A fejed vagy a gerinced fáj? A reumatológus elmondja, mi áll a háttérben
Dr. Zsiska Beátát kérdeztük az izomműködést érintő problémáról.
20-25 éves korodig úgy hiheted, sérthetetlen vagy. Harminc éves kor körül azonban a fokozott terhelés, a mozgásszegény életvitel, az ülő életmód következtében szép lassan kimerülnek a tartalékok, előjönnek a különféle fájdalmak, mozgásszervi panaszok.

Hogy bizonyos problémák, például a fejfájás és a gerincfájdalom hátterében ugyanaz a probléma, a megrövidült izmok állhatnak, arra kevesen gondolnak. Hogy mit tehetsz ez ellen, arról Dr. Zsiska Beáta reumatológust kérdeztük.
Rövidülésre hajlamos izmok
- Ezeknek az izmoknak a feladata a felegyenesedett test tartása. Nagyrészt lassú, vörös rostokból állnak, így hosszan tartó munkavégzésre képesek, és lassan fáradnak el. Nagyobb a nyugalmi tónusuk, lassabb a reakcióidejük, de gyors a regenerációjuk. Edzésük fontos, a hosszú távú egészséges működés és sérülések kivédése érdekében pedig elengedhetetlen alapos nyújtásuk sportolás végén. A test számos részén találhatóak ilyen izmok, többek között az alábbi területen.
A törzs és a gerinc területén
- Fejbiccentő izom.
- Kis- és nagy mellizom.
- Négyszög alakú ágyéki izom - mélyen a derék területén.
- Gerincmerevítő/feszítő izmok - a derék és a nyak területén.
- Csuklyásizom - trapézizom felső része a nyak és a vállöv területén.
Mitől rövidülnek meg ezek az izmok?
A stressz, a mozgás hiánya, az életkor előrehaladása, a várandósság, a nem ergonomikusan kialakított irodai eszközök - például magasan vagy alacsonyan elhelyezett monitor, nem jól beállított asztal -, a helytelen testtartás ezeket a tüneteket tovább rontja, vagy kialakulásukat felgyorsítja. Dr. Zsiska Beáta korábbi cikkünkben elmondta, hogyan ülhetsz helyesen a monitor előtt.
A megrövidült izmok következménye
Porckorongsérv, gerincfájdalom
A megrövidült izmok hatására a nyak és derék területén fokozódhat a görbület, minek eredményeképpen megnő a porckorongokat érő nyomás. Ezzel romlik az adott terület keringése, tápanyagellátása, így hosszútávon romlik a porckorongok rugalmassága, azok könnyebben sérülnek, előboltosulnak, idővel porckorongsérv alakulhat ki.
A Lactofeel a leggyakoribb hüvelyfertőzés, a bakteriális vaginózis kezelésére használható hüvelygél, amely tejsavat és glikogént tartalmaz. Visszaállítja a hüvely természetes pH-szintjét és elősegíti a normál baktériumflóra kialakítását. A Lactofeel hüvelygél várandósság és szoptatás alatt is alkalmazható, biztonságossága és hatásossága klinikai vizsgálatok által igazolt. Promóció
Kellemes megoldás egy kellemetlen problémára
Becsípődések, csökkenő mozgástartomány
Gyakori lehet önmagában az adott terület időszakos, majd későbbiekben állandó fájdalma. Ilyenkor hallhatod a mozgásoknál a kisízületek apró ropogását is. Sűrűbbé válhatnak a becsípődések és az ebből fakadó fájdalmak. Csökken a gerinc mozgástartománya: például állásból nyújtott lábbal előrehajolva nem éred el kezeddel a talajt - bár ebben nemcsak a törzs, de a vádli és hátsó combizmok rövidült állapota is benne lehet.
Fejfájás, fülzúgás
Fontos információ lehet még, hogy a kötött nyakizmok nemcsak nyaki fájdalmat, nyaki sérvet vagy karba sugárzó fájdalmat okozhatnak, hanem igen erős fejfájást és tartósan fennálló fülzúgást is, ami csak ezeknek az izmoknak a kilazításával szüntethető meg.
Így javíts a helyzeten!
Mozgással
Elengedhetetlen a rendszeres mozgás - legalább heti egy-két alkalommal egy óra! Ha nincs sportmúltad, vagy valami miatt nem megfelelő a testtudatod, akkor a doktornő javaslata szerint javasolt az egyéni gyógytorna a test megismerésére.

- Ezzel kivédhető a rossz mozgásminták rögzülése, korrigálhatók a már jelenlévő rossz mozgásminták. Tudatosabb testismerettel elkerülhetőek a későbbi túlerőltetések, sérülések. Ha heti 1x1 órás gyógytorna - amit otthoni gyakorlás egészít ki - eredményeképpen pár hónap múlva kialakul a megfelelő testtudat, akkor érdemes csoportos órára menni, illetve egyéni mozgást végezni. Általánosságban nagyon jónak tartja a jóga egyes változatait, a Pilates-t, a core tornákat, a gerinctornákat, az úszást - főként a hát- és a gyorsúszást. Kevésbé jók az izoláltan csak egy-egy izmot mozgató súlyzós edzések. Fontos, hogy edzés végén időt szánj az izmok nyújtására!
Ügyelj a testtartásra sport közben is!
Nemcsak ülőmunka közben érdemes figyelni a testtartásra, de a sport közben is lényeges. Kattints az alábbi videóra, és hallgasd meg a személyi edző véleményét!
És masszázzsal
A masszázs hasznos segítség lehet váll- és hátpanaszok esetén, ám nem elég csak hason fekve a hátat és a vállövet masszírozni, mert azok kialakulásában és fenntartásában a mellizmok is fontos szerepet játszhatnak. Lényeges, hogy a szakember háton fekve is megfelelően átmasszírozza és kilazítsa ezeket az izmokat - a nyakizmokkal együtt.
- Mivel a kötött izmokat és izompólyákat fel kell törni, a masszázs normális velejárója az első pár alkalommal a fájdalom és a panaszok fokozódása. A megfelelő technika és rendszeresség az első pár hét után azonban meghozza az eredményét, és a masszázs egyre kellemesebb és valóban lazító jellegű lesz - magyarázza Dr. Zsiska Beáta.
OLVASD EL EZT IS!
- megelőzés
- ízületi probléma
Gördülő talpú cipők: mégsem jó a hátfájás elleni lábbeli?
- reggel
- hát- és derékfájás
Ezért fájhat a derék reggel! A reumatológus elmondja
- fülzúgás
- tünetek és betegségek
















