Köhögéscsillapítóként és fájdalom ellen is bevetették a múmiákat: évszázadokon át volt divatban a bizarr por

A gyógyítás nagy múltú történetében, az emberi szervezet működésének megértésében különösebbnél különösebb fejezetek követték egymást. Akadtak korok, amikor már az is sikernek számított, ha a beteg nem halt bele a gyógykezelésbe, ha véletlenül még jobban is lett, az már szinte csak a valójában nem is remélt, csodaszámba menő ráadás volt.

Mai szemmel nézve a régi korok gyógyítóinak próbálkozásai, kísérletei hol viccesnek, hol megbotránkoztatónak, hol egyenesen gyomorforgatónak tűnnek. Utóbbi kategóriába sorolható a múmiák porrá őrölésének gyakorlata, amit bármennyire megdöbbentő is, de nemcsak festékekhez kevertek, hanem gyógyászati célokra is alkalmaztak évszázadokon át.

Eredetileg nem a holttestekkel volt kapcsolatban

Az elhunytak testrészeinek már nagyon korán gyógyító erőket tulajdonítottak, például az időszámítás szerinti 2. században élő görög származású római orvos, filozófus Galénosz felvetette az égetett emberi csontok epilepsziára és ízületi bajokra gyakorolt jótékony hatását. A svájci polihisztor Paracelsus (1493-1541) pedig a betegségek kezelésével kapcsolatban számolt be a múmia, valamint az emberi vér, zsír, csontvelő és koponya erejéről. A 12. és a 17. század között Európa-szerte bevetették a múmiákból származó porokat a gyógyításban. Azonban ez nagyrészt félrefordítások és félreértelmezések sorozatának köszönhető.

A múmia több különböző anyagra is utalt, a perzsa mūm, majd mūmiyā szó eredetileg egy ásványi anyagot, természetes bitument, kátrányt jelölt, amit a hagyományos orvoslásban használtak már az ókortól kezdődően. Az első században élő idősebb Plinius Naturalis Historia című munkája szerint ez alkalmas a köszvény, a lepra és a külső sérülések gyógyítására. Arab és görög források is említik a természetes bitumen áldásos tulajdonságait. A 12. századra a szó jelentése fokozatosan megváltozott, latinra mumiaként fordították, és összekapcsolták az egyiptomi múmiák balzsamozásához használt szerrel, valamint a holttestek bomlásakor keletkező anyagokkal. A természetes bitument, amelynek legfőbb lelőhelye a Holt-tenger volt, a kereskedők egyfajta csodaszerként árusították, és a keresztes hadjáratok idején Európába is jutott belőle.

Sebgyógyításra, fájdalom és köhögés ellen

Az egyiptomi múmiák felé a félrefordításon túl úgy terelődött a figyelem, hogy a kínálat nem tudta lekövetni az egyre növekvő keresletet. Elterjedt, hogy az anyag a bebalzsamozott múmiák testéből származik, a középkori gondolkodók pedig folyamatosan bővítették a jelentését és a lehetséges felhasználási területeit. Zúzódásokra, sebekre ajánlották, a 18. századból maradt fenn feljegyzés, ami vérhígításra, fájdalom- és köhögéscsillapításra, valamint gyulladáscsökkentésre találta hasznosnak.

Az egyiptomi sírok feltárása és a múmiákkal való kereskedés jövedelmező üzletet jelentett, hiába helytelenítették sokan már az 1500-as években, és hiába próbáltak többen is rávilágítani a torzító jelentésváltozásra. A 16. században betiltották az egyiptomi múmiák exportálását, így még az is megesett, hogy hamisított múmiát állítottak elő kivégzettek holttestéből. A 18. századra már egyre nőtt a porral kapcsolatos szakmai kétely, a népszerűsége alábbhagyott, majd lassan kikopott az orvosi kannibalizmus gyakorlata. A festészetben a múmiabarna pigment alapanyagaként viszont még a 20. században is használták.

Halálos idegméreg volt a középkori nők kedvelt szépítőszere

A nadragulya mérsékelt övezetünk egyik legmérgezőbb évelő vadnövénye, a középkorban állítólag mégis nagy népszerűségnek örvendett a nők körében. Atropintartalma révén ugyanis csábító pupillákat varázsolt, noha végzetes következményekkel is járhatott használata.

(Borító- és ajánlókép forrása: Getty Images Hungary. Képek forrása: Wikipédia/Bullenwächter, Félix Bonfils.)

• múmia
• érdekesség
• bizarr
• orvoslás
• Életmód