
5 hiba a vérnyomásmérés során, amit sokan elkövetnek: befolyásolják a kapott értékeket
Ezek a gyakori hibák jócskán emelhetik a kapott értékeket, érdemes elkerülni őket.


A magas vérnyomás világszerte, így Magyarországon is sokakat érintő probléma, amelyre többnyire egy rutinvizsgálat során derül fény.
A gyógyszer beállításához, illetve az állapot ellenőrzéséhez, utánkövetéséhez is elengedhetetlen az otthoni vérnyomásmérés, ami a modern automata készülékeknek köszönhetően egyszerűen kivitelezhető feladatnak tűnik, ám tartogat néhány buktatót is. Amennyiben elköveted ezeket a gyakorinak számító hibákat, könnyen lehet, hogy hibás eredményt kapsz a mérés során.
Hibák a vérnyomásméréskor
Nem jó méretű a mandzsetta
A leggyakoribb hiba, amit az érintettek elkövetnek, hogy nem megfelelő méretű mandzsettát használnak. Ennek hátterében a vásárlási hibán túl a testsúly változásai is állhatnak. Könnyen lehet, hogy ami a megvétel időpontjában még jó volt, néhány hónap elteltével már nem passzol.

A túl nagy, laza mandzsetta a kelleténél alacsonyabb, a túl kicsi, szoros pedig magasabb értékekhez vezethet. A mandzsettának át kell érnie a kart, méghozzá úgy, hogy a tépőzár is rendesen záródjon. A készülék kiválasztása előtt érdemes tehát lemérni a kar körfogatát könyök felett, majd ez alapján kutakodni az üzletben. A szakemberek otthoni használatra a csuklón mérő készülékeket többnyire nem ajánlják.
A felhelyezéssel is adódhatnak bajok
Bár a felkaros vérnyomásmérő felhelyezésekor kevesebb dologra kell figyelni, mint a csuklóra helyezendőnél, így is adódhatnak problémák. A mandzsettát körülbelül a szív magasságába, 1-2 centiméterrel a könyökhajlat fölé kell felhelyezni, a vezeték a könyökhajlat felőli oldalon fut. A felkaros készülék így a felkari artériában, vagyis az arteria brachialisban uralkodó vérnyomást méri. Fontos, hogy ne ruhán keresztül mérd a vérnyomásod, a mandzsettát a csupasz bőrfelületre kell feltenni, a ruha az anyagvastagságtól függően akár 50 Hgmm-t is emelhet az értékeken.
Nem megfelelő a testhelyzet
A testhelyzet befolyásolhatja a mérés eredményét, így erre is érdemes odafigyelni. Lényeges, hogy a mérés ülve, a hát megtámasztásával történjen, a kart, amin a mandzsetta van, egy lapos felületen, a szív magasságában kell pihentetni, hogy el tudjon lazulni, a tenyér pedig nézzen felfelé! Az alsó végtagok helyzete is számít: a legjobb, ha a talpak egymás mellett pihennek a padlón, a térdnél keresztbe tett láb emelheti a szisztolés vérnyomást.

Rossz az időzítés
Az orvosok általában azt kérik a betegektől, hogy naponta többször ellenőrizzék vérnyomásukat, lehetőség szerint azonos időpontokban, és a kapott eredményekről vezessenek is naplót. Azonban nemcsak az azonos időpont fontos az időzítés során, hanem az is, hogy az ember nyugalomban végezze el a mérést. A stressz, a fizikai vagy lelki megterhelés módosíthatja, emelheti az értékeket. Ötperces pihenés után ajánlott mérni, előtte körülbelül 30 perccel a kávé, a dohányzás és a tea sem ajánlott. A mérés végét mozdulatlanul és beszéd nélkül kell kivárni. A beszélgetés során még az aktív hallgatás is 10 Hgmm-rel növelheti az értékeket.
A teli hólyag nem javasolt
A vérnyomásmérés előtt ajánlott a mosdó használata, ugyanis a teli, feszülő húgyhólyag stresszt jelent a szervezet számára, ami az értékek emelkedésében nyilvánulhat meg.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
Amennyiben az érintettek figyelnek a fenti szempontokra, korrektebb eredményeket kaphatnak a mérés során. Jó észben tartani, hogy a vérnyomás napszaki ingadozást mutat, és azt is, hogy a kezeletlen magas vérnyomás idővel súlyos betegségek kialakulásához vezethet. A gyógyszeres kezelés mellett az életmódváltás, így például a súlycsökkentés - amennyiben indokolt -, valamint a rendszeres testmozgás és a sófogyasztás mérséklése is segíthet az értékek kordában tartásában.
Vérnyomáscsökkentő gyógyteák
A gyógynövények erejét érdemes az egészségügyi problémáknál minél szélesebb körben felhasználni, természetesen minden esetben a kezelőorvossal egyeztetve. A magas vérnyomás csökkentésére és a vérnyomás-ingadozások mérséklésére is alkalmas több hatékony gyógytea.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- magas vérnyomás
- vérnyomáscsökkentő
Magas vérnyomással is végezhetők: 10 jógapóz, ami ilyenkor is jót tesz a szervezettel

- magas vérnyomás
- szívbetegség