Elektromos cigaretta: tényleg egészségesebb, mint a hagyományos?
Dr. Radeczky Éva tüdőgyógyászt kérdeztük, milyen hatással van az elektromos cigi a szervezetre.
Idén is szigorodnak a dohányzásra vonatkozó törvények: már nem gyújthatsz rá az éttermekben, kávézókban. A szabályozás következtében sokan választják az elektromos cigarettát, amellyel bárhol hódolhatnak szenvedélyüknek.
Olyan is van, aki azért dönt emellett, mert egészségesebb megoldásnak gondolja, vagy éppen így próbál leszokni. Dr. Radeczky Éva tüdőgyógyászt kérdeztük, pontosan milyen hatással van az elektromos cigaretta a szervezetre.
Füst helyett gőz
Az e-cigarettát azért fejlesztették ki, hogy a dohányzás káros hatásait elkerülve cigarettázhass. A dohány égésekor keletkező füstben ugyanis közel 4000 vegyület található, ami közül 43 bizonyítottan rákkeltő. Ezenfelül a rossz szokás 25 életet veszélyeztető betegség kialakulásában játszhat döntő szerepet. Az elektromos cigarettával az összes negatív tényező kizárható, amennyiben a nikotinmentes változatot választod.
Így működik az elektromos cigaretta
Kívülről úgy néz ki, mint egy töltőtoll vagy egy szál cigaretta, de általában valamivel nehezebb. A kis készülék nem füstöt, hanem gőzt termel, használója ezt lélegzi be. Egy kisméretű akkumulátorral működik, ami porlasztópumpa segítségével az utántölthető folyadékot párává alakítja. A füst és a gőz közötti különbség nem érezhető belélegzéskor.
A dohányosnak a megszokott ízt a különböző aromás patronok biztosítják. A folyadékot, az e-liquidet ugyanis számtalan ízben gyártják. Az elektromos cigaretta akkumulátorát hálózatról töltheted, de van USB-s kiegészítő is. Gyártanak olyan mobil töltőt, tárolót is, ami egy cigarettás dobozra hasonlít. A párologtató folyadékot vagy a feltöltött patront rendszeresen meg kell venned, ezek ára ezer és ötezer forint között mozog. Az üres patronokat négy-öt alkalommal lehet utántölteni. Időszakosan pedig az akkumulátort is le kell cserélni.
Az elektromos cigaretta sem egészséges
Egyértelműen pozitív tulajdonsága az elektromos cigarettának, hogy kíméli a nem dohányzókat - vagyis használata során nem beszélhetünk passzív dohányzásról. A hatások csak a közvetlen használókat érintik.
Az elektromos cigaretta egészségre gyakorolt hatása az alkalmazástól függ. Az utántöltő folyadékból ugyanis lehet kapni nikotinost és nikotinmentest is. A probléma az, hogy csak kevesen vásárolják a mentes típust. A forgalmazók sokszor a dohányzásról való leszokás részeként ajánlják. Véleményük szerint a függést okozó nikotint így pótolhatod, majd fokozatosan csökkentheted, mint a tapasszal, rágóval.
A gomba ellenes plusz
A Micovag Plus hüvelykúp természetes eredetű összetevőkkel, tejsavval és kamillakivonattal egészíti ki a hüvelygomba kezelését. A tejsav visszaállítja a normál hüvelyi pH-t, így képes gátolni a gombák szaporodását, a kamillakivonat pedig enyhíti az égő érzést és csillapítja a kellemetlen viszketést. A Micovag Plus hüvelykúp a tünetek enyhítésével teszi teljessé a célzott gombaellenes terápiát. A gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Promóció
A szakértő véleménye
Dr. Radeczky Éva tüdőgyógyász azonban óvatosságra int, ha ezzel a módszerrel szeretnél leszokni. Lehet, hogy könnyebbségnek tűnik, hogy az elektromos cigarettával a mozdulatok megmaradnak, de pont emiatt nem oldódik meg a függőség. A szájjal és a kézzel kapcsolatos berögzült cselekvés is a szenvedélybetegség része. A nikotinmennyiség folyamatos, tervszerű csökkentésére pedig kevesen figyelnek oda - annak ellenére, hogy ez az anyag önmagában is nagyon káros a szervezetre.
A nikotin hatásai
A dohányzási szokások kialakulásán túl a nikotin az, ami függőséget okoz. A vérárammal az agyba kerülve befolyásolja a központi idegrendszert, és pszichés hatásokkal is bír. A tüdő számára ez az egy mérgező anyag is romboló hatású.
Mint dr. Radeczky Éva elmondta, a nikotin gyulladást okoz a tüdőben, folyamatos használat során pedig krónikus gyulladás lép fel. A szövetek nem tudnak megfelelőképp tisztulni, emiatt a nyák felköhögése sem működik hatékonyan. A tüdőben olyan folyamat indul be, ami miatt a szervet alkotó szövet megváltozik. Emellett nem elhanyagolható a nikotin érösszehúzó hatása sem, melynek következtében a test bármely pontján érszűkület alakulhat ki. Végül pedig a mérgező anyag jelentősen öregíti a bőrt is.
Te próbáltad már az elektromos cigarettát?
OLVASD EL EZT IS!
- arc
- dohányzás
Milyen betegségekről árulkodik bőröd színe?
- sport
- alkohol
Számold ki! Te is 12 évvel előbb fogsz meghalni?
- válás
- dohányzás