Így látnak azok, akik a sokáig lappangó keratoconus szembetegségben szenvednek
Szinte észrevétlenül megváltozik a szem alakja, ami egy idő után nagyban megnehezíti a látást.
![Keratoconus szembetegség](https://kep.index.hu/1/0/2941/29418/294188/29418897_1608c3f9a41187abc6c18cc934da198a_wm.jpg)
A keratoconus olyan, lassan előrehaladó szembetegség, melynek során a szaruhártya elvékonyodik és eldeformálódik, ezzel csökkentve a látásélességet.
A betegség ezerből egy embert érint ma Magyarországon, ennek ellenére sajnos gyakran előfordul, hogy későn kerül diagnosztizálásra - mondja dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa.
A keratoconus tünetei és okai
A betegség kezdeti tünete az érintett szemen a fokozatos látásromlás, és a szemüveg dioptriájának fokozatos emelkedése, emellett a rövidlátás és astigmia is fokozódhat. Később a látás olyan mértékben megromolhat, hogy az már szemüveggel nem is korrigálható.
A betegség oka az, hogy a szaruhártya szabályos szövetű szerkezetét biztosító kollagénrostok folyamatosan nyúlnak, emiatt a szaruhártya előreboltosul, a szabályos gömb alakja helyett egy szabálytalan, kúpszerű alakot vesz fel. A torzulásnak köszönhetően nem megfelelően töri meg a fényt, így csökken a beteg látásélessége.
![Így látnak azok, akik keratoconustól szenvednek.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2941/29418/294184/29418443_31b74d06099245e841b1ea95253adc92_wm.jpg)
Kockázati tényezők
A betegség általában pubertáskorban jelenik meg. Lassan halad előre, sőt, néha stabil marad az állapot, és nem romlik tovább. Mivel a kezdeti tünetek nem sokban különböznek az általános fénytörési hibák okozta panaszoktól, ezért gyakran csak előrehaladott állapotban kerül diagnosztizálásra, amikor akár komoly műtéti beavatkozást is vonhat maga után.
A keratoconus általában mindkét szemet érinti, a két szem azonban különböző mértékben károsodhat. A kezdeti szakaszban előfordulhat, hogy csak az egyik szemen tapasztalja a tüneteket a páciens. A betegségre jellemző a progresszió, előrehaladása évekig, akár évtizedekig tart, majd lelassul vagy megáll. Korai kialakulás esetén a betegség nagyobb eséllyel súlyosbodhat, az időben történő kezelés elmulasztásával olyan súlyos látásromlás is kialakulhat, amely a normál életet lehetetlenné teszi.
![Így változik meg a szem alakja.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2941/29418/294184/29418475_53e3d938e40ffa8cef4e7f77bf9722ff_wm.jpg)
Átfogó szemészeti vizsgálat szükséges
A keratoconus optikai környezetben, amikor a páciens csak szemüveg felírására jelentkezik, sajnos ritkán kerül kiszűrése, a pontos diagnózis felállításához, és a kezelési lehetőségek megismeréséhez egy átfogó szemészeti vizsgálatra van szükség, amely magába foglalja a szaruhártya topográffal történő vizsgálatát, ekkor elkészítik a szaruhártya felszíni térképét.
A deformáltság miatt a betegség akár már a kezdeti időszakban módosítja a szembe jutó fénysugarak törését, ezzel homályos látást idéz elő, hasonlóan a nem megfelelő szemüveg viseléséhez. Kezdetben a látás még jól korrigálható szemüveggel vagy lágy kontaktlencsével, később már csak kemény kontaktlencsével lehet elérni ugyanazt a látásélményt. Ha az állapot tovább romlik, és nem történik orvosi beavatkozás a progresszió megállítására, akkor csak a szaruhártya-átültetés adhat esélyt a páciens látásának megőrzésére.
![A szaruhártya topográffal történő vizsgálata.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2941/29418/294186/29418609_141a502805b1eb56fcfc27ca5f60a8d1_wm.jpg)
Létezik olyan kezelés, amelyik megállítja a romlást
Szerencsés esetben a betegség korai diagnosztizálása megóvhatja a beteget az igazán kockázatos műtéti beavatkozásoktól. Ha a keratoconus nincs túlzottan előrehaladott állapotban, az úgynevezett Cross-Linking, vagyis CXL-kezelést lehet alkalmazni, ami fájdalommentesen, komolyabb fizikai behatás nélkül képes lelassítani vagy akár megállítani a progressziót.
Újvári Gyulát, a Patikadomb énekesét szintén ezzel a kórképpel diagnosztizálták a Budai Szemészeti Klinikán 2019 februárjában. - Látásjavító lézeres szemműtétre érkeztem a Budai Szemészeti Központba, és megdöbbentem, mikor az elővizsgálaton kiderült, hogy a kezelést nem lehet elvégezni, mert komoly szaruhártya-elvékonyodási rendellenességem van. A diagnózis azért volt különösen meglepő, mert a folyamatos szemromlás miatt rendszeresen jártam optikába erősebb szemüveget íratni, és korábban nem merült fel a gyanú, hogy ilyen komoly problémám lehet.
![](https://kep.index.hu/1/0/5732/57327/573278/57327809_07309cacaf807221b8f555abed88fed7_wm.jpg)
Hüvelyszárazság enyhítése hormon nélkül!
Az égő, feszülő érzéssel, nehézkes együttlétekkel járó hüvelyszárazság a változókornál korábban is kialakulhat. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp segít enyhíteni a panaszokat. A kozmetológiából jól ismert hialuronsav mellett gyógynövények kivonatát tartalmazza. A Cikatridina használata a menopauzában tartósan ajánlott, a terhesség és szoptatás alatt pedig az orvos ajánlása szerint.
A Cikatridina patikában kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bOtFNli_4PcO5g8g7uE3UWYlj7zZX6dwSzrwTCOtimr.97/stparam=smdljpsrsq/fastid=mwbrtkhdnmxayhgxjkqktbuneelt/nc=0)
Promóció
Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa arról mesélt, hogy sok diagnosztizálatlan pácienssel találkozik a lézeres látásjavító kezelés alkalmassági vizsgálatai során.
- Szemészeti szűrővizsgálattal kapcsolatban is sokkal tudatosabbnak kellene lenni az embereknek. Különösen a szemüvegeseknek legalább kétévente érdemes eljárni átfogó szemészeti szűrővizsgálatra. A keratoconus betegségre lehet gyanakodni, ha húszéves kor után is tovább romlik a páciens dioptriája, magas, és folyamatosan változik a szemen mért cylinderérték. Nagyon örülünk, mert úgy tűnik, Újvári Gyula esete szerencsésen végződik, hiszen az egyik szeme olyan állapotban volt, amikor Cross-Linking kezeléssel még tudtuk stabilizálni a látását, így néhány hét gyógyulási idő után szemüveggel újra élesen lát. A másik szeme sokkal rosszabb állapotban van, de a Cross-Linking kezelés egy speciális formájával van esély, hogy erre a szemére sem veszíti majd el teljesen a látását.
A 10 legerősebb szemvédő táplálék: ha félsz, hogy romlik a látásod
Ahhoz, hogy a szem kifogástalanul működjön, és ellenállóbb legyen a külső hatásokkal szemben is, számos vitamin és ásványi anyag segítségül hívható a mindennapokban - a leghatásosabb és legolcsóbb ezeket természetes formában bevinni a szervezetbe az étkezés folyamán.
Képek forrása: wikipedia, Getty Images Hungary