Így tudsz elaludni egy perc alatt: próbáld ki, ha nehezen jön esténként az álom

Egy perc alatt hat a különleges módszer, érdemes kipróbálni!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha nehezen alszol el, gyakran felébredsz éjszaka, vagy éppen felületes alvással telik az éjszakád, annak következményeként nemcsak fáradt és levert lehetsz másnap, de olyan komoly problémák is kialakulhatnak, mint a depresszió.

Számos praktika létezik az elalvás megkönnyítésére, illetve az alvás minőségének javítására, élen járnak azonban köztük a különféle jógagyakorlatok, illetve, ha még egyszerűbb megoldást keresel, a megfelelő légzéstechnika is.

Próbáld ki a 4-7-8-as módszert!

Az úgynevezett 4-7-8-as trükk, pontosabban légzésgyakorlat segítségével akár már egy perc alatt elszenderülhetsz, segít ugyanis, hogy az idegi feszültség és a stressz hatására hevesebben verő szív lelassuljon, ha pedig nálad is beválik, úgy hat majd, mint egy természetes nyugtató, altató módszer.

Nem kell mást tenned, mint már az ágyban fekve tudatosan követni a következő technikát: miközben az orrodon keresztül beszívod a levegőt, számolj el négyig, tartsd bent, amíg hétig számolsz, végül nyolcig elszámolva fújd ki a szádon át.

Te is felébredsz az éjszaka közepén? Ezt a módszert próbáld ki, hogy kialudd magad!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindez egyfajta láncreakciót indít el a testben, minek hatására lassabban kezd verni a szív, csökken a vérnyomás, a szervezetnek pedig nem lesz más választása, minthogy nyugalmi üzemmódba kapcsoljon. Ha szívesen olvasnál még a módszerről, kattints ide!

Ezt is szeretjük