Ilyenkor kell aggódni a magas koleszterin miatt: ezt az értéket figyeld a leleten
Egy enyhén emelkedett koleszterinszint önmagában nem feltétlenül jelent azonnali veszélyt.

A koleszterinszint az egészség egyik csendes indikátora. Az évek során talán nem is foglalkozunk vele, mígnem egy rutinvérvizsgálat felhívja rá a figyelmet: a koleszterinszint emelkedett.
Ekkor szembesülünk vele, hogy lépnünk kell – de ma már tudjuk, nem feltétlenül azonnal gyógyszerekkel. Az emelkedett koleszterinszint figyelmeztetés, ami nyomozásra késztet minket, de kis mértékű emelkedés nem feltétlenül ok a riadalomra.
Ilyenkor veszélyes az emelkedett koleszterin
Az LDL-koleszterin önmagában nem ellenség, elengedhetetlen szerepet játszik a szervezet működésében. Az egyik alapvető építőeleme az agyműködés fenntartásának. A probléma akkor kezdődik, ha a magas LDL-koleszterinszinthez csökkent érfalrugalmasság, magas vérnyomás és emelkedett trigliceridszint is társul, és gyulladásos állapot áll fenn, mert ekkor az érfalak rugalmassága könnyebben csökken tovább, és a gyulladásos folyamatok akár állandóvá válhatnak. Így fokozódik az érelmeszesedés kockázata, és halmozódnak, egymást erősítve fenyegetnek az egyes kockázati pontok.

Szervezetünk állapotának megítélése érdekében érdemes ma már az ApoB-értéket is mérni, ami árnyalhatja a hagyományos lipidpanelek értékei alapján kialakított orvosi kezelési terveket, mivel az ApoB alacsony szintje arra utalhat, hogy az endotél diszfunkciót okozó sLDL-részecskék nincsenek egyelőre jelen kockázatos mennyiségben. Azaz egy enyhén emelkedett koleszterinszint önmagában nem feltétlenül jelent azonnali veszélyt. Főleg, ha egy egyszerű, szemikvantitatív érfalrugalmassági vizsgálat vagy egy részletesebb arteriográfos vizsgálat is megerősíti, hogy nincsenek plakklerakódásaink.
Amikor azonban már kialakulnak plakkok, akkor érdemes odafigyelni a koleszterinszint csökkentésére, és megelőzni a további lerakódásokat, fokozni az erek egészségét, rugalmasságát. Ezzel egy időben célszerű elindítani olyan táplálkozási változtatásokat, amelyek segítik a lipidháztartás és a kardiovaszkuláris rendszer egészségének fejlesztését. Ezt mozgásprogrammal és alvásoptimalizálással támogathatjuk, illetve az esetek többségében stresszmenedzsment-technikákat is be kell vetnünk.
Így normalizálható gyógyszer nélkül
Az első lépés az életmódváltás. Bár ez sokszor teljesíthetetlennek tűnhet, de már apró változtatásokkal is meglepően hatékony eredmények érhetők el.
Étrend
- Rostbevitel növelése: az oldható rostok, mint a zab, a hüvelyesek vagy a gyümölcsök, zöldségek, segítenek csökkenteni a koleszterinszintet azáltal, hogy megkötik az emésztőrendszerben lévő koleszterint.
- Zsírforrások átalakítása: bár a külső koleszterinbevitel nem minden esetben befolyásolja a koleszterinszintet, biztonságosabb némileg csökkenteni a telített zsírok bevitelét, helyettesítve őket telítetlen zsírokkal, például olívaolajjal, avokádóval vagy diófélékkel. A transzzsírokat, az ultrafeldolgozott élelmiszereket viszont teljes mértékben iktasd ki!
- Növényi szterolok beépítése: 10 éves kutatás áll egy chilei világszabadalom mögött, amely növényi szteroljai, mikroszteroljai, bizonyítottan normalizálják nemcsak az LDL (rossz) koleszterin szintjét, hanem a trigliceridszintet is. Mindezt úgy, hogy a HDL (jó) koleszterin szintjére nincs negatív hatással. A Nutrartis által kifejlesztett Cardiosmile az első nanodiszpergált, folyékony halmazállapotú, igen könnyen bevehető eszköz, ami megfelelő dózisban képes optimalizálni a koleszterin- és a trigliceridszinteket.
- Az EFSA (az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság) fontosnak tartja a megfelelő hatóanyag-bevitelt is, amellyel számos termék az árazás érdekében alacsonyabb mennyiségű fitoszterolt helyez el készítményeibe, amelyek így placebohatást gyakorolhatnak. Az EFSA szerint a megfelelő adagoláshoz napi 1,5–3 mg bevitelére van szükség, amit nem szabad túllépni.
- A növényi szterolok zöldségekkel együtt való fogyasztása egymással szinergiában hat a koleszterin- és trigliceridszintekre, és mellékhatások nélküli koleszterinszint-optimalizálást tesz lehetővé.

Mozgás
A rendszeres testmozgás nemcsak a testsúly csökkentésében segít, hanem a HDL-koleszterinszint növelésében is. Az érfalak rugalmasságát elsősorban az interval tréningek segítik elő, ezért ezt heti két alkalommal feltétlenül illeszd be az edzéstervbe minimálisan 30-30 percre. Heti további 90 perc mérsékelt intenzitású aerob mozgás (például gyaloglás, úszás vagy kerékpározás) már jelentős különbséget hozhat.
Stresszkezelés
A krónikus stressz hatással lehet a koleszterinszint emelkedésére is. Próbáld meg csökkenteni a stresszt relaxációs technikákkal, légzőgyakorlatokkal, meditáció vagy akár a természetben töltött idő segítségével.
Amennyiben az orvos kockázatosnak ítéli állapotod, érdemes azonnali gyógyszeres kezeléssel elejét venni a további veszélyeknek. De amennyiben még visszafordíthatónak tűnnek egyes folyamatok, és valaki nem szeretne élete végéig sztatint szedni, akkor célszerű elindítani egy életmód-terápiát akár fitoszterolos támogatással.

Hogyan előző meg a koleszterinszint újbóli emelkedése?
Ha sikerült optimalizálni a koleszterinszintet, az életmódváltást nem szabad abbahagyni. Fontos, hogy az egészséges szokások hosszú távon is részévé váljanak az életünknek.
- Tartósan törekedj a kiegyensúlyozott étrendre és a rendszeres testmozgásra.
- Érdemes évente legalább egyszer ellenőriztetni a lipidanyagcserét, a kardiovaszkuláris egyensúlyt, a stressz- és a szívstressz-mutatókat. Léteznek már erre szakosodott egészségügyi szolgáltatók.
- Néhány havonta szüneteltesd a mikroszterolok használatát, majd kezdd ismételt szedésüket. Amikor a laboreredmények már azt mutatják, hogy helyreállt a szervezet egyensúlya, akkor fenntartván az egészségprogramot, leállhatsz a fitoszterolok szedésével is.
- Az időben tett lépések életeket menthetnek. Ne várj a probléma súlyosbodására! Cselekedj időben, és tegyél a nagyobb baj elkerüléséért!
6 ital, ami csökkenti a koleszterinszintet: nagyon hasznosak a veséknek is
Egyes italok segíthetnek a koleszterinszint csökkentésében és a vesék védelmében.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)