Félmillió európai hal bele évente! Nem a cigi, és nem is az alkohol

Gondolnád, hogy több mint 80 milliárd euróba kerül az európai gazdaságnak az ilyen életmód?

Mindenki tisztában van azzal, hogy az egészségtelen táplálkozás, valamint az olyan káros szenvedélyek, mint a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás, komoly egészségkárosító hatással bírnak.

Az már jóval kevesebb ember számára világos, hogy az inaktív életmód is hasonló veszélyeket rejthet magában: nemcsak mozgásszervi panaszokat okoz, hanem az egész szervezet működésére negatív hatással van.

Félmillió európai hal bele évente!

Egy, az angol Centre for Economics and Business Research által közzétett tanulmány rávilágít, hogy minden negyedik európai felnőtt fizikailag inaktív, illetve évente félmillió európai hal bele a mozgásszegény életmódba. A mozgáshiány ugyanis szoros összefüggésben áll olyan betegségek kialakulásával, mint a keringési rendszert érintő problémák, a kettes típusú cukorbetegség, illetve az emlő- és a vastagbélrák.

Veszélyesebb, mint dohányzás, drágább, mint a rák

A kutatás szerint az inaktív életmód nagyobb egészségügyi kockázatot jelent, mint a dohányzás. Ha pedig összevetjük a fizikai inaktivitás egészségügyi költségeit a rák elleni gyógyszereket fedező kiadásokkal, azt mondhatjuk, hogy a mozgásszegény életmód káros következményei mintegy 5 milliárddal több euróba - több mint 80 milliárdba - kerülnek az európai gazdaságnak.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A WHO ajánlása

Az Egészségügyi Világszervezet heti legalább két óra sportot javasol, ami napokra lebontva mindössze 20 percet jelent. Már így is jelentősen csökkenheted az egészségügyi kockázatokat, ráadásul ennyi mozgás viszonylag egyszerűen bele is sűríthető a napodba: például egy tízperces reggeli jóga,
délután megteheted, hogy egy megállóval előbb szállsz le a buszról, és sétálsz hazáig, lift helyett pedig a lépcsőt választod.

Reggeli jóga: 10 perc a harmonikus napindításért

Nézegess képeket!

Elolvasom

Persze ez csak a kezdet: ha sikerült egy kicsivel több mozgást vinned a hétköznapjaidba, ne állj meg itt, válassz magadnak valamilyen szimpatikus mozgásformát, amelyet legalább heti rendszerességgel végezhetsz. Mindegy, hogy jógára, pilatesre, aerobikra, úszásra, tornatermi edzésre vagy éppen kocogásra esik a választásod, a lényeg, hogy örömmel csináld.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük