A gerinc elképesztő terhelést képes elviselni: így lehet biztonsággal nehéz tárgyat emelni

A nehéz tárgyak emelésének megvan a maga technikája, szerencsére a gerinc nagyon nagy terheléseket képes elviselni.

GettyImages-625893814
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

„Már a cipőfűzőm miatt is félek lehajolni, nehogy megfájduljon a derekam.” „Nem merek nehezet emelni, mert az árt a gerincnek.” Számos alkalommal lehet hallani ilyen és ehhez hasonló mondatokat derékfájással küzdő páciensektől. De fiatal, egészséges emberek esetén is előfordul, hogy azért kerülnek bizonyos sportokat, mozgásformákat, mert úgy vélik, az rosszat tesz a derekuknak.

Önmagában az előrehajlás nem olyan veszélyes a gerincre nézve, mint ahogyan azt korábban gondolták, de mi a helyzet a nehéz tárgyak emelésével? Sok sportoló mozgat meg a testtömegének többszörösét meghaladó súlyt, és még sincs derékpanaszuk - áll a SherlockRehab oldalán.

Derékfájás emelés után

Hosszú ideje az az általános nézet az előrehajolással és a nehezebb dolgok emelésével kapcsolatban, hogy ilyenkor az ágyéki gerincben keletkező nyíróerők hatására túlterhelődik a derék, ami ettől meghúzódhat, becsípődhet az ideg, sőt, akár sérv is kialakulhat.

GettyImages-143174625

Az előrehajláskor keletkező, meglepően nagy erők vitathatatlanok, viszont a testnek a hétköznapi tevékenységek során is jelentős terhelést kell kibírnia. Járás közben például a csípőízület a testsúly nagyjából két és félszeresét viseli, a váll ízületre pedig a testsúly másfélszerese hat, amikor az asztalra támaszkodva kelünk fel.

Fáradtság és figyelemhiány

Az egyik kutatás során közel ezer embert kérdeztek meg arról, hogyan alakult ki a derékfájdalmuk. Ennek alapján kiderült, hogy a legnagyobb arányban nem egy nehéz tárgy megemelése okozta a panaszukat, sokkal inkább közrejátszott a fáradtság, a nem megfelelő egyensúly, vagy hogy nem arra figyelt az illető, amit éppen csinált.

- Nem azt állítom, hogy előrehajolás vagy nehéz dolog emelése közben nem alakulhat ki derékfájdalom, azonban sok esetben ez a tünet azt jelzi, hogy valami nincs rendben a szervezetünkben. A fájdalom hátterében például állhatnak belsőszervi elváltozások, vagy akár pszichés tényezők is, aminek jó példája a depresszió és a derékfájás kapcsolata - mondta a SherlockRehab szakértője.

A gerinc védelme

Ha valóban igaz lenne, hogy csak bizonyos szabályok szerint szabad emelni és lehajolni, amivel csökkenteni lehet a gerincre ható terhelést, az arra utal, hogy a gerinc gyenge, ezért védelemre van szüksége. Ez azonban távolról sincs így.

A cikk az ajánló után folytatódik

A gerinc elképesztő terhelést képes elviselni, elég csak az erőemelő emberekre gondolni. Az erőemelésben szereplő alapgyakorlatokról - fekve nyomás, felhúzás, guggolás - azt gondolhatnánk, hogy szörnyű terhelést jelentenek a gerincnek, főleg az ágyéki résznek. Ezek a sportolók heti szinten több tucatszor, több száz kilót emelve ismétlik a gyakorlatokat, mégis náluk sokkal kisebb a sérülések előfordulásának aránya, mint azoknál, akik egyéb mozgásformákat végeznek.

Mit mondanak a számok?

Egy kutatás során úgynevezett VBR, azaz Vertebral Body Replacement szerkezetet ültettek a kísérleti alanyok csigolyatestének helyére. Ez az eszköz képes mérni a mozgások során keletkező erőket. A szakemberek azt kérték a résztvevőktől, hogy egyenes gerinc mellett guggoljanak le és hajoljanak előre. A felmérésből kiderült, hogy guggolás közben csupán 4 százalékkal kevesebb szöveti terhelést mértek, mint előrehajolásnál, ami nem mondható nagy különbségnek.

A terhelés növelése

Gyakorolva ezeket a mozgásokat, a terhelést folyamatosan növelve a szervezetnek van ideje alkalmazkodni az új ingerhez és megerősíteni azokat a szöveteket, amik szükségesek a gerinc épségének megtartásához. Röviden, a test képes lesz alkalmazkodni a terheléshez, ha a változást kiváltó inger megfelelő intenzitású, tehát nem túl alacsony, nem túl magas, és erősebbé lehet válni a folyamat során.

GettyImages-1330070766

Bármit lehet emelni?

A fentiek üzenete természetesen nem az, hogy mától fogva bárhogy lehajolva lehet emelgetni nehéz dolgokat. Tény, ha a hát egyenesen marad, és a csípő, valamint a térdek is használatban vannak, akkor nagyobb súlyt lehet biztonságosan megemelni. Viszont nem szabad kerülni minden olyan mozgásformát, ami mások szerint túl nagy terhelést jelentene. Ha esetleg mégis jelentkezik derékfájdalom, akkor jó észben tartani, hogy nem mindig a gerinccel van probléma - sokszor ezzel a tünettel jelzi a test, hogy valami nem jól működik a szervezetben.

8 jógapóz, ami sokat segít a derékfájás enyhítésében

A mozgásszervi fájdalmak enyhítésében a test átmozgatása hatékonyan segít. Néhány egyszerű jógamozdulat otthon is elvégezhető.

Régóta tartó derékfájás? 8 jógapóz, ami sokat segít az enyhítésében

A mozgásszervi fájdalmak enyhítésében a test átmozgatása hatékonyan segít. Néhány egyszerű jógamozdulat otthon is elvégezhető.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük