjaikat.

A vizeletürítés gyakoribbá válhat, és sokan szenvednek állandó hasi, kismedencei fájdalomtól. A petefészekrák bármelyik életkorban előfordulhat, ám 50-60 éves kor környékén nagyobb az esélye. A menstruáció korai kezdete, a menopauza kései jelentkezése növelheti a kialakulásának valószínűségét.
A szeméremtestrák tünetei
A szeméremtestrák a női nemi szerv külső felszínén, a szeméremajkak környékén alakul ki. Nem gyakori megbetegedés, és a legtöbbször hatvan év felett diagnosztizálják. Jellemző tünet a nem múló viszketés, a fájdalom és az érzékenység, a bőr látható elváltozása, elszíneződése, megvastagodása, dudor vagy seb megjelenése.
A méhtestrák tünetei
A méhtestrák a méh nyálkahártyájából, az endometriumból indul ki. Legfőbb - és általában már a korai stádiumban jelentkező - tünete a rendellenes, menopauza utáni, illetve két menstruáció közötti vérzés, ennek köszönhetően gyakran viszonylag hamar észreveszik, és ilyenkor a túlélési esélyek nagyon jók. A betegség előfordulásának valószínűségét növeli a hormonháztartás egyensúlyának felborulása, az ösztrogéntúlsúllyal járó kórképek, az ovuláció hiánya, a policisztás ovárium szindróma, az elhízás és az idősebb életkor is.
Hüvelyrák
A hüvelyrák ritka megbetegedés, ami eleinte sokszor semmilyen tünetet nem okoz. Később menstruáción kívüli vérzés, hüvelyi folyás, gyakori, esetleg fájdalmas vizeletürítés, kismedencei, alhasi fájdalom, székrekedés, valamint a hüvelyben megjelenő duzzanat, dudor utalhat rá. Az elváltozást többnyire hatvanéves kor felett diagnosztizálják, gyakorisága a kor előrehaladtával megnő.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
A nőgyógyászati eredetű daganatok korai felismerésében, megelőzésében a rendszeres vizsgálatok játszanak a legfontosabb szerepet. Minél korábban sor kerül a diagnózisra, annál nagyobb valószínűséggel gyógyítható a betegség.
Hormonproblémák látható jelei
Az endokrin problémák a betegek mindennapjait erőteljesen befolyásolják, a látható elváltozások mellett az érintetteknek gyakran hangulatingadozással, levertséggel és fáradtsággal kell megküzdeniük, ez pedig nehezítheti a helytállást az élet minden területén.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- műtét
- méhsüllyedés