Valóban hatékony a HPV elleni oltás? 60 millió emberre kiterjedő kutatás adott most választ

A méhnyakrák a negyedik leggyakrabban előforduló daganatos betegség a nőknél, évente több mint 310 ezer nő hal bele.

cover-oltás-ok
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Brit és kanadai tudósok minden idők legátfogóbb tanulmányában mutatták ki, hogy a méhnyakrák szinte valamennyi típusát előidéző vírus ellen tíz éve megjelent oltóanyag nagyon hatékony az ilyen fertőzések megelőzésében.

A The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók a fejlett országokban 60 millió emberre kiterjedő 65 korábbi tanulmány eredményeit elemezték, és meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy az oltás jól működik a méhnyakrák megelőzésében, és egy évtizeden belül jelentősen csökkenteni fogja az ilyen betegségeket.

Csökken a méhnyakrák előfordulása

A kutatók összevetették az oltás megjelenése előtti és a fejlett országokban az oltási programok elindítása után nyolc évvel kimutatott adatokat a méhnyakrákot, a nemi szervi szemölcsök megjelenését és a rákot megelőző állapotban lévő sejtnövekedést illetően.

Azt találták, hogy a HPV 16-os és 18-as típusának előfordulása a lányok 15-19 éves korosztályában 83%-kal csökkent, a 20-24 éves korosztályban 66%-kal. A nemi szervi szemölcsök előfordulása ugyanezen korosztályokban 67, valamint 54%-kal csökkent.

ajanlo-oltás-ok

A rákot megelőző állapotban lévő sejtnövekedés eseteinek száma 51%-kal csökkent a 15-19, és 31%-kal a 20-24 évesek esetében - olvasható a The Lancet honlapján.

A kutatók azt is kimutatták, hogy azokra is előnyös hatással van a vakcina, akiket nem oltottak be. A 15-19 éves fiúk esetében is mintegy 50%-kal csökkent a nemi szervi szemölcsök megjelenése, és a 30 fölötti nőknél is jelentős arányban. A csökkenés azokban az országokban volt jelentősebb, ahol szélesebb korcsoportokat oltottak be, valamint, ahol többen kapták meg az oltást.

- Látjuk a csökkenést a HPV-törzsek és a méhnyak megbetegedéseinek megjelenésében, így minden jel arra utal, hogy a méhnyakrák előfordulása is csökkenni fog - idézte David Meshert, az angol közegészségügyi intézet vezető kutatóját a BBC News.

A cikk az ajánló után folytatódik

Marc Brisson, a kanadai Laval Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy tíz éven belül látni fogjuk a csökkenést a húsz-harminc éves nők korosztályában. Lehetségesnek nevezte a méhnyakrák megszüntetését - ami azt jelenti, hogy százezer emberre kevesebb mint négy eset jut -, ha jelentősen nő a beoltottak köre, és az fenntartható marad.

Évente több mint 310 ezer nő hal bele

A HPV rendkívül elterjedt kórokozó, mely rendellenes sejtosztódást, sejtburjánzást okozhat a szervezet laphámfelületein, a kézen-lábon, a hangszalagon, a szájüregben és a nemi szerveken.
Az Egészségügyi Világszervezet által februárban közzétett adatok szerint mintegy 570 ezer új méhnyakrákos esetet diagnosztizáltak 2018-ban világszerte, ez a negyedik leggyakrabban előforduló daganatos betegség a nőknél. Évente több mint 310 ezer nő hal bele, többségük a szegényebb országokban, ahol az immunizálási program még alig létezik.

Magyarországon két oltóanyagot alkalmaznak, melyeket a HPV néhány típusa ellen fejlesztettek ki, ezek védelmet nyújtanak a humán papilloma vírus összesen kilenc típusával első alkalommal történő fertőzés ellen. Az oltások a vírussal már fertőzöttek számára nem nyújtanak semmilyen védelmet.

Hogy néz ki a méhnyak?

A következő képeken különböző nők méhnyaka látható - menstruáció idején, szülést követően vagy HPV-fertőzéskor.

10 kép a méhnyakról, amit minden nőnek látnia kellene

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük