Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés után - A kutatók szerint ez növeli leginkább a kockázatát

Nagyon fontos az utókezelés és az önvizsgálat is.

Mellrák kiújulása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mellrák visszatérésének kockázata azoknál a pácienseknél a legnagyobb, akiknek nagy tumoruk volt, és a rák átterjedt a nyirokcsomókra is - írták kutatók a New England Journal of Medicine folyóirat aktuális számában publikált tanulmányukban.

A kutatók 63 ezer nő kórtörténetét követték húsz éven át. Minden páciens a mellrák leggyakoribb formájában szenvedett. A kórnak ez a típusa a fokozott ösztrogénhormon-termeléssel mutat kapcsolatot, mert a hormon serkentő hatással van a rákos sejtek növekedésére és szaporodására.

A nyirokcsomókkal van összefüggésben

A vizsgálatban részt vevő páciensek mindegyike olyan kezelést kapott, mely blokkolta az ösztrogén hatását, valamint elzárta a hormonutánpótlást. Bár ötévi kezelés után eltűnt a mellrák, a következő 15 év elteltével számos páciens tapasztalta, hogy a rák egész testében elterjedt. Azoknál a nőknél, akiknek kisebb tumoruk volt, és a rák nem érte el a nyirokcsomókat, 10% volt a kockázata annak, hogy 15 év után felbukkan, és tovább terjed a daganatos betegség.

Hosszabb terápiára lenne szükség

Hongchao Pan, a kutatás vezetője, az Oxfordi Egyetem tudósa szerint figyelemre méltó, hogy a mellrák ilyen sokáig képes alvó állapotban maradni, majd hosszú évek után újra terjedni. A kockázat nagysága szoros kapcsolatban áll az eredeti daganat méretével, valamint azzal, hogy a rák átterjedt-e a nyirokcsomókra. A BBC News által ismertetett tanulmány szerint a rák visszatérésének megakadályozására tíz évig kellene alkalmazni a terápiát.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A hormonkezelés drasztikus tud lenni

Ugyanakkor a hormonkezelés olyan mellékhatásokkal jár, melyek befolyásolják a páciens életminőségét. Ilyenek a klimaxra jellemző tünetek, a csontritkulás, az ízületi fájdalmak és a csuklótáji alagútszindróma, melyek miatt sokan abbahagyják a tabletták szedését. Fontos, hogy a betegségből meggyógyult nők folyamatosan figyeljék állapotukat, és, ha a legkisebb jelét is tapasztalják állapotuk romlásának, feltétlenül forduljanak szakemberhez.

Ezt is szeretjük