A túlsúly és a D-vitamin összefüggése: ha fogyni akarsz, ennyit kell bevinned naponta
A fogyáshoz jó egyszerre többféle D-vitamin-forráshoz is folyamodni.
Az emberi szervezet csak akkor használja fel saját zsírtartalékait, ha az étkezések biztosította kalória nem fedezi az energiaszükségletét. Éppen ezért a fogyásnak nincsen csodaszere, ami lehetővé tenné, hogy akkor is karcsúsodj, ha mellette bármit eszel. Akadnak azonban olyan tápanyagok, melyek segítik a zsírégetés összetett folyamatát.
A D-vitamin nemcsak sok-sok betegség kockázatát csökkenti, de megfelelő bevitele szorosan összefügg a normális testsúly kialakításával is. Ezt kutatások is alátámasztják, melyek azt is meghatározták, nagyjából mennyi D-vitamint érdemes bevinni naponta.
D-vitamin fogyáshoz
A D-vitamin-hiány nagyon gyakori a túlsúlyos embereknél. Az összefüggést az orvosok a hipotalamusz működésével magyarázzák, mely az agy egy apró, többek közt a hormonrendszer szabályozásával foglalkozó része. Az agyalapi mirigy rendszere a D-vitamin alacsony szintjét érzékelve megnöveli azt a testsúlyt, aminek tartására berendezkedik, és ennek megfelelően vezényli az éhséghormonok működését. Éppen ezért közvetetten a D-vitamin-hiány megnövekedett étvággyal jár.
A D-vitamin másik fontos testsúlyt alakító hatása a mikrotápanyag sejtszintű szerepével függ össze. Itt ugyanis megakadályozza a zsírsejtek növekedését és öregedését. A vitamin testsúlyra gyakorolt hatását több tudományos kutatás is alátámasztotta.
- A Nutrition Journalben egy 12 hetes, nők körében végzett fogyáskísérlet alapján megjelent tanulmány kimutatta, hogy a D-vitamin-szint emelésével jobban csökken a zsírtömeg.
- Egy 2012-es kutatás során a D-vitamint és a kalciumot egy táplálkozáskiegészítőben adták. Ez nem növelte a fogyás mértékét, ám a zsírveszteségnek nagyobb része történt a veszélyes, hason megjelenő viszcerális zsírból.
- Az American Journal of Clinical Nutrition hasábjain 2010-ben már arról lehetett olvasni, hogy a D-vitamin a fogyókúra során számos, az egészségügyi állapotról visszajelzést nyújtó marker értékét javította, így a trigliceridszint és a gyulladást jelző TNF-alfa marker is csökkent.
Mindez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a D-vitamin őrült mennyiségű fogyasztása képes egyben megoldani a fogyókúrát, sőt, még az egészségi állapoton is javít. A megfelelő adaggal azonban hatékonyan támogathatod az étrendedet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mivel zsírban oldódó vitaminról van szó, a D-vitamin túladagolható, így csakis a javasolt mennyiségeken belül szabad fogyasztani. A bevitel fedezésére jó források a következők.
- Az emberi szervezet képes a D-vitamin szintetizálására. A termelő folyamatok beindításához azonban napfény, UVB-sugárzás kell. Naponta 10-15 perc fedetlen kézfejjel és arccal már sokat segít, ám a mértéktelen napozás felesleges és káros. A szolárium hatására nem termelődik D-vitamin, mert itt főleg UVA-sugarak érik a bőrt.
- A D-vitamin leggazdagabb természetes forrásai a zsíros halak, így érdemes heti egy-két alkalommal lazacot, makrélát beiktatni az étrendbe, ám emellett kisebb mennyiség előfordul a tojásban, a gombában, a sajtban és növényi olajokban is.
- Az étrend-kiegészítő termékek legtöbbje D3-vitamint tartalmaz, melyet az emberi szervezet jobban fel tud venni ilyen módon, mint a D2-vitamint. Ezt megtalálod gyakran más mikrotápanyagokkal - kalciummal, cinkkel, magnéziummal - kombinálva a patikák polcain.
Amennyiben gyakran fogyasztasz D-vitamin-tartalmú ételeket, és rendszeresen elegendő időt töltesz napon, úgy körülbelül 1000-2000 NE - nemzetközi egység - D-vitamint javasolt az étrended kiegészítésére bevinned. Más esetekben és télen sem javasolt azonban 3000 NE fölé menni. A D-vitamin túladagolásának jele lehet a viszketés, hányinger, hasmenés, fogyás, idegesség és a túlzott szomjúság. 4000 NE rendszeres bevitele már nem ajánlott, 10000 NE pedig már túladagoláshoz vezethet.
A D-vitamin-szint ellenőrzéséhez orvos adhat beutalót vérvételre, mely vizsgálatot a vitaminkészítmény bevétele előtt kell elvégezni. Ha ez alapján kapsz a vitaminra vonatkozó pontos utasításokat, akkor mindenképpen azokat tartsd be.
Demencia ellen
A következő ételek nemcsak alakbarátok, de az időskori elbutulás és az Alzheimer-kór megelőzésében is bizonyos fokig segíthetnek. Mutatjuk, mely ételekből lenne jó rendszeresen fogyasztani!
OLVASD EL EZT IS!
- táplálkozás
- zöldség