
8 eset, amikor a duzzadt nyirokcsomóval muszáj orvoshoz fordulni: az is számít, hogy hol tapinthatók
A nyirokcsomók duzzanata gyakori tünet, általában vírusfertőzéseket kísér, azonban van, hogy súlyosabb problémára hívja fel a figyelmet.


A nyirokerek mentén elszórtan elhelyezkedő nyirokcsomók fontos szerepet töltenek be a kórokozókkal szembeni küzdelemben.
Egy-egy megbetegedés során a legtöbben már találkoztak a megnagyobbodott nyirokcsomó jelenségével, többnyire egyszerű fertőzések miatt a nyakon, a hónaljban, illetve ágyéktájon tapinthatók az érzékeny dudorok. Felső légúti megbetegedések, a végtagok sérülései állhatnak a háttérben, de vannak esetek, amikor ennél komolyabb problémára hívják fel a figyelmet a csomók.
Fontos feladatuk van a természetes védekezésben
A szervezet folyadékháztartásának szabályozásában és immunműködésében segédkező nyirokrendszer szűrői a nyirokerek útjába iktatott nyirokcsomók, amelyek nagy része nem tapintható ki, körülbelül 600 darab található belőlük elszórtan a testben, pontos számuk egyénenként változhat. A nyirokcsomók duzzanata gyakori tünet, ami sokszor kifejezetten jót jelent: azt árulja el az orvosoknak, hogy az érintettek természetes immunitása dolgozik a betegség vagy fertőzés leküzdésének érdekében.

A nyirokcsomók segítenek megszabadulni a kórokozóktól, sejtektől, idegen anyagoktól, amelyek a nyirokfolyadékban keringenek. A duzzanat leggyakoribb oka felső légúti megbetegedés, nátha vagy influenza, de fogászati góc is szerepelhet a kiváltó okok között. Kísérheti hidegrázás, hőemelkedés, láz, fáradékonyság, gyengeség, a csomók tapintásra érzékenyek, fájdalmasak lehetnek. Általában lokalizáltak, azaz egy adott területen duzzadnak meg, és jellemzően a fertőzés megszűnését követően visszahúzódnak.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
Van azonban, hogy a duzzanatok gyanakvásra adnak okot, és szakember segítségére is szükség van a vizsgálatukhoz. A következők esetén érdemes orvoshoz fordulni:
- a duzzadt nyirokcsomó látszólag ok nélkül alakul ki,
- szokatlanul kemény és fájdalmas, nehezen elmozdítható,
- gyorsan növekszik, 2 centiméternél nagyobb,
- váladékozik,
- a bőr piros, gyulladt felette,
- légzési nehézség, súlyvesztés, elhúzódó láz, éjszakai izzadás kíséri,
- hosszasan, hetek, hónapok alatt sem nyeri vissza eredeti méretét,
- a kulcscsont felett, a nyak alján tapintható.
A nyirokcsomók helye azért is fontos, mert vannak, amik csak kóros folyamatok miatt válnak kitapinthatóvá, így például a kulcscsont felett megjelenők olykor daganatos megbetegedésre hívhatják fel a figyelmet. Az emlőben kialakuló tumor esetén gyakran válnak duzzadttá a hónaljban lévő nyirokcsomók. A daganatos nyirokcsomók többnyire fájdalmatlanok, és folyamatos növekedést mutatnak, de nem minden esetre ez a jellemző.

Amennyiben nem egy adott területen duzzadnak meg a nyirokcsomók, hanem testszerte, az egész szervezetet érintő problémára, esetenként szintén rákos elváltozásra utalhatnak, de kísérhetnek autoimmun kórképeket, például sokízületi gyulladást vagy lupust, szexuális úton terjedő betegségeket és egyes vírusfertőzéseket is.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
Alapos kikérdezést, anamnézisfelvételt követően a nyirokcsomók vizsgálatát végzi el a szakember, képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra, szövettani mintavételre, biopsziára is szükség lehet. A kezelés minden esetben a kiváltó okoktól függ.
Jógapózok a nyirok- és a vérkeringés serkentésére
A fordított testhelyzetek lényege, hogy a fej a szív vonala alá kerül, erősítve a keringést, aktiválva a nyirokrendszert. A nyirokvezetékek az izommozgás révén szállítják a folyadékot a testben, a fordított pózok megkönnyítik az érbillentyűk kinyílását, ezzel pedig a folyadékfelhalmozódás, az ödémásodás ellen is hatásosak. Emellett számos további póz hatékony a vérkeringés egészségének megőrzésére.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)