Ez a tabletta lenne az örök élet kulcsa? A kutatókat is meglepte a következő eredmény

Cukorbetegség kezelésére használták, de másra is jó.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hazánkban évi 32-33 ezer ember hal meg rosszindulatú daganatos betegség következtében, és több mint 60 ezer ember életét oltják ki szív- és érrendszeri megbetegedések.

Tudjuk, hogy mindez nagyrészt megelőzhető volna egészségesebb táplálkozással, illetve rendszeres mozgással, ám a legtöbben ezt nem teszik meg. Szakértők szerint egy, a cukorbetegség kezelésére szolgáló készítmény is segíthet a két halálos betegség elkerülésében.

Metformin - három súlyos betegség ellen is véd?

A metformin nevű tabletta működésének lényege, hogy növeli az inzulinérzékenységet, és leállítja a májban a cukorszintézist. Az inzulinproblémákkal, illetve diabétesszel küldők esetében ez segíti az állapot javulását. Ugyanakkor, mivel a rák is cukron él, kiéhezteti a rosszindulatú, túlburjánzásnak indult sejteket. Erről Szendi Gáborral készült korábbi interjúnkban is olvashatsz.

A metformin olyan molekuláktól szabadítja meg a testet, amelyek a szervezet számára leépítő jellegűek, ily módon lassítja az öregedést, akadályozza a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását - ez korábban a kutatóknak is meglepetést okozott.

A szakemberek jelenleg azon dolgoznak, hogy az Amerikai Gyógyszerügyi Hatóság - FDA - számára is világossá tegyék a gyógyszer öregedést lassító hatását - írja a Nature magazin.

Életelixír ingyen

Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy mostantól elég lesz egy pirula az örök élethez. Sokkal természetesebb megoldás a hosszú élethez a rendszeres testmozgás. Lapozd át az alábbi képeket!

Életelixír ingyen, 10 perc alatt: napüdvözlet lépésről lépésre

Nézegess képeket!

Elolvasom

Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?

Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. február 19. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük