Mennyi vizet iszik naponta a gyerek?

A szakértő szerint ennyi lenne a minimum

Tudd meg, mennyit kellene innia a gyerekeknek egy nap.

Ahhoz, hogy a gyerekek ne szenvedjenek kimerültségtől, fejfájástól, koncentrációzavartól, és hogy a tesióra vagy edzés után normális ütemben regenerálódhasson az izomzatuk, nemcsak vitamindús és változatos étrendre, hanem kellő folyadékbevitelre is szükségük van.

De vajon mennyi vizet is kellene meginniuk? Ezt a kérdést járjuk most körbe cikkünkkel.

Miért szükséges a víz folyamatos pótlása?

Az emberi test 55-75%-át, vagyis több mint a felét víz alkotja, azonban a szervezet nem képes tárolni a folyadékot. Ahhoz tehát, hogy tested normál üzemmódban funkcionálhasson, folyamatosan gondoskodnod kell a víz pótlásáról, amit a szervezet kiizzad, elpárologtat és kiürít.

Felnőttként mindenki maga figyel erre oda, azonban a gyerekeknél, különösen a kisgyerekeknél még nem alakul ki a rendszeres folyadékivás. Erre a szülőknek kell odafigyelni, és meg kell tanítani a kicsinek, hogy rendszeresen igyon, és legyen számára természetes a vízivás.

Nem véletlenül beszélünk vízivásról, ugyanis a folyadékpótlásról a gyümölcslevek, üdítőitalok nem tudnak olyan mértékben gondoskodni, mint az ásványvíz vagy a csapvíz.

Igyon eleget a család!

A megfelelő hidratáltság a kiegyensúlyozott életmód része, ami a család minden tagjának elengedhetetlen. A gyerekek szokásaira a legnagyobb hatással a szülők vannak, így ha mindig odafigyelsz arra, hogy mit és mennyit isztok, azzal a kicsikért is sokat tehetsz. Hogy hogyan? Ötletekért, tippekért kattints ide!

Az optimális napi vízmennyiség

A brit Natural Hydration Council - magyarul Természetes Hidratációs Tanács - szerint a szükséges folyadékbevitel a következőképpen alakul.

Optimális folyadékmennyiség naponta:

  • 2-4 éves gyerekek: 0,9 - 1 liter
  • 4-8 éves gyerekek: 1,1 - 1,3 liter
  • 9-13 éves lányok: 1,3 - 1,5 liter
  • 9-13 éves fiúk: 1,5 - 1,7 liter
  • 14-18 éves lányok: 1,4 - 1,6 liter
  • 14-18 éves fiúk: 1,8 - 2,0 liter

A megadott mennyiségek az ételekkel bevitt folyadékmennyiségen felül értendőek, vagyis például a levessel a szervezetbe juttatott folyadék nem számít bele az értékekbe. De természetesen ezek a mennyiségek a fokozott fizikai aktivitás vagy a nyári hőség mellett tovább fokozandók, hogy a hidratáltság optimális szintjét tartani tudják a gyerekek.

- Ha egy gyerek nem kapja meg az elegendő napi folyadékmennyiséget, akkor ingerlékenyebbé válik, romlik a koncentrációs képessége, ami a kognitív tevékenységein érződik leginkább. Ezen kívül pedig kedélyállapota is levertté válik - írják a brit tanács szakértői, K. E. D'Anci, F. Constant és I. H. Rosenberg 2006-ban készített kutatásuk beszámolójában.

Ezt is szeretjük