A Newsweek egy világszínvonalú adatkutató céggel együttműködve idén harmadik éve szedte listába a világ legjobb kórházait. A sorrend felállításakor nem csak az egészségügyi szakemberek, hanem a betegek visszajelzéseit is górcső alá vették.
Természetesen az összes felsorolt intézmény mind az ellátás színvonalában, mind a szaktudás tekintetében kiemelkedő. Felhívták a figyelmet a készítők arra is, hogy valódi különbségeket maximum országokon belül lehet megfigyelni. Ettől függetlenül a legjobbak nem véletlenül szerepelnek helyeiken, hiszen komoly statisztikai elemzéseket végeztek ahhoz a szakértők, hogy felállíthassák a listát.
A legjobb európai kórházak
Huszonöt ország kétezer kórháza közül kerültek ki a legjobbak, amik szolgáltatásaikkal, változatos szakrendeléseikkel és profizmusukkal a rangsor elejére emelték magukat. Mutatjuk, melyek ezek az intézmények Európában, amik maguk mögött hagytak közel kétezer másik egészségügyi létesítményt.

A háromszáz éves Charité - Universitätsmedizin Berlin Európa legjobb és egyben legnagyobb egyetemi kórháza, az orvosi és fiziológiai Nobel-díjasok több mint fele tanult náluk, jelenleg számos orvosbiológiai kutatást végeznek a helyszínen. A Berlinben található hatalmas épületkomplexumhoz mintegy száz klinika tartozik, ahol magas színvonalon praktizálnak az orvosok.

A lista második tagja a szintén kiemelkedő ellátást biztosító és rendkívül képzett orvosokat alkalmazó Karolinska Egyetemi Kórház, azaz svédül Karolinska Universitetssjukhuset, melynek Svédország fővárosa ad otthont. A stockholmi kórház 2020-ban új épülettel bővült, ahol korszerű műtéti, sebészeti beavatkozásokat végeznek. Betegeket a világ minden tájáról fogadnak.

A Vaudois Egyetem Központi Kórháza szintén a világ tíz legjobbja közé tartozik a Newsweek magazin 2021-es ranglistája szerint. A svájci kórház európai szinten vezető szerepet játszik az orvosi ellátás, az orvostudományi kutatás és a képzés területén. Érdemes megemlíteni, hogy a Lausanne városában álló intézményben ápolják jelenleg is a világhírű Forma 1-es versenyzőt, Michael Schumachert.

A soron következő létesítményt szintén a legjobbak közé válogatták, a párizsi Hôpital Universitaire Pitié Salpêtrière, azaz a Pitié Salpêtrière Egyetemi Kórház egész Franciaország legnagyobb egészségügyi intézménye. A helyen szinte bármilyen orvosi ellátásban részesülhetnek a betegek, nemzetközileg elismerték többek között az idegrendszeri rendellenességek és a kardiovaszkuláris megbetegedések terén nyújtott kezeléseiket.

A Svájc fővárosában alapított Zürichi Egyetemi Kórház Európa 5. legjobbja. Éves szinten 42 ezer fekvőbeteg és több mint 600 ezer járóbeteg ellátását tudják biztosítani a 43 klinikából és intézetből álló komplexumban. Az intézmény jó hírneve nemcsak a magas szintű és sokrétű ellátásnak köszönhető, hanem különböző innovatív terápiákat is kifejlesztettek. Olyannyira büszkék az épületük belső tereire, hogy
virtuális túra keretén belül az érdeklődők számára bejárhatóvá tették.

A Németországban található Heidelbergi Egyetemi Kórház már hatszáz éve működik. Épületeikbe a rák ellen nemzetközileg is elismert kutatóintézeteket és klinikákat hoztak létre. Jelenleg is fejlesztenek új terápiákat, főleg a fertőző betegségek, transzplantációk, az idegtudomány, kardiovaszkuláris és az onkológiai betegségek terén végeznek kutatásokat.

Dánia vezető kórháza a koppenhágai Rigshospitalet, ahol magasan szakképzett és szerteágazó szakokra specializálódott orvosok ápolják betegeiket. Többek között különböző daganatos és kardiovaszkuláris betegségek gyógymódját kutatják laborjaikban. Az épület saját könyvtárral is rendelkezik, ahonnét a fekvő- és járóbetegeken kívül a hozzátartozók is kölcsönözhetnek olvasmányokat.

A top tízes lista nyolcadik tagja szintén Párizsban található, ez a Georges Pompidou Európai Kórház. A mindössze húsz éve nyílt egészségügyi intézmény a rászorulók számára 48 szolgáltatást kínál. Világszinten kiemelkedő szívsebészeti és kardiológiai szolgáltatásaikat mi sem mutatja jobban, hogy 2013-ban a világ első mesterséges szívbeültetését is itt végezték el.

A Helsinki Egyetemi Kórház Finnország legnagyobb egészségügyi épületkomplexuma. Nemcsak kitűnő orvosokkal, ellátással büszkélkedhet, de külön hangsúlyt fektetnek a fenntartható fejlődésre is, 2030-ra a tervek szerint szén-dioxid-semlegessé válik majd a kórház. Céljuk, hogy úttörőkké váljanak az egészségügyben innovatív terápiáik révén.
Fotó: Marko Hannula / Getty Images Hungary

Európában a tizedik, világszinten a 22. helyen végzett a listán az Utrechti Egyetemi Orvosi Központ. A holland városban található intézmény alaposan felszerelt, saját gyógyszertárral, nyolcszemélyes vendégházzal, digitális könyvtárral, bolttal, fodrászszalonnal és botanikus kerttel is rendelkezik. Természetesen számos szakrendelés is elérhető a nívós kórházban.
(Cikken belüli képek forrása: Charité - Universitätsmedizin Berlin / Facebook, Hôpital Universitaire Pitié Salpêtrière / Facebook, Universitätsspital Zürich / Facebook, Universitätsklinikum Heidelberg / Facebook, Rigshospitalet / Facebook, Hôpital Européen Georges Pompidou / Facebook, Getty Images Hungary) borító-,és ajánlóképek forrása: Getty Images Hungary)