Miért hízunk 30 éves kor fölött? Nem az alapanyagcsere lassulása az oka
A probléma több összetevőből áll.
Arról már minden bizonnyal hallottál, hogy a tested a húszas éveidben eléri a teljes biológiai felnőttkort. Mivel a fejlődéshez, növekedéshez már nem kellenek kalóriák, ekkor a szervezet igénye lecsökken. A folyamat azonban itt nem áll meg.
A legtöbben nem a huszadik évük környékén, hanem kicsit később, harminc-negyven felett kezdenek egyre több felesleget felhalmozni. A tendenciát általában azzal magyarázzák, hogy az anyagcsere a kor előrehaladtával fokozatosan lassul. Ez azonban nem egészen így van.
Hízás harminc felett?
Az anyagcsere passzív lassulása alatt a legtöbben az alapanyagcsere fokozatos változását értik, ez azonban csak minimális szerepet játszik. A legtöbb hízás a középkorúak körében sokkal inkább azzal magyarázható, hogy egyre kevesebbet mozognak, ami a fenntartott izomtömegre is hatással van. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki ilyenkor hagyja abba a rendszeres sportolást, sokkal inkább szól az apró döntésekről. Egyre gyakrabban vagy fáradt, és ülsz le a buszon, inkább autóval mész bevásárolni, holott eddig bicikliztél? A sok kicsi összeadódik.
A felhalmozódó felesleg okainak alapos megértéséhez szükséges, hogy az anyagcsere fogalma alá tartozó részleteket is megismerd egy kicsit.
Az alapanyagcseréhez szükséges kalóriák azt az energiamennyiséget jelölik, mely ahhoz kell, hogy a szervezeted passzívan - mozdulatlanul fekve -, a légzés, bélmozgás, szívdobogás, gondolkodás funkcióit működtetve fenn tudja magát tartani. A fogyásban betöltött jelentőségéről itt olvashatsz. Az alapanyagcserét azonban csupa olyan tényező befolyásolja, mint a nem vagy a testmagasság, melyek megváltoztatása nem igazán lehetséges. Amikor azonban az anyagcsere pörgetéséről olvasol, akkor nem is erről van szó, hanem a következő három összetevőről.
- Amikor eszel, az emésztés során az ételek termogenikus hatással rendelkeznek, ami a napi kalóriafelhasználás nagyjából 10%-a. Ezt szerény mértékben stimulálhatod azzal, hogy milyen ételeket, italokat válogatsz.
- A mozgáshoz kalóriák kellenek. Minél többet és intenzívebben vagy aktív, annál több bevitt energiára lesz szükséged.
- A harmadik faktor a mozgás után bekövetkező utóégető hatás. Amikor az izmokat terhelés éri, akkor mikrorepedések keletkeznek rajtuk, melyeket a test a pihenés ideje alatt gyógyít be. Ez az erősítő edzések után a legintenzívebb, és akár egy-két napon keresztül is eltarthat.
Az izomzat egy átlagos ember esetében a napi kalóriaszükséglet 20-25%-át égeti el, a többit sorrendben az agy, a szív, a máj, a tüdő, a vesék, valamint a többi szerv szükségletei. Ebből jól látszik, hogy mennyire fontos a sovány izomtömeg megőrzése, mely a kalóriaégetés két területét is érinti.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ez azonban csakis rendszeres mozgással lehetséges, ugyanis a test az aktivitás csökkenésével a felesleges izmokat fenntartásuk magas kalóriaigénye miatt azonnal elbontja. Valójában tehát nem az alapanyagcsere lassulása a hízás fő bűnöse, hanem a mozgáshiány miatt bekövetkező izomveszteség, mely ellen már kevés, de rendszeres edzéssel is nagyon hatékonyan tehetsz.
Mégsem késő elkezdeni
A következő öt nő már negyvenéves is elmúlt, amikor változtatott az életmódján, és sikeresen lefogyott. Kíváncsi vagy, milyen módszerek váltak be nekik?