Hogyan görcsölsz a menzesz alatt? 3 tünetegyüttes, amivel rögtön fordulj orvoshoz
A menstruációs görcsök mögött komoly betegség is húzódhat.
A fájdalom és a kellemetlen, görcsös érzések sok nő életét keserítik meg havi egyszer néhány napra. Bár a legtöbben erre csak legyintenek, hiszen bizonyos mértékig normálisak a jelentkező tünetek, a rendszeres és erős fájdalom mögött betegségek is állhatnak - ezt pedig nem érdemes félvállról venni.
A menstruációs görcsök a nők nagyjából 50%-át érintik, jelentkezhetnek hirtelen fellépő, apróbb görcsök formájában, de sokan folyamatos, ám kevésbé intenzív fájdalomról számolnak be. Számos nő életében a kamaszkor elhagyásával enyhülnek a tünetek, illetve át is alakulhat a fájdalom: az intenzív görcsök inkább tompa, alig érzékelhető feszüléssé változnak át.
Rendkívül erős fájdalom jelentkezhet azoknál, akiknek a menstruációja bővebb vérveszteséggel jár, illetve akár a női szervekben jelen lévő gyulladásokra is utalhat az intenzív görcs.
Mióma a háttérben
A mióma egy meglehetősen gyakori betegség, mely a méhizomzat jóindulatú daganata. Ebben az esetben a görcsök mellett jelző tünet lehet a közti vérzés, a puffadás és a menzesztől független alhasi fájdalom. Rendszerint nem válik rosszindulatúvá, méretétől függően viszont különböző mértékű panaszokat, így vérzészavart, alhasi fájdalmat vagy akár meddőséget is okozhat.
Gyakran műtét jelent megoldást a problémára, de kisebb mióma esetén elegendő lehet a megfigyelés és a gyógyszeres kezelés is. A javasolt terápia több tényezőtől is függ.
Fájdalmas endometriózis
A feltűnően erős menstruációs fájdalmak okozója az endometriózis is lehet. Ebben az esetben a méh belső szövete a méh üregén kívül is megjelenik, és azonosan viselkedik. A menstruációs időszakban tehát ugyanúgy megduzzad, kilökődni azonban nem tud, így beágyazódik más szövetekbe.
Ez a szervek közt rostos összenövéseket is okozhat, ami igen erős fájdalommal jár. A görcsök ez esetben már a menstruáció előtt jelentkeznek, illetve a görcsös, erős fájdalmakat hányás is kísérheti.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Helyi fájdalmak
Az alapvetően szinte észrevétlen, rejtett gyulladások tünetei a menzesz időszaka alatt felerősödhetnek, és hirtelen jelentkező, éles fájdalommal üzenhetnek jelenlétükről.
A fájdalom a petevezetékek gyulladása esetén az enyhébbtől a súlyosabbig, hevesebbig is terjedhet. Ami közös jellemző, hogy helyi szinten érezhető a fájdalom, és általában rövidebb ideig tart. Ez a legtöbb esetben nemcsak a menzesz idején jelentkezik, akkor viszont felerősödik.
A 10 legerősebb görcsoldó gyógynövény, amit minden nőnek ismernie kell: ezeket idd fájdalmas menstruációra
Nézegess képeket!
Elolvasom(Fotók: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- magnézium
- ásványi anyag