Marilyn Monroe is ettől a betegségtől szenvedett: ma is 200 ezer magyar nőt érint
Az endometriózis alattomos betegség, amit kezdeti stádiumban nem könnyű diagnosztizálni.
Endometriózisról beszélünk, ha a méh üregén kívül bárhol méhnyálkahártyasejtek jelennek meg, melyek követik a hormonálisan vezérelt menstruációs ciklus változásait. Ezek a normálistól eltérően elhelyezkedő sejtek steril gyulladást hoznak létre maguk körül, a környezetükben pedig krónikus fájdalmat okozó összenövések, letapadások alakulhatnak ki.
Dr. Szakács Zoltán, a Duna Medical Center nőgyógyásza és meddőségi specialistája az endometriózisról beszélt. Egy olyan betegségről, ami körülbelül 200 ezer magyar nőt érint, ráadásul a meddőségi problémák miatt orvoshoz fordulók 40-50%-a ebben szenved, mégis kevesek ismerik.
Ezzel a betegséggel küzdött a világ egyik legnagyobb és legismertebb szexszimbóluma, az '50-es évek sztárja, Marilyn Monroe is. Feltételezések szerint a hosszú évekig endometriózissal küzdő színésznő a halálához vezető fájdalomcsillapító-túladagolással is csak a betegség okozta kínokat szerette volna enyhíteni.
Miért ilyen ismeretlen ez a betegség?
Az endometriózis esetében még 15 évvel ezelőtt is igen gyakori diagnózis volt a krónikus petefészekgyulladás. A diagnózis alapját az adta, hogy a betegek időről időre fellángoló alhasi fájdalmakkal küzdöttek, lázuk mégsem volt, ráadásul a laboratóriumi vizsgálatok sem utaltak gyulladásra. A betegek jellemzően antibiotikumokat kaptak, mégsem gyógyultak meg. Ha pedig műtétre került a sor, a sebészek az alhasi szerveket súlyosan összenőve találták. Ma már, hála a nagy teljesítményű ultrahanggépeknek, sokkal pontosabban meghatározható a fájdalom eredete és okozója.
Miért telnek el hosszú évek a diagnózisig?
- Ha a diagnózis felállítását követően visszamenőleg azonosítjuk a panaszokat, még a fejlett egészségügyi kultúrával rendelkező országokban is elszomorító adatokat kapunk. Különböző országok adatait összehasonlítva a betegség kialakulása és a diagnózis között 4-14 év is eltelhet. Ez azonban nemcsak az egészségügyi ellátórendszerek hibájából adódik. Mivel a betegség biztos diagnózisa csak műtéti úton nyert anyag szövettani vizsgálatával mondható ki, az olyan páciensek esetében, akiket nem műtöttek meg, inkább csak endometriózisgyanúról beszélhetünk, nem pedig diagnózisról - hangsúlyozza Dr. Szakács Zoltán.
Az endometriózis diagnózisa
A fájdalmak megjelenése, jellege már felveti a betegség lehetőséget, ahogy a véres vizelet esetén is felmerülhet a gyanú. Amennyiben a sejtek a méh és a hüvely közelében helyezkednek el, a betegség akár egy hagyományos nőgyógyászati vizsgálat során is felfedezhető. Gyakran tapintással észlelhető a petefészekben lévő ciszta, a méh megnagyobbodása, tömötté, kötötté válása, a petevezetők vagy a méhet tartó szalagok tömegessé, fájdalmassá válása, de a hüvelyben lévő csomók akár szabad szemmel is felismerhetőek. A legbiztosabb diagnózist egy korszerű, nagyon jó minőségű ultrahangvizsgálat nyújtja. Egy ilyen készülékkel a belek falán, a húgyhólyagban vagy a hashártyán elhelyezkedő, néhány milliméteres gócok is kimutathatóvá válnak.
Mi a helyzet a szexszel? És a gyerekvállalással?
Ha az endometriózis a hüvelyfalnál, a méh hüvelyi részénél, a méh hátsó falánál vagy a hasüreg legmélyebb pontján helyezkedik el, a közösülés kifejezetten fájdalmassá válhat. A betegség mindenképpen megnehezíti a fogantatást, valamint gyakoribb a spontán vetélés is, de nem teszi lehetetlenné a gyerekvállalást. A csak a nemi szervekre lokalizálódó betegség műtéti kezelése után jó eséllyel lehetséges a természetes úton történő fogantatás, de a súlyos eseteknél - például a húgyhólyagra, húgyvezetékre, a belekre is ráterjedő és/vagy súlyos hasi összenövéseket okozó változatnál - javasolt a lombikbébi-kezelés, mégpedig lehetőség szerint műtétet követően három hónapon belül.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mi a megoldás?
Jelenleg nem áll rendelkezésre olyan, akár gyógyszeres, akár műtéti módszer, ami biztosan végleges gyógyuláshoz vezetne. A műtéti megoldás minden esetben egyénre szabott, és a legtöbb beteg esetében sajnos több alkalommal meg kell ismételni a beavatkozást. Ha a beteg még fiatal, és a gyermekvállalás előtt áll, mindenképpen a szervmegtartó műtét a cél, vagyis lehetőség szerint csak az elváltozást kell kimetszeni. Ha a beteg már idősebb, esetleg nem szeretne szülni, és a betegség a folyamatos fájdalom miatt a mindennapi életvitelét is súlyosan zavarja, felmerülhet a petefészkek és a méh teljes eltávolítása. A műtéti technika fejlődésének köszönhetően a legtöbb műtét napjainkban már minimál invazív sebészeti módszerekkel, vagyis laparoszkópia útján is elvégezhető.
Mit tehetünk ellene?
Sajnos az endometriózis megelőzésére nincs biztos módszer. Azonban az egészséges táplálkozás és a sport elősegíti a megelőzést, illetve a már kialakult betegség esetén is enyhíti a tüneteket. Mivel az endometriózis kialakulását segíti a tüszőhormonok, vagyis az ösztrogének túlsúlya, a cél a túlsúly kialakulásának megelőzése. Továbbá érdemes csökkenteni a koffein- és alkoholbevitelt, valamint ajánlott száműzni az étrendünkből az előre elkészített és tartósított ételek fogyasztását.
Jóga - női problémákra
Ha a gyermekvállalás még nem aktuális, de nem szívesen kapkodsz be tablettákat a menstruációs görcsökre, a jóga akkor is hatékony, természetes megoldást nyújthat.
Rendszertelen ciklus és fájdalmas menzesz ellen: 9 hatékony jógapózt mutatunk
Nézegess képeket!
ElolvasomBorító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- nőgyógyász
- hüvely