Alzheimer-kór vagy másféle demencia? Ezek a legfőbb különbségek

Nemcsak az Alzheimer-kór károsíthatja az agyi folyamatokat.

Demencia típusai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A legtöbb demenciával élő idős ember úgy tudja, hogy betegsége az Alzheimer-kór névre hallgat. Ugyanakkor a szakértők szerint nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy az agyat érintő számos más betegség is károsítja a gondolkodási, emlékezeti és döntési folyamatokat.

Ilyen lehet a stroke, a Parkinson-kór egy bizonyos formája, valamint egy olyan agyi betegség is, melyben az érzelmeket és a viselkedést szabályozó agyterületek sérülnek. Dr. Julie Schneider neurológusprofesszor szerint a gondolkodási funkciók romlása mögött sok tényező állhat, ráadásul a legtöbb betegnél egyszerre áll fenn több, az agyat érintő állapot is. Ezek legtöbbje ugyan vissza nem fordítható, ám lényeges, hogy a családok a megfelelő diagnózis fényében kezdhessék el tervezni a jövőt.

Lewy-testes demencia

A szakértő hozzátette, hogy az 1980-as, '90-es években, mikor ő folytatta tanulmányait, még úgy tudták, hogy a demenciát az Alzheimer-kór okozza kizárólag. Manapság azonban a számadatok arra mutatnak, hogy a demens páciensek 20-40%-ánál valamilyen más betegség okozza a szellemi hanyatlást. 

A statisztikák szerint a nem Alzheimer-kórból származó demenciák 10-10%-át teszi ki a vaszkuláris eredetű demencia, a Lewy-testes betegség, illetve a frontotemporális demencia. Dr. Schneider szerint az Alzheimer-kórra nagyon fontos odafigyelni, azonban a többi demenciatípusra is ugyanúgy jó, ha kellő fény vetül. 

Mi okozza a betegséget?

Az Alzheimer-kórban fehérjelerakódások és csomók mutathatók ki az agyban. A Lewy-testes demenciát viszont egészen más okozza: a Lewy-testeknek nevezett aggregátumokat először Parkinson-kóros emberek agyában fedezték fel.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A két betegség a tünetekben és a betegek előtt álló kihívásokban is eltér egymástól. A Lewy-testes demenciával élők állapota általában rohamosabban hanyatlik, problémáik pedig a mozgás terén, esésekben, járási nehézségekben, valamint alvási problémákban és hallucinációkban jelentkeznek. Ezen tünetek jó része megfelelő kezelésekkel karbantartható.

Frontotemporális demencia

A frontotemporális demencia egy másik, eltérő tünetekkel jelentkező betegségcsoport. Sok beteg különösnek mutatkozik, ám elképzelhető, hogy a szellemi hanyatlás kevésbé jelentkezik náluk. Gyakori, hogy a frontotemporális demenciában szenvedő betegek viselkedése társadalmilag kevésbé elfogadható, rossz döntéseket hoznak, vagy érzéketlenné válnak mások iránt. Ha a hozzátartozók nem tudják, hogy mitől viselkedik így szerettük, az egészen tragikus félreértésekre adhat okot.

Stroke

A stroke egy jól megelőzhető, mégis gyakran demenciához vezető állapot. A köznyelvben gyakran szélütésnek nevezett agyi eseményt elszenvedő betegek egyharmadánál alakul ki demencia, épp emiatt kiemelkedően fontos odafigyelni az agy egészségére. Akiknek már volt stroke-juk, azok is sokat tehetnek azért, hogy ne forduljon elő másodjára is: a vérnyomás kontrollálása és a vérhígító készítmények különösen hatékonyak ezekben az esetekben.

A világ legegészségesebb országai

A lista első helyére 92,8 ponttal Spanyolország került a tavalyihoz képest öt helyet javítva, és letaszítva a dobogó felső fokáról a tavaly vezető Olaszországot. A mediterrán országokban tehát nemcsak hosszabb élettartam várható, de a környezeti hatások is kedvezőbbek, az életmódbeli kockázatok alacsonyabbak, és a mentális betegségek is kevésbé fenyegetik őket.

Magyarország a listán a nem túl előkelő 48. helyre került mindössze 64,4 ponttal, noha a tavalyi 52. helyhez képest még ez is javításnak számít. A helytelen életmódról tanúskodik az is, hogy a Nielsen piackutató cég adatai szerint a magyarok súlyos rákkeltő hatású élelmiszerekre költenek a legtöbbet.

Ez a 10 a világ legegészségesebb országa: mi lehet a titkuk?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cikkünk a Felejtek.hu anyaga alapján készült.  A Felejtek.hu oldal a demencia és az Alzheimer-kór témakörökben közöl mind a hozzátartozók, mind a betegségben enyhe fokban érintett betegek számára fontos, tudományos igényességű, de közérthető írásokat.  Képek forrása: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük